Tapsvihar a Centrál Színházban

Népszabadság - M. Schmidt János

– Meg vagyok lepődve és hatva –„mondja” az előadás szünetében Nagyné Kiss Orsolya. Náluk a szülők a siketek, a három gyerek halló, a játszóteret leszámítva nem sokszor fordul elő, hogy valami mindegyiküknek szól, egyszerre. A mellettem ülő kisfiú kiválóan hallja, magasított párnájának köszönhetően látja is az előadást. Nem is azon akad fenn, hogy a színészek mellett jeltolmácsok is állnak, hanem természetesen azon, mikor a mesében a gonosz Akusztikusz úr (Vári-Kovács Péter) hanglopását ijesztő hanghatás kíséri. A jelelők sem akarják, hogy a nem halló gyerekek lemaradjanak erről, a riasztó hangokat igyekeznek – a maguk eszközével – tolmácsolni, arcjátékkal pedig a mozgalmas esemény kronológiáját szemléltetni.

Az előadás rendezője, Simon Kornél elégedett. Nem állítja, hogy nem tudott volna többet próbálni, de 2,5 próbával gyönyörűen integrálták a jeltolmácsokat a produkcióba. A csodás, mesekönyvszerű díszletben (Horesnyi Balázs tervezte) úgy mozog Bödök Ilona és Nagy Adrienne, mintha velük készült volna tavaly a gyerekelőadás, amelynek főszereplője egy Suzy nevű kislány (Andrádi Zsanett) és Albert nevű kutyája (Mészáros András). A két narrátor, az anyát és apát is játszó Kovács Vanda és Schmied Zoltán azért néha segít nekik, szelíden vezetik a hölgyeket. Annyira flottul megy minden, hogy úgy tűnik, a jelnyelvi tolmácsok kívülről bevágták az egész szövegkönyvet. Ebben megerősít a rendező, akinek a két hölgy ezt azzal magyarázta: nincs idő az improvizálásra, annyira pörgősek a történések. Ennek persze az a következménye, hogy pontosan kiszúrják, ha a színész bakizik.

Egyébként épp a Centrál Színház a színházi akadálymentesítés egyik úttörője. Nem csak azért, mert jeltolmáccsal játszottak vagy játszanak több előadást (A mi utcánk – Avenue Q, a Guppi és a Mégis, kinek az élete? címűeket), hanem mert a hallássérültekre külön gondoltak: számukra az előadásokon úgynevezett nagyothalló hurkot garantálnak.

A jelelős előadás ötletét és magukat a jeltolmácsokat a 90 decibel Projekt prezentálta, amely nemrég indított színházi jelnyelvképzést. Felvételi alapfeltétel az átlagon felüli jeltudás. Nem árt némi exhibicionizmus sem, hogy a jelölt ne ijedjen meg a színpadon. Huszonnyolcan jelentkeztek a képzésre, felük lesz alkalmas erre a feladatra – állítja a 90 decibel Projekt vezetője, Bonecz Ervin. A legtöbb színházzal egyébként már felvették a kapcsolatot, produkcióba beépített jeltolmács azonban eddig csak a Nemzeti Színház háromszereplős Pánik című előadásában volt, A Hang-villa titka pedig az első gyerekprodukció.

Tizenöt előadásuk volt már, a Centrálon és a Nemzetin kívül például Szegeden, Debrecenben, Miskolcon és Kaposváron. Itt azonban a színpad széléről jelelték a szöveget. Azért akadt egy-két társulat, ahol meg kellett értetni a vezetővel: törvényi kötelezettségük, hogy eleget tegyenek az akadálymentesítésnek. A színdarabok közül mindig szakemberek válogatják ki a jelelhetőket. Sok darab mozgalmassága, nyelvezete és egyéb tulajdonságai miatt nem feltétlenül alkalmas erre.

A jelelős előadás ötletét és magukat a jeltolmácsokat a 90 decibel Projekt prezentálta, amely nemrég indított színházi jelnyelvképzést.
Népszabadság - M. Schmidt János A 90 decibel projektje igazi unikum itthon, habár korábban is akadtak próbálkozások, siket színjátszókörökkel vagy akár profi színészekkel. (Ez utóbbiak közé tartozott a hatalmas sikert aratott Liliom-előadás, amelyet hivatásos színészek jelelve játszottak el, a főszerepekben Csányi Sándorral, Bakos Évával, Pokorny Liával és Pelsőczy Rékával.) Ha a legtöbb színház ugyanilyen hajlandóságot érezne, hogy a műsorán minden hónapban legyen 2-3 jeltolmácsolt produkció, akkor egy újabb réteget szoktathatnának be a nézőtérre.

Az épp megfelelő hangerő

Hazánk lakosságának tíz százaléka él valamilyen mértékű hallásproblémával, közülük körülbelül 60 ezren teljesen siketek, 300 ezren pedig súlyos fokban nagyothallók – áll a 90 decibel Projekt honlapján.

A projekt fővédnöke, a szintén érintett országgyűlési képviselő, Tapolczai Gergely írja a honlapjukon: „A siketség általában 90 decibelnél kezdődik, és képletesen szólva a 90 decibeles hangerő elég kell legyen ahhoz, hogy mindenki meghallja a jogos kérésünket: a színházi előadások kommunikációs szempontból is akadálymentesek legyenek!”

Kapcsolódó cikkek: Magyar nóta estek az Új Színházban | Megvénült kamasz | Dörner-ügy: kis magyar abszurd a svéd sajtóban - NolBlog | Trükk-király | Ausztriában is botrány az Új Színház ügye