- Engem a margitszigeti uszoda nevelt fel, szigorú évek voltak, nem is ismertünk másfajta életet - mondja nevetve a fiúsan rövid hajú, szőke, kortalan arcú Mattesz Csilla. Sietnünk kell a beszélgetéssel, mert Érden és Veresegyházán várják délután, sérült, fogyatékkal született gyermekeket tanít úszni. Bajnoknak készültem - folytatja -, s ahogy mindenki, én is a legfényesebb érmet akartam hazahozni. Ám az álmok gyakran nem úgy teljesülnek, ahogy szeretnénk. Los Angelesből Moszkva lett, egy egész sportolói generáció reményei hiúsultak meg, én pedig néhány kurta másodperccel maradtam le az olimpiai dobogóról, be kellett érnem a kilencedik hellyel. Leviharzottam az uszodába a mesteremhez, "pótapámhoz", Ölveczky Vilmoshoz és közöltem vele: elegem van, soha többé nem akarok úszni, élni akarok, táncolni, szórakozni úgy, mint a többi fiatal. A mester hiába marasztalt, mindenképpen menni akartam. Tény, hogy az addig fegyelmezett, jól sportoló kislányból hónapok alatt problémás, kezelhetetlen iskolakerülő bújt elő. Jött az első uszodaszerelem, s végül tizennyolc évesen mentem férjhez. Egy "nemúszóhoz".

- A versenysportból egyenes úton adódik az edzői pálya?

- A  tanítás iránti kötődésem sokkal hamarabb  jelentkezett, drámai eseménnyel párosítva. 1973-ban édesanyám ikerfiúknak adott életet, akik koraszülöttként érkeztek, s csakhamar elvitte őket az akkor nálunk is áldozatokat szedő honkongi influenza. Vigasztalhatatlan voltam, nem tudtam mit kezdeni magammal, nem értettem, miért történik ez velünk. Akkor a fürdőszoba kádját tele engedtem vízzel, és beletettem a játékbabámat, leguggoltam és azt mondtam sírva: " figyelj baba, most megtanítalak úszni". Arra is gondoltam a magam gyerekeszével, hogy egész életemben babákat fogok tanítani. Furcsa, hogy ez a hangosan és régen kimondott gondolatom teljes egészében megvalósult, egy egészen új szakmai irányt szabva a hazai úszóvilágnak.
Moszkva azért mégis adott valamit. Akkoriban egyre gyakrabban hallottam arról, hogy az ottani női klinikákon az újszülötteket vízbe teszik, hogy az anyaméhben megszokott mozgást ne felejtsék el. Miután az én kislányom, Zsanett világra jött, tollat ragadtam és kapcsolatokat kerestem korábbi sporttársaimhoz, néhány levélváltás után pedig utazhattam is.

- Egyedül?

- Nem, dehogy, Zsanettel. Drasztikus látvány volt a korabeli moszkvai csecsemő úszás. A bokájuknál fogva lógatták őket a vízbe, ezt kezdettől fogva durvának éreztem. Ennek ellenére mégis azt tapasztaltam, hogy a medence mélyén a kicsik mégis boldogan és önfeledten "úsztak".

- Ha jól sejtem, ezután hazatérve következett a sportszatyros akció.

- Az emberek a medence partjáról néztek bennünket,  nem akartak hinni a szemüknek. Később aztán a saját lányomon tapasztaltam meg az " úszás " hatásait, kiválóan evett, aludt, kiegyensúlyozott és boldog csecsemőt neveltem. Persze otthon, a kádban is folytattuk az edzést, nem hagytam magam lebeszélni. Kis idő múlva összeszedtem a bátorságomat  és bementem a Testnevelési Főiskolára, utána akartam járni a hivatalos álláspontnak. A tanárok, edzők, orvosok szörnyűlködtek, higiéniai okokra hivatkoztak, betegségekre, fertőzésveszélyre, s főleg arra, hogy ötéves kor alatt egyáltalán nem lehet úszást tanítani. De megint csak megkeményítettem magam és nem engedtem a kételkedőknek. Aztán jött a nagy áttörés, a kőbányai Sportligeti uszoda helyet adott a kezdeményezésnek. Négy-öt ismerős azonnal jelentkezett a szűk baráti körből, az  édesanyák azonnal ráéreztek arra, hogy ez az együttlét nagyszerű élmény a mamának és a babának is. Persze tudtam, hogy ez nagy felelősség, minél előbb ki kell dolgoznom a gyakorlatsorokat, így leültem és felépítettem a saját  "baba-mama " módszeremet. Aóta minden reklám nélkül egyre többen jönnek és nem csak Budapestről, hanem az egész országból. Ma hét nagyvárosban saját tanítványaim oktatnak a módszerem szerint.

- Sokan kételkednek ma is, azt mondják, ha a baba sokáig boldogan rúgja a vizet, nem tanul meg később olyan gyorsan úszni, ez igaz?

- Igen, ha a gyermek nem felejti el az ösztönös és szabad mozgást, nehezebben sajátítja el a szabályos tempózást. Kezdetben nem csinál mindent szabályosan, de mennyi egyéb előnye van a vízhez szoktatásnak! Ellenállóbbak a betegségekkel szemben, tökéletesebb és biztonságosabb a mozgáskoordinációjuk, mint a hagyományos módszerekkel tanuló, ám az úszást később kezdő gyerekeknek. Az alappulzus-mérések is a babaúszók terhelhetőségét igazolják.

- Mikor jelentkeztek a fogyatékos gyerekeket nevelő szülők?

- Sokáig egyáltalán nem ismertem a fogyatékosok világát, fogalmam sem volt, hogyan élnek, milyen problémáik vannak. Egyetlen "fura ember" volt a környezetemben, akiről azt mondták, értelmi fogyatékos. A Füttyösről beszélek, mindenki ismerte Pesten, újságokkal csapkodta a nők fenekét a Blahán. Aztán egyszer megjelent egy apuka a Dagályban egy üvöltő, csapkodó, három éves kisfiút szorított a karjai között. Akkor láttam életemben először autistát, az édesapja azt mondta: "Csilla, kérem, ne küldjön el bennünket, ez az egyetlen esélyünk!" Ez a kisfiú ma huszonöt éves, és paralimpiai világ- és európa bajnok. Az általam létrehozott Vizipók Egyesület versenyzője, Horonyi Zsoltnak hívják és nagyon büszke vagyok rá.

Sok segítséget jelentett még egy csodálatos gyógypedagógus, a hidroterápia módszerének kidolgozója, Lakatos Katalin, akivel 1995-ben ismerkedtem meg. Ő vezetett be a fogyatékos emberek világába. Számukra a víz a szabadságot jelenti, a saját test felfedezését, az örömteli és sikeres mozgást. Sohasem egy-egy sérült gyermek érkezik hozzám, hanem egy egész boldogtalan, megalázott család, a munka megkezdése előtt először mindig beléjük kell lelket öntenem. Elmondom nekik, hogy sok áldozatot fog követelni tőlünk ez a munka, harcot jelent az együttlét, de az úszás mint tevékenység csodálatos hatást tesz a test egészére. Megnöveli a tüdőtérfogatot, a szervezet oxigénfelvevő képességét, jótékonyan befolyásolja a központi idegrendszert, a beszédközpontot, ezáltal az egész gondolkodás fejlődését.

Néhányan azonban igyekeznek megbántani, amikor látják velem ezeket a gyerekeket, még olyanokat  is mondanak, hogy "mit akar ezekkel a hülyékkel, minek viszi őket versenyeztetni Amerikába, jó nekik a Balaton is." Az értelmi fogyatékos fiataloknak nagyon is pontos fogalmaik vannak a világról, néha megszégyenítően részletes információkkal rendelkeznek a különféle országokról, egyáltalán nem mindegy nekik az élet minősége.

- Minden megvalósulni látszik a terveiből?

- Ha az integrált vízibölcsődére gondolok, ahol fogyatékos és nem fogyatékos babák együtt tapossák a vizet, akkor elégedett lehetek. És akkor is, ha arra a családra gondolok, akik a saját házukat ajánlották fel, hogy az inkontinenciával küzdő gyerekekkel is foglalkozhassak, felkészíthessem őket az uszodai életre. Akkor is melegség önt el, amikor gátlásos, víziszonytól szenvedő emberek keresnek meg. Más dolgok viszont feldühítenek, mert megtorpanásra kényszerítenek. Például a Dagályban éppen ma közölték velünk, hogy felemelték a belépők árait. Aki ismeri ennek a társadalmi rétegnek az anyagi helyzetét, az tudja, hogy milyen hihetetlen gondokkal küzdenek. Aztán itt az a szakmai döntés, hogy a paralimpiai küzdelmek kategóriáiba nem sorolták be az értelmi fogyatékos versenyzőket, a tanulásban akadályozott embereket. A Speciális Olimpia kiírásaival, aránytalan éremszerző lehetőségekkel pedig egyszerűen nem értek egyet, hiszen a mentálisan akadályozottak is képesek sportrekordokra.

A beszélgetés végeztével Csilla asszony vállára dobja nagyméretű sporttáskáját, és a liftajtóig még elárulja: ősszel Londonba készülnek a Vizipók Egyesület versenyzői a Down-szindrómával élők világversenyére. Részvételük már csak támogatás kérdése.