A '13-as év II. Vilmos német császár uralkodásának negyedszázados évfordulója. Pompa, píár, ragyogás. (Itthon gróf Tisza István és utált ellenzéki ellenfele, gróf Károlyi Mihály párbajra kel, Tisza a kezén, Károlyi a homlokán sérül meg.)

Németország világhatalommá szeretne válni. Vilmos szereti a színpadias szerepeket, virágzik a fegyvergyártás. Zeng az ének a porosz dicsőségről, első a hadsereg, csak utána jön a polgár. Ha lett volna tévé, Vilmos celeb lehetett volna. Vagy modern pártvezető. Aranykorszakot ígér, és hisznek neki.

Őfelségének egy évvel a háború kitörése előtt már nagyon erős a kisugárzása. Tiszta, világoskék szemekkel néz az emberekre. A flotta a mindene. A vízen úszik a jövőnk, mondja átszellemülten.

Tiszta lelkiismerettel ragadjuk meg a kardot, adja ki a végső parancsot a kilenc millió ember halálával végződő első nagy háború előtti órákban. Németország rövid és győztes harcokra készült. S vakon hitt karizmatikus uralkodójában.

Aki a csúcsról úgy zuhant a mélybe, hogy 1918-ban már a lemondását követelik. S menekülnie kell a hollandiai emigrációba, csak így maradhat életben. De soha nem látja be, hogy ő volt a hibás. Még 1931-ben is azt mondogatja, igazságtalanul bántak el vele, elárulták. A németeket olyan nemzetnek nevezi, mely négy évig dacolt a világgal. S ha nincs Amerika, senki sem tudta volna megállítani.

Vajon ki volt az, aki nagyon is megértette ezt az üzenetet? S fölelevenítette a dicsó németség gondolatát. Adolf Hitler egy koszorút küldött 1941-ben a császár tiszteletére, amikor az meghalt. A virágot annak az uralkodónak a sírjára tették, aki életének utolsó éveiben végképp nem tudott lépést tartani az idővel.

A következő év filmje a Szarajevói merénylettel kezdődik.