Mátyásföldről a világ körül

Tervei szerint ma kora reggel szó szerint világgá ment Mátyásföldről Simon Dávid, a harmincéves, nőtlen, budapesti közgazdász és öt év alatt, 55–58 ezer kilométert megtéve akarja negyven országon át körbegyalogolni a Földet.

Az óceánokat, tengereket teherhajókon tervezi átszelni, de a távolság jó részét gyalogszerrel tenné meg. Tizennégy kilós hátizsákjába gondosan válogatta össze a legszükségesebbeket a ruháktól a tartalékbakancson át az elsősegély-felszerelésig. Övére csatolva túlélőkészlete függ a késtől a gyufáig, álomra pedig hálózsákjába bújva hajtja le fejét. Hogy hol, az attól függ, hol éri az éj: parasztházban, templomban vagy a szabad ég alatt. Négy hónapon át készült testiekben és lelkiekben páratlan útjára a milánói Bocconi egyetemen végzett, hat nyelven beszélő fiatalember, aki meganynyi sportot űzött már életében a háromtusától a teniszen át a squashig. Kedvence mégis a számára mindig örömöt okozó gyaloglás. Bemelegítésként tavaly nyár végén teljesítette a nyolcszáz kilométeres El Camino zarándokutat Észak-Spanyolországban, és ez győzte meg: fizikailag és szellemileg képes arra, hogy kelet felé haladva bebarangolja a Földet.

Úgy számolja, hogy naponta 24–29 kilométert tesz meg. Az 5-ös főút mentén egy hét alatt éri el a határt. Az indulást követően három és fél, négy év elteltével, 2014-ben pihenne meg Rio de Janeiróban. Az ötödik évben Nigériából baktatna észak felé a Niger folyó mentén. A Nyugat-Szahara, Marokkó után egy röpke kirándulás Gibraltár, ahonnan az addigi megpróbáltatásokhoz képest, szavai szerint „jutalomjáték” lesz a hazavezető út Nyugat-Európán át.

Simon Dávid az ázsiai országok többségébe már megszerezte a vízumot. A háborús övezeteket igyekszik elkerülni, mert nem hősködni akar. Tervei szerint – ha már arra jár

– nem fogja kihagyni a Tádzs Mahalt vagy a Machu Picchut. Hitelkártyáján nincs annyi pénz, hogy az több évre elegendő legyen az óceánokon való átkelésekhez. Ha úgy adódik, dolgozik, például teherhajókon az utazásért cserébe, ám még maga sem látja, mit hoz a kalandokkal teli jövő.

A család és a barátok lebeszélése sikertelennek bizonyult. Dávid kellően kitartónak, elszántnak és erősnek érzi magát. Komolyan készült a hosszú útra: átesett minden orvosi vizsgálaton, megkapta a legfontosabb védőoltásokat, beszerezte a szükséges gyógyszereket. Szponzorok híján egyelőre minden költséget maga áll. Családjával hetente-kéthetente tervezi felvenni a kapcsolatot nyilvános telefon és internet segítségével, idővel blogot is nyitna, hogy az érdeklődők követhessék útját. Mobiltelefont, laptopot, GPS-t nem visz magával, csupán térképet, iránytűt, fényképezőgépet, papírt és tollat.

Mint a Népszabadságnak elárulta, nem törekszik világhírre, fogalma sincs, a világon hányadikként gyalogolja körbe a Földet. Kizárólag saját kitűzött célja teljesítéséért kelt útra.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.