Kétségbeejtő eljárás

Leváltani készül a szegedi Fidesz–Jobbik-többség Bátyai Edinát, a Szegedi Szabadtéri Játékok és Fesztiválszervező Nonprofit Kft. igazgatóját. Bátyai az utolsó önkormányzati cégvezető, akit még az előző ciklusban, az MSZP-s többség idején neveztek ki.

Szerda este az önkormányzat kulturális bizottsága váratlanul napirendre tűzte a Szabadtéri Játékok igazgatójának elmozdítását. A bizottság ülésére nem hívták meg sem Bátyai Edinát, sem Kesselyák Gergely művészeti vezetőt – meghívták viszont az új jelöltet, Kelemen Csabát, az egri Agria Játékok Nonprofit Kft. ügyvezetőjét, aki pályáztatás nélkül, már a szombati közgyűlésen a szabadtéri játékok igazgatója lehet. Kelemen a bizottsági ülésen úgy nyilatkozott, hogy barátja, Kohári Nándor önkormányzati képviselő hívta őt fel, hogy koncepció- és személyi váltás várható Szegeden, és felkérte, hogy legyen a szabadtéri játékok igazgatója. Megjelent a kulturális bizottság ülésén Sasvári Sándor énekes is, aki közölte: fölhívta őt barátja, Kelemen Csaba, és felkérte, hogy ha ő lesz a szegedi szabadtéri igazgatója, akkor legyen mellette művészeti vezető. A bizottság 6:2 arányban úgy szavazott, hogy váltsák le a jelenlegi ügyvezetőt, és haladéktalanul nevezzék ki a helyére Kelemen Csabát.

Bátyai mostani puccsszerű leváltásához ürügyként hivatkoznak a Reök-palota egyik vitatott kiállítására is, amely szegedi egyházi körökben széles körű tiltakozást váltott ki.

Szervezetileg a Regionális Összművészeti Központ (Reök) névre keresztelt kulturális intézmény is a Szabadtéri Játékok igazgatóságához tartozik. Ott sokféle avantgárd kiállítást is tartanak. Ezek egyike volt a november 17-én nyílt Kontrasztok vonzásában című, amelynek egyik installációja a bibliai Utolsó vacsora parafrázisa volt. Győrffy László Nem érzek hálát, amiért részt vehetek a teremtésben című műve egy asztalból állt, rajta egy felfordított tenyérrel, 12 tányérral, amelyekben élethű emberi ürülék volt. Nátyi Róbert, a Reök művészeti vezetője azzal védte az installációt, hogy az nem vallásgyalázás, mivel egy, a háttérben lévő koponya is a részét képezi, és a művész a halálra kíván emlékeztetni általa.

Kesselyák Gergely eddigi művészeti vezető a Népszabadságnak elmondta: kétségbe ejti őt az eljárás módja. A 2013-as fesztiválra már árulják a jegyeket, a műsorterv az ő és Bátyai Edina szellemi-jogi terméke. A válságban az egyik legjobb gazdasági eredményt a Szegedi Szabadtéri Játékok érte el, amelyet megalapítója, Vaszy Viktor az opera otthonának hozta létre. A jelenlegi menedzsment az alapító szándékát tartja tiszteletben.

Kesselyák Gergelynek senki nem jelezte, hogy baj volna a teljesítményükkel – a leendő vezetés nem kíván változtatni a programon. Kesselyák hangsúlyozta: ő az országot kormányzó koalíció támogatója. Megkérdezett szegedi és budapesti Fidesz-politikusokat, hogy mi a baj velük. Azt felelték: ővele személy szerint semmi baj sincs. Ehhez képest nem hívták meg a kulturális bizottság ülésére, ahová viszont meghívták Sasvári Sándort mint leendő művészeti vezetőt, aki kiváló rockénekes, de kevés képzettsége van az alapkövetelménynek tekintett operajátszáshoz.

Kesselyák Gergely kiáll Bátyai Edina mellett, és úgy érzi: fölösleges az évad közepén, erőből eldönteni a kérdést – ezzel csak magukra húzzák a botrányt a politikai döntéshozók. Kesselyák reméli, hogy maradt józanság a politikusokban, és nem lépnek olyat, aminek haszna nincs számukra, csak kára. – Bár lehet, hogy én naiv vagyok –tette hozzá.

Kohári Nándor, a kulturális bizottság tagja a Népszabadságnak elmondta: korábban is bírálták Bátyai Edinát, a fekáliás installáció csak az utolsó csepp volt a pohárban. Azért nem hívták meg a bizottság ülésére, mert már ismerte a kritikájukat. Noha Kesselyák Gergellyel nem merültek fel olyan bírálatok, mint Bátyai Edinával, az új ügyvezetőnek joga van megválasztani a művészeti vezetőt, ő pedig Sasvári Sándort választotta. Pályázatot nem kell kiírni, mert nem intézményről, hanem gazdasági társaságról van szó.

Kelemen Csaba a szegedi kulturális bizottság előtt a legfontosabb művészeti céljának nevezte, hogy magyar darabokat adjanak elő magyar színészekkel magyar nézőknek. Tervei között szerepel, hogy a három legkiválóbb magyar operettet minden évben Szegedre hozzák.

A Népszabadság tudósítója megkérdezte Kelemen Csabát: az Agria Játékok ügyvezetőjeként mit szólt volna, ha vele is hasonlóan jártak volna el, mint szegedi kolléganőjével. A reménybeli igazgató azt felelte: megígérte a politikusoknak, hogy nem nyilatkozik, ezért a kérdésre csak a szombati közgyűlés után válaszol.

SZEGED

 

 

Bátyai Edina Szegeden az utolsó önkormányzati cégvezető, akit az előző ciklusban neveztek ki
Bátyai Edina Szegeden az utolsó önkormányzati cégvezető, akit az előző ciklusban neveztek ki
Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.