Schweitzer nyomában a Gyáli úton

Ma van az AIDS világnapja, s elgondolkodtató, hogy felvilágosítás ide vagy oda, még mindig nagyon keveset lehet tudni erről a betegségről, ami napjainkban már egyre jobban kezelhető.

HIV-gyógyszer a baobabfa tövénél elásva

Az ENSZ szervezete, a UNAIDS megjelenése gyökeresen változtatta meg az AIDS elleni küzdelmet az egyik legfertőzöttebb afrikai országban, Namíbiában.

Névtelen szűrés premier plánban

A pár perces vérvizsgálat valóban nem került semmibe, kis vér az ujjbegyből, névtelenséget garantáló jelige, s tíz perc múlva minden kételyre megvolt a válasz. Ez még megérte volna, ha egyidejűleg nem veszi jó közelről három különböző forgatócsoport az anonim sorban állókat.

Sugárúti fények

Az Andrássy út rohamosan fényesedik. Ha valaki három-négy évvel ezelőtt végigsétált a Bajcsy-Zsilinszky út és az Oktogon között, a ma itt található üzletek körülbelül harmadát még nem láthatta. Egy ötéves bolt már réginek számít, ami azt is mutatja, hogy kevesen bírják a versenyt. Szinte minden új üzlet elsővonalbeli, luxus divat-, cipő-, ékszer- és óramárkáké. KÉPGALÉRIA

A pápa magányossága

A pápának nemzetközi médiasztárrá kell válnia, ha hatni akar a világra, és egyben uralni akarja az egyházon belül egymásnak feszülő erőket. Erre hívja fel a figyelmet a Williamson-ügyben megfogalmazott önkritikája. Metazin

 

Cinizmussal vádolják a pápát az AIDS-kutatók

Négy vezető francia AIDS-kutató, köztük Francois Barré-Sinoussi, a Pasteur intézet virológus kutatója, 2008 évi Nobel-díjas a Le Monde március 25-i számában nyílt levelet intézett XVI. Benedek katolikus egyházfőhöz, és ebben arra szólította fel a pápát, hogy vonja vissza az óvszer használatát elítélő szavait, amelyeket Afrikába tartva tett a repülőgépen.

- Ez a nyilatkozat ellentétben áll 25 év tudományos kutatásának eredményeivel, amelyek szerint az óvszer áthatolhatatlan akadály a nemi úton terjedő fertőzéshordozók számára - írják a tekintélyes tudósok. A négy AIDS kutató nyílt levelében felhívja a pápa figyelmét arra, hogy az óvszer rendszeres használata legalább 90 százalékkal csökkentheti a HIV-vírus  és más nemi betegségek átadását olyan párok esetében, amelyek egyik tagja szeropozitív... Az óvszer használata és a szexuális megelőzésre és oktatásra irányuló kampányok voltak és maradnak a járvány terjedésének fő akadályai az egész világon, beleértve Afrikát és Ázsiát...

Az aláírók „cinizmussal" vádolják az egyházfőt. „Az ön számára nem lehet ismeretlen, hogy a 33 millió HIV-fertőzött közül csaknem 22 millió Afrikában él... Ön tudja, hogy a HIV-vírussal 2007-ben megfertőződött személy 45 százaléka 15 és 24 év közötti fiatal. Álláspontja éppen ezt a fiatalságot teszi ki többek között a HIV-a fertőzés fokozott veszélyének", sőt „veszélyes az emberiségre nézve."

A nyílt levél szerzői emlékeztetnek arra is, hogy az elmúlt 25 évben a járvány elleni küzdelem nemcsak tudományos, hanem politikai csatákkal is járt. „Önt ideológiai álláspontja azokhoz kapcsolja, akiknek lelkiismeretére súlyos felelősség nehezedik. Mindenki tudja: az, hogy Thabo Mbeki elnök tagadta a HIV-vírus szerepét az AIDS terjesztésében, késleltette a retrovírus elleni kezelés bevezetését Dél-Afrikában, ami csaknem 300 ezer ember halálát okozta."

A francia tudósok reményüknek adnak hangot, hogy a járvány ellen harcoló kollégáik és a betegek, aki napi küzdelmet vívnak a betegség ellen, nem hagyják magukat eltéríteni céljuktól olyan nyilatkozatok által, amelyek „tragikus késedelemről tanúskodnak a helyzet sürgősségének és súlyosságának felismerését illetően."

„Az Ön rangja lehetővé teszi a konzultációt a legkiválóbb szakértőkkel, mielőtt nyilvánosan állást foglal egy olyan járványról, amely már 60 millió személyt fertőzött meg és közülük 25 milliót megölt. Véleményük ismeretének meg kellett volna kímélnie Önt ettől az állásfoglalástól, amely drámai következményeket von maga után és amely bizonyosan rá fogja nyomni bélyegét az Ön pápaságára. Még nem késő visszavonni e kijelentéseket az afrikai férfiak és nők, és az egész világ érdekében" - fejezik be kemény hangvételű levelüket a francia AIDS-kutatók. 

XVI. Benedek nyári rezidenciáján üdvözli a hívõket
XVI. Benedek nyári rezidenciáján üdvözli a hívõket

forrás: globusz.net

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.