A paplanosság bizalmi szakma

Vannak foglalkozások, melyeket nemhogy unokáink, mi sem nagyon fogunk már látni.

Részben hasznosult támogatások

– Az előző két kormány által megfogalmazott munkahelyteremtő célok csak látszólag teljesültek – mondta Karakó László (Fidesz), az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottsága elnöke.

A való világra készíti fel a fiatalokat az Európai Bizottság

Mozgásban az ifjúság címmel átfogó intézkedéssorozatot jelentett be tegnap az Európai Bizottság azzal a céllal, hogy az elkövetkező években segítse a fiatalokat azon ismeretek és készségek elsajátításában, illetve azon tapasztalatok megszerzésében, melyek révén munkához juthatnak.

Magyar–angol–hunglish

Péntek esti randi.

Szieszta munkaidőben

A szerkesztőségi legenda még számon tartja a Népszabadság egykori külföldi tudósítóját, aki 13–15 óra között ragaszkodott napi sziesztájához az állomáshelyén.

 

Közös megegyezésnél nem fizet a biztosító

Az állásvesztésre szóló biztosítás a 2008-as indulásakor csak hitelekhez kötve létezett, majd egyre több társaság döntött úgy, hogy szabad felhasználású konstrukciókkal is beszáll a versenybe. Bármire elkölthető munkanélküliségi biztosítást először a biztositas.hu internetes alkusz kezdett értékesíteni, a következő piacra lépő az April CEE Development Kft. volt, a Groupama Garancia Biztosító pedig az idén májusban jelentette be, hogy havi 70, illetve 90 ezer forintos, szabadon felhasználható munkanélküliségi biztosítást kínál.

A 25 biztosítóval kapcsolatban álló CLB Biztosítási Alkusz legfrissebb adatai szerint jellemzően a 30–35 évesek kötnek 9 hónapon keresztül havi 100 ezer forintot térítő munkanélküliségi biztosítást – írta az MTI. A munkanélküliségi havi kifizetés összegét a szerződő fél határozza meg, de ez nem lehet nagyobb, mint az előzetesen igazolt nettó jövedelem 70 százaléka. Noha a munkaerő-piaci helyzet romlásával a munkanélküliségi biztosítás iránti kérelmek elbírálása is szigorodott, a CLB tapasztalatai szerint 10 alkalmazottból átlagosan hét továbbra is megfelel a szerződéskötéshez szükséges feltételeknek

Az alkuszcég szerint széles határok között – 50 ezertől 250 ezer forintig – választható a havi jövedelemtérítés összege, a legjellemzőbb azonban a 100 ezer forintos biztosítás. Az ügyfelek havonta átlagosan mintegy 2500 forintot fizetnek, miközben a legolcsóbb és legdrágább munkanélküliségi biztosítás havi díja között több mint 7000 forint különbség van. A CLB és a Vegyipari Dolgozók Szakszervezete arra hívta fel a figyelmet, hogy a biztosító nem fizet annak, aki közös megegyezéssel válik meg a cégétől, hiába van érvényes, munkanélküliségi támogatásra szóló biztosítása az ügyfélnek.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.