Névtelen szűrés premier plánban

A pár perces vérvizsgálat valóban nem került semmibe, kis vér az ujjbegyből, névtelenséget garantáló jelige, s tíz perc múlva minden kételyre megvolt a válasz. Ez még megérte volna, ha egyidejűleg nem veszi jó közelről három különböző forgatócsoport az anonim sorban állókat.

Cinizmussal vádolják a pápát az AIDS-kutatók

Négy vezető francia AIDS-kutató, köztük Francois Barré-Sinoussi, tavalyi Nobel-díjas a Le Monde mai számában kemény hangú levelet intézett a katolikus egyházfőhöz. A kutatók arra szólítják fel a pápát, hogy vonja vissza az óvszer használatát elítélő szavait.

Évente százezer új HIV fertőzött, csak Európában

Hiába az elmúlt években indított felvilágosító- és megelőző programok, Európában gyorsan nő a HIV-fertőzöttek száma. Különösen Kelet-Európában aggasztó a helyzet, Oroszországban például a lakosság 1,1 százaléka fertőzött.

A HIV megfékezhető lehetne

Tudósok szerint akár negyven év alatt el lehetne érni a HIV vírus teljes visszaszorítását. A halálos járvány megfékezéséhez ráadásul még csak csodaszer sem kell: elég lenne rendszeresen szűréseket végezni és minden beteget antiretrovirális gyógykezelésnek alávetni.

HIV-járvány pusztít Algériában

Legalább hatszáz új HIV-fertőzöttet regisztráltak Algériában 2010 eleje óta, és ezzel mintegy hatezerre emelkedett a vírushordozók száma - mondta szerdán egy egészségügyi tisztségviselő, Szkander Adbelkader Szufi.

 

Születendőben az AIDS-mentes generáció?

December 1. az AIDS elleni küzdelem világnapja. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1988-ban döntött a világnapról, hogy felhívja a figyelmet a gyilkos kór elleni nemzetközi összefogás szükségességére. Az adatok szerint hatvanmillióan fertőződtek meg, míg harmincmillióan haltak bele a betegségbe.

25 millió áldozat

Az AIDS elleni küzdelmet összehangoló ENSZ-ügynökség (UNAIDS) jelentése szerint 2009 végén 33,4 millió regisztrált fertőzött ember élt a világon, ebből 22,5 millió Fekete-Afrikában, a betegségnek pedig összesen 25 milliónál is több halálos áldozata van. A helyzet riasztó a számok tükrében, ám a tendencia bizakodásra adhat okot. A szervezet múlt héten közölt adatai szerint ugyanis világszerte csökkenőben van a HIV-fertőzések száma, egyre kevesebben halnak meg a betegségben.

Háromszáz magyar halott: Magyarországon összesen több mint 1800 HIV-fertőzöttet regisztráltak (a külföldieket is beleértve), a fertőzöttek valós száma azonban a nyilvántartottak duplája lehet. Eddig valamivel több, mint háromszázan haltak meg AIDS-ben Magyarországon. A mintegy 1300 diagnosztizált, Magyarországon élő HIV-fertőzöttből 950-et gondoznak a Fővárosi Önkormányzat Egyesített Szent István és Szent László Kórház Rendelő Intézet V. Fertőző Belgyógyászati Osztály ambulanciáján. Idén 116 újonnan diagnosztizált HIV-fertőzött jelentkezett az ambulancián.

A nők és gyermekek a legkiszolgáltatottabbak

Az UNICEF jelentése szerint a szegény országokban élő nők és gyermekek milliói azok, akik nemük, társadalmi, gazdasági helyzetük, lakóhelyük vagy műveltségük miatt egyszerűen kiesnek a HIV-fertőzést  megelőző, kezelő szolgáltatásokból.

2009-ben 370 ezer gyermek született HIV-fertőzéssel, a többségük az AIDS-szempontból a legsúlyosabb helyzetben lévő Afrikában - áll az ENSZ legfrissebb adatai közt. Az AIDS ma is világszerte a vezető halálokok között szerepel a szülőképes korú nők körében. A Szaharától délre fekvő térségében a gyermekágyi halálozások kilenc százaléka köthető a HIV-hez és az ebből fakadó AIDS-betegséghez - áll a jelentésben.

Tavaly a HIV-fertőzött terhes nők 53 százaléka jutott hozzá olyan gyógyszerhez, amely megakadályozza, hogy a magzatra is átterjedjen a fertőzés. Ez az arány 2008-ban 45 százalékos volt. Az UNICEF szerint a megelőző gyógyszerekhez való hozzájutásban  legnagyobb előreugrás Afrika keleti és déli részén következett be: a két évvel ezelőtti 58 százalékról 2009-re 68 százalékos lett az ellátottság.

- Szilárd bizonyíték van arra, hogy elkerülhető a fertőzés átterjedése az anyáról a gyermekére- mondta Margaret Chan, a WHO főigazgatója. Ám, mint mondta, ehhez azonban a nők és anyák körében sokkal hatékonyabbnak kellene lennie a megelőzésnek.

- Semmi sem tölt el nagyobb reménnyel, mint az a tudat, hogy még a mi életünkben születhet egy AIDS-mentes generáció -  mondta Michale Sidibe, az UNAIDS igazgatója az AIDS december 1-jei világnapja alkalmából.

Az emberkereskedelem és a kényszerprostitúció is súlyosbítja az AIDS terjedését

A HIV-vírus terjedését az emberkereskedelem, a kényszerprostitúció és a homoszexualitás tabuként kezelése is súlyosbítja az AIDS szempontjából válságövezetnek tekintett délkelet-ázsiai régióban. Az ENSZ-nek a UNAIDS szerint Ázsiában él a világ lakosságának 60 százaléka, a HIV-fertőzöttek száma pedig 4,9 millió. Az emberkereskedelem és a homoszexualitás elutasítása elsősorban Délkelet-Ázsiában jelent gondot - mutatott rá a szervezet az AIDS elleni küzdelem szerdai világnapja előtt.

Az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) becslései szerint évente negyedmillió nőt és gyereket kényszerítenek prostitúcióra. Kambodzsában mindenekelőtt a vidéken élő nőket hurcolják városi bordélyokba, Indonéziából külföldre viszik a nőket, és Thaiföldön dolgozik a legtöbb prostituált.

A szervezet riasztó adatokat közölt e három országról. A Kambodzsában prostitúcióra kényszerített nők két hónapon belül megfertőződtek valamilyen nemi betegséggel, az indonéziai nők háromnegyede számolt be szexuális erőszakról. A Thaiföldön dolgozó kényszerprostituáltaknak háromszor gyakrabban kellett anális közösülést vállalniuk, mint sorstársaiknak. A thaiföldi nőknek emellett ritkábban engedték az óvszer használatát, és több szexuális partnert kellett kiszolgálniuk. - Az emberi jogok lábbal tiprása mellett ez a bánásmód különösen kiszolgáltatottá teszi a nőket és a lányokat a nemi betegségek, illetve a HIV számára - fogalmazott a jelentés.

AZ UNAIDS szerint Ázsiában a prostituáltak és a kábítószer-élvezők mellett a homoszexuálisokat is jobban fenyegeti a HIV-fertőzés. A délkelet-ázsiai régió 48 országából 19-ben tilos az azonos neműek közötti kapcsolat. Tíz homoszexuálisból kilenc nem jut hozzá a kellő információkhoz, ha pedig úgy adódik, a kezeléshez sem - mutatott rá az UNDP.

Kambodzsa fővárosában, Phnompenben 14 százalékra teszik a HIV-fertőzött meleg férfiak arányát, az indiai Ándhra Pradés államban 16 százalékra, Bangkokban pedig 28 százalékra. E férfiak közül sok nőkkel is folytat szexuális kapcsolatot.

Új korszak a HIV megelőzésében?

Szakemberek nem kevesebbet állítanak, mint azt, hogy öt éven belül már HIV-fertőzés mentes generáció születhet, melynek feltétele a HIV megelőzéshez és kezeléshez való hozzájutás biztosítása világszerte.

Reménysugarak villantak fel az AIDS feltartóztatására a betegség elleni szerdai világnap előtt: UNAIDS szerint világszerte meredeken csökken az új HIV-fertőzések száma, kutatók úgy vélik, hogy egy, már a boltok polcain lévő gyógyszer segít megelőzni a betegséget a homoszexuális férfiaknál, XVI. Benedek pápa pedig bizonyos esetekben zöld jelzést adott az óvszerhasználatnak az AIDS terjedésének megakadályozására. Szakértők szerint mindezek alapján az utóbbi három évtizedben még sosem volt nagyobb esély a végzetes kór megfékezésére.

- Nem emlékszem olyan alkalomra, amikor ilyen sok részlet egybevágott a HIV megelőzésére és kezelésére, és talán valódi esélyt adva a kór felszámolására - mondta Mitchell Warren, a fertőzés megelőzését kutató AIDS Vaccine Advocacy Coalition nevű nonprofit szervezet feje. - Hihetetlen pillanat adódott, biztosnak kell lennünk abban, hogy megragadjuk.

A reménysugarak Barack Obama elnököt is fellelkesítették, az amerikai elnök a gyógyszerekről érkező áttörő eredmények hallatán úgy fogalmazott, hogy "új korszak kezdődhet a HIV megelőzésében".

Az ENSZ jelentése szerint az új megbetegedések száma közel 20 százalékkal csökkent az utóbbi évtizedben, jelenleg világszerte 33,3 millióan élnek a kórral. És amellett, hogy egyre kevesebb ember fertőződik meg az AIDS-et okozó HIV-vírussal, egyre kevesebben halnak bele a betegségbe. - A 15 leginkább érintett országban a fiatalok körében 25 százalékkal kevesebb fertőzést regisztráltak a biztonságosabb szexuális szokások elterjedésének köszönhetően - közölte korábban Michel Sidibé, a UNAIDS igazgatója. - Bizonyossággal mondhatjuk, hogy megtörtük az AIDS járványszerű terjedésének ívét.

Ebben közrejátszhat a terebélyesedő óvszerhasználat is, különösen azt követően, hogy hosszas ellenállás után a katolikus egyház kinyilatkoztatta: az óvszer használata nem akkora vétség, mint a szexuális partner HIV-vel való megfertőzése.

Sidibé szerint ugyanakkor aggodalomra ad okot, hogy 2009-ben először csökkent az AIDS elleni küzdelemre szánt nemzetközi adományok összege - 15,9 milliárd dollár állt rendelkezésre AIDS-ellenes programokra, a szükségesnél mintegy 10 milliárddal kevesebb. Ezenkívül komoly problémát jelent, hogy a fertőzöttek jelentős hányada nehezen jut hozzá a szükséges kezeléshez.

A piros szalag, az AIDS elleni küzdelem nemzetközi jelképévé vált: betegek, a vírus ellen harcolók és a velük szolidaritást vállalók szimbóluma, szerte a világon.
A student wearing an AIDS red ribbon adjusts her beanie as she takes part in a World AIDS Day event in Beijing, December 1, 2010. China has reported more than 68,000 AIDS-related deaths as of the end of October, up nearly 20,000 year on year, according to official figures released on November 29, Xinhua News Agency reported. REUTERS/Jason Lee (CHINA - Tags: HEALTH SOCIETY ANNIVERSARY)
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.