...ma mindenképpen kék Berlinben, hiszen Terézia Mora nyerte el az idén az Adalbert von Chamissóról elnevezett díjat – és nem mellesleg a vele járó tizenötezer eurót – a Robert Bosch Alapítvány döntése alapján. Ezt az elismerést hagyományosan azok a nem német születésű szerzők kaphatják meg, akik sokat tettek a német nyelvért és az irodalomért.

Márpedig a 39. születésnapját nemrég ünneplő Terézia Mora – akinek csak a (vezeték) neve nem igazi, amúgy minden leírt sora, mondata szava, betűje maga a valóság – sokat tett. Nemcsak a német nyelvért, de a magyar irodalomért, még rövidebben: az irodalomért is.

De kezdjük a végén, vagyis kérdezzük meg a kortársak (egy részének) örökös kánonját citálva: ugyan, ki ez a nő, akit évek óta sztárol az európai irodalmárok színe-java, és mégis hogy jön ahhoz, hogy petőházi (hivatalosan soproni) születése dacára a legkapósabb német íróként ünnepeljék, akinek felolvasóestjein a közönség a csillárokon is… és minden újabb művéért a kiadók hosszú tömött sorban…

Kaiser Ottó Wim Wenders óta tudjuk, hogy Berlin fölött, az égben, éberen őrzik az emberek sorsát az angyalok, de – nem lévén még GPS – 1990-ben egyiket-másikat keletre fújta a szél, erősen. Nyilván így történhetett, hogy a felnőtté válás (és vele egy időben a rendszerváltás) megváltást ígérő, de egyben ijesztő és kaotikus vívmánya kivételes helyzetbe hozta a határszéli katolikus-szocialista faluközösség kétnyelvű (sváb) családban nevelkedő és onnan szabadulni vágyó leánygyermekét, ezért Terézia Berlinben járhatott egyetemre.

Istennek hála, színháztudomány és magyar szakra, mert ha nem tanul dramaturgiát és forgatókönyvírást, nem lehetne betűvetett moziként olvasni a könyveit.

Nem változtatott volna olvasási szokásain az ember, a Különös anyag (Seltsame Materie) című novelláskötet és a most díjazott Nap mint nap (Alle Tage) első lapjától az utolsóig. Nem lassított volna szemén, agyán, hogy (szigorúan fekete-fehér) képekké transzformálhassa a mondatokat, háromdimenziósíthassa a szereplőket, és nem kínlódhatta volna ki magából a felismerést: akárhonnan akárhová menekülsz, magad – magad maradsz.

A Nap mint nap beszédes nevű főhőse, bizonyos Abel Nema (vélhetőleg) a délszláv háború etnikai és topográfiai abúzusai elől menekül (vélhetőleg) Berlinbe, és (vélhetőleg) nem véletlenül hasonlít a háromhatáros helyszín (konkrétan) Sopronra. A vonzó (de nem szép), tehetséges (de kiszolgáltatott), titokzatos (de nyilván a folyamatos szorongás és pánik miatt rejtőzködő), tíz nyelvet akcentus nélkül beszélő (de szótárból, laboratóriumi körülmények között elsajátító) főhős végül az eldugulásban, a kóma okozta némaságban ér révbe.

Mora Terézia pályáját (és ne szerénykedjünk, karrierjét) az alapozta meg, hogy elment. Meg persze az érzékenysége, a fantáziája, a kíváncsisága és az öntörvényűsége.

Több interjúban elmondta, hogy semmi más nem számít – csak a szöveg.

A német és a magyar szöveg.

A német – mert már régen nem hajlandó magyarul írni, és tiszteletben tartja, hogy szövegének magyarításában a műfordítók saját személyisége legalább olyan fontos, mint a rendelkezésükre álló matéria, és a magyar – mert Esterházy Péter, Parti Nagy Lajos, Örkény István, Darvasi László, Garaczi László németítésében (még a szerzők szerint is) nagyot alkotott.

Amikor nem ír és nem műfordít, kreatív írást tanít.

Arra a kérdésre, hogy „lehet-e az írást tanítani”, azt szokta válaszolni, hogy a tehetség szóval összefoglalható dolgokon kívül az íráshoz egyetlen dolog kell: kurázsi. Ennek következménye, hogy tanítási módszerének egyetlen vezérlő elve: a szabadság.

„Ha bujkálást, mellébeszélést, bátortalanságot vagy olcsó megoldást észlelek egy szövegben, akkor rámutatok, hogy ez bujkálás, mellébeszélés, bátortalanság, illetve olcsó megoldás. Jobb, ha tudják: minden mindig kiderül.”

Mi, persze kideríthettük volna, mi Terézia Mora valódi neve. Egy helyi újságban, nevén nevezett édesanyja büszkén nyilatkozott lánya sikereiről. De hogy mégsem tesszük – legyen személyének és hitvallásának tisztelete. Tökmindegy, hogyan hívják az embert.

Kapcsolódó cikkek: A zeneszelektor | A Real Madrid magyar nagykövete | A nevelőművész | Az adatkereskedő | A nagyvázsonyi brácsakirály