A győztesek nevére emlékezni szoktunk, kérdés, meddig. A mai önjelölt sztárocskák, friss tehetségek és a futottak még kategória erőlködői mellett hol vannak vajon a régi nagy megmérettetés sztárjai? Számadás a talentumról: negyvenhét év három egykori nagy felfedezett karrierjének tükrében.

A dalkirály

Bakacsi Béla, az ének kategória győztes gitáros-énekese nem is hallotta a tévébeli felhívást. Viszont jó időben volt jó helyen: egy többemeletes budapesti bérház lakójaként énektudása nem maradhatott rejtve a szomszédok előtt, s édesanyja az egyik szomszédasszonnyal szövetkezve titokban nevezte be a versenyre. Az első elődöntőn elénekelte az Ave Mariát, s innentől felgyorsultak az események: országkedvenc lett többedmagával, az augusztusi győzelem után pár nappal pedig megkapta a katonai behívóját.

- Szeptemberben a Honvéd Folyami Flottillához vonultam be katonának. Amikor megérkeztem, az egész laktanya ott állt a bejárat előtt: „Majd adunk mi magának Ave Mariát!" - mondták, s az első évben, amikor én voltam az újonc, vége-hossza nem volt az éjszakai felmosásoknak, s a krumplipucolásnak. Ráadásul minden délután mentem valahova: vagy a tisztek feleségei szedtek szét, vagy - mivel a Petőfi laktanya a Váci úton volt, sorra a különböző gyárak mellett - éppen valamelyik gyári hakni volt soron. Mikor szombatra kimaradást kértem, jól letolt a felettesem: menjen a francba, maga egész héten kint van! Két évig egyáltalán nem kaptam eltávozást.

A leszerelés után az eredetileg orvosi műszer- és fogászati kereskedő végzettségű Bakacsi bekerült a Magyar Rádió Tánczenei Stúdiójába, s közönségdíjas lett az 1966-os Táncdalfesztiválon. Szerződése volt több nagy szállodával, belevetette magát a pesti éjszakába, s rendszeresen fellépett Magyarország legnívósabb nyári szórakozóhelyén, a Marina Szálló bárjában, ahova még Siófokról is átjöttek megnézni a hatvanas évek nagy ikonjait, Medveczky Ilonát, Szécsi Pált, Máté Pétert, Cserháti Zsuzsát - és Bakacsi Bélát is.

A vég nélküli fellépések sorát egy nem várt fordulat törte meg: már kész volt a száma a következő Táncdalfesztiválra, amikor a felvett dalt egyszerűen odaadták másnak. Azzal indokolták, nem lehet abból rendszert csinálni, hogy mindig azonos énekes azonos szerző dalával szerepeljen. - Nem volt apelláta, az elvtársakkal nem lehetett vitatkozni. Innentől minden megváltozott: eltűntek a felvételeim, meghallottam mással felénekelve a nekem írt dalt, egyre kevesebbet hívtak fellépni. Valami másra vágytam, amiről éreztem, hogy itthon nem fog összejönni. Mázlim volt, mint sokszor az életben, és kaptam egy külföldi szerződést Németországba.

Német tévéműsorok, revüfellépések, turnék, s a három évből hét lett. Bakacsi Béla azon kapta magát, hogy néha már keresnie kell a magyar szavakat, s németül is álmodik. Ez sok volt: hazajött. Úgy gondolta, itthon is abból fog megélni, amiért él, de a fogadtatás vegyes volt. - A rádióban ugyanazok az elvtársak ültek akkor is, a hét év kevés volt a változáshoz. Egy-két szervező hívott, de a fellépések alatt majd' megőrültem: komplett nagyzenekar után egy rossz zongorista és egy pocsék dobos kísért, lepukkant kocsmákban, lepusztult éttermekben és művelődési házakban játszottunk bagóért.

Bakacsi látta, hogy az itthoni szervezési és turnétechnika több sebből vérzik, s mivel a kollégák örömmel fogadták, így belevágott a koncertszervezésbe. Csakhamar a szakma elitje vele kezdett dolgozni. Fenyő Miklós és a Hungária, az R-Go, a V'Moto-Rock, Koncz Zsuzsa, az LGT és Zorán: illusztris lista, s amellett, hogy Bakacsi Béla egy szakmát honosított meg Magyarországon, arra is büszke, hogy kollégái nem csak külföldi tapasztalataira, tanácsaira is igényt tartanak. Ám a vér nem válik vízzé, egy idő után már hiányzott neki a színpad. Pár évvel ezelőtt két cd-t is megjelentett, melyeken régi korok nagy slágereit, például Elvis Presley, Bobby Solo, s Engelbert Humperdinck dalainak magyar nyelvű változatát énekli, retróshow-jával pedig visszatérő vendége turnéknak, rendezvényeknek.

Nem tartja magát zenei survivornek, de a siker titka szerinte az alkalmazkodóképesség. - Csupán a tehetség mindig is kevés lesz. A hatvanas években a Ki mit tud? számunkra megmutatkozási lehetőséget jelentett, meg sem fordult a fejünkben, hogy erre egy életpályát alapozzunk. A mai tehetségkutatók már megélhetési versenyek, nagy a hajtás, és izzadságszagú vetélkedés folyik a háttérben. Koncz Zsuzsa és Gergely Ágnes nyereménye négy évtizeddel ezelőtt egy asztali lámpa volt a Corvin áruházból, nekünk, győzteseknek pedig az utazás a helsinki VIT-re és egy gépelt oklevél: az enyémen van egy helyesírási hiba és egy átütött betű. Ez egy szakma, amit meg kell tanulni, s ami nem csak a pénzről szól. Sajnálom a mai tehetségeket: kevés kiállni a színpadra, s elénekelni egy dalt, de ezt sokszor elfelejtik mondani a friss titánoknak. Pedig az igazi megmérettetés ott kezdődik, mikor lejönnek a színpadról.

A kis bűvész

Dr. Gloviczki Péter az orvostudomány Mekkájának számító amerikai Mayo Klinika egyik intézetigazgatója, vezető érsebészeti professzora. Praxisa során operálta többek között Cheney alelnököt, s kezelte Bob Dole szenátort. 2002-ben a Nemzetközi Angiológiai Unió elnökének választották, három szakkönyv és számos érsebészeti tudományos értekezés szerzője. 1962-ben, tizennégy éves korában mint kategóriagyőztes varázskezű bűvész kápráztatta el a nagyérdeműt. - Amit elértem, annak egy részét egyértelműen a tehetségkutató műsornak, a bűvészkedésnek és az abban elért sikereimnek köszönhetem. Az út a Ki mit tud?-tól a Mayo Klinikáig hosszú, kalandos és sokszor nehéz volt, de megérte, minden szempontból.

Dr. Gloviczki tíz évesen kezdett el bűvészkedni, az első trükköket ideg-és belgyógyász édesapjának egyik kollégájától tanulta. Fő kritikusa édesanyja volt, a válogatásra is ő vitte el. - Nem véletlen a tehetségkutatók töretlen népszerűsége - mondja a professzor. - Hatalmas varázsa van annak, hogy teljesen ismeretlenek hirtelen nagyon híresek lesznek. Mi egyik napról a másikra váltunk ismertté. Mindenki rólunk beszélt: én nyolcadikos általános iskolai tanuló voltam, és az utcán megállítottak, hogy te vagy a kis bűvész? Fantasztikus volt. Olyan lökést adott az életemnek, hogy a világ négy sarkáig meg sem álltam. 1973-ban ezüstérmet nyertem a FISM bűvész-világbajnokságon Párizsban, s elhoztam az aranyérmet Tokióból 1978-ban. Megnyertem az Amerikai Bűvész Társaság első díját és a Pacific Coast Bűvész Szövetség Grand Prix-ját. Tagja vagyok a Magic Castle-nak Hollywoodban, a világ leghíresebb bűvész klubjának.

Gloviczki Péter édesapja nyomdokain haladva a Semmelweis Orvostudományi Egyetemre iratkozott be, 1972-ben aranygyűrűs doktorrá avatták, majd ösztöndíjasként több mint egy évet töltött Párizsban. 1981-ben a Mayo Klinika érsebészeti osztályára hívták. Bár Amerika a lehetőségek hazája, de a professzor szerint a csodában csupán akkor szabad bízni, ha nem csak hamuban sült pogácsával a batyunkban indulunk az Óperencián túlra.

- Kemény munka, kitartás, szerencse, alázat és egy jó mentor: ezek nem csak üres szavak. A legfontosabb, hogy szeresd és élvezd, amit csinálsz. Ma is bűvészkedek felkérésre orvoskongresszusokon. Nem is tudom, hogy ilyenkor a nézők vagy én elvezem jobban a bűvészkedést. Sok híres érsebész van a világon, de nem hiszem, hogy sokat találnánk, aki jobban bűvészkedik, mint én. Mondják azt is, hogy bűvész vagyok a műtőben. Több közös vonás is van a két szakmában: kézügyesség kell az érsebészethez is, és sokat kell gyakorolni, hogy minden sikerüljön.

Tanácsot egyet adna az új felfedezetteknek. - Gondolkozzanak mindig távlatokban és csinálják azt, amit a legjobban szeretnek. A hírnév eszköz, hogy elérjék életük célját. Élni kell a lehetőségekkel, ha pedig nem azon a területen akarnak érvényesülni, mint ahol kitűntek, akkor se hagyják abba soha a hobbijukat: ez fogja megkülönböztetni őket a többiektől.

Akinek a szájában hangszer van

Prof. Dr. Hacki Tamás orvos, egyetemi tanár, s a legelső Ki mit tud? műsorának különdíjas füttyvirtuóz felfedezettje. Elmondása szerint a siker titka a tehetség, az akarat, a kitartás és persze a szerencse együttese. Bár nem említi külön, de ő rá az élő példa, hogy a tudatosság meghatározó a karrierépítésben: ötéves kora óta foglalkozik a fütyüléssel, s az évek során tökélyre fejlesztette szokatlan füttyképzési technikáját. Hallva nyitott és mozgó ajakkal képzett, a furulya hangjához hasonló füttyprodukcióját, először a zsűri is arra gyanakodott, hogy valamilyen hangszert rejtettek el a versenyző szájában. Hamar kiderült: a hangszer maga a fellépő.

Nem volt kérdés, hogy a Ki mit tud?-ot követően, tizennyolc évesen milyen irányban tanul tovább. Elismert fül-orr-gégész szakorvosként, foniátriai szakemberként 1986-tól a hannoveri Orvosi Egyetemen, majd 1992-től pedig a regensburgi egyetemen tanít. 1999 óta a Semmelweis Orvostudományi Egyetem díszdoktora. Idén megkapta a Német Szövetségi Köztársasági Érdemkeresztet.

Egyetemi munkája mellett rendszeresen vállal zenei fellépéseket: kísérőzenekarával, az ex Antiquisszel Stockholmtól kezdve Párizson és New Yorkon át, egészen Japánig megtölti produkciójával a nézőteret. A fütyülés Paganinijének is nevezett professzor úgy véli, mind a kezdeti lépéseknél, mind pedig a kitartásban a közönség visszajelzése az elsődleges.

- Amikor a Ki mit tud?-ot meghirdették, az addigi sikereim, s az emberek csodálkozása és öröme bátorított arra, hogy jelentkezzem. Továbbá a sikerben való hitem: az egész ország az egyetlen televíziós műsort nézte, a nézők izgatottan vártak minden újat. Valójában a tehetségkutató műsorok vonzereje is a felfedezés örömében rejlik. A felfedezés általában izgató és fontos élmény; egy tehetséges ember felfedezése olyasmi, mint egy mese valóra válása. Mindezt a képernyőn végig követve pedig mi is részesei leszünk a mesének.