Célállomás: Vancouver

Reuters - Andy Clark

A felülreprezentáltságot –forrásaink szerint – részint a különféle szakágak számának és „érdekérvényesítő képességének” tudják be, részint pedig annak, hogy a játékoknak két központi helyszínük lesz (Vancouver mellett Whistler). Az „önpromócióra” jó példa a sí, amely 6-6 versenyzővel és vezetővel képviselteti magát, jóllehet mind az alpesi, mind az északi számokban a „futottak még” mezőnyébe soroltatnak a munka mellett sportoló, amatőr hazánkfi ai-lányai. Az egyszem biatlonos (Tagscherer Imre) jobbára csak akkor csatolhat, amikor idehaza éppen hó van, a Normafánál kerülgeti a kisfiaikkal szánkózó polgárokat, és lőszere se nagyon van, de ettől még őt és öt, hasonlóan „békebeli” módon készülő társát sportágvezető, elnökségi tag, szövetségi kapitány, valamint három edző gardírozza Észak-Amerikában. Némileg visszafogottabb különítmény kíséri a korcsolyarészlegeket: amíg – sportágvezető mellett –Sebestyén Júliára és a Hoffmann Nóra, Zavozin Maxim duóra is jut 1-1 tréner, addig a 7 rövid pályás gyorskorcsolyázót 2 edző dirigálja; nyilván, mert ez a szakág a legerősebb... Egyebekben – nem számítva SchmittPál MOB-elnököt és NOB-tagot – a hazai olimpiai bizottság főtitkára, marketingigazgatója, valamint szervezési munkatársa is irányít majd Vancouverben, többek között a két orvos és az egyszem, az egymástól alig százhúsz kilométerre fekvő bázis között alighanem ingázni kényszerülő gyúró- fi zio terapeuta munkáját felügyelvén.

Most nyilván megkérdezik: ez most vicc-e. És: hogyan juttottunk idáig?

A helyzet az, hogy a legalábbis furcsának tetsző szituációt (nagy csapat, csekély eredmény) már a MOB egyes köreiben is igyekeztek orvosolni, ám a közgyűlés a legutóbbi, Torinóban rendezett vetélkedőre szó nélkül megszavazta a 20 sportoló, 25 vezető felállást, sőt, ugyanez a fórum az itáliai játékokat követően csaknem egyhangúlag ment szembe a racionalizálást szorgalmazó 2006. május 20-i előterjesztéssel. Idézet a szervezet honlapjáról: „A MOB közgyűlése egy ellenszavazat és egy tartózkodás mellett elfogadta, hogy a téli olimpiáról szóló határozati javaslatból kerüljön ki a 3. pont, amely szerint: Az elmúlt három téli olimpia tapasztalatai, a magyar versenyzők által elért eredmények alapján a jövőben csak azoknak a versenyzőknek a nevezését támogatja, akik a kvalifikációs előírásokat teljesítve szerezték meg a részvételi jogosultságot. Nem támogatja a nemzet jogán történő nevezést.”

Az iménti elzárkózást akár önös érdekből elkövetett döntésként is értelmezhetnénk (minél több a „műkedvelő”, annál többen mehetünk „mi”), ami egyébként nem lenne olyan nagy probléma, ha ugyanennek a bázisnak a jelentős része alkalmilag ne zokogna az állami támogatások szűkössége okán. Mármost – említi forrásunk –„a téli olimpia nem vágja földhöz a MOB-ot”, mivel „az állam 40 millió forintot adott e célra”, vagyis összegzésül mondhatnánk azt is: a magyar sport néhány amatőrje és terelgetője kiváló lobbitevékenység nyomán afféle jutalomút részvevőjeként tűnhet fel Vancouverben.

Ha még nem tudnánk: mifelénk tényleg a részvétel a fontos.