Ezt sem Orbán csinálta

Akkor ezt most úgy kell értelmeznem, hogy a korábban létrehozott rajongói oldalon valamit elszúrtak, és a Fidesz web 2.0-val foglalkozó kampánystábja csinált inkább egy újat, ami "emberközelibb"?

Több millióan érzik magukat csúnyának a Facebookhoz

Több millióan érzik magukat túl kövérnek vagy csúnyának ahhoz, hogy a valódi fényképüket töltsék fel a Facebookra, így sokan inkább háziállatuk, vagy jóképű barátjuk képét teszik közzé a saját nevük alatt.

Hiányosságok az internetes közösségek adatvédelmében

Önkényesen használják felhasználóik adatait az online közösségi oldalak, mint például a Facebook vagy a MySpace - derült ki egy német tanulmányból.

LOL - Félnek az angol nyelv 'inváziójától' Kínában

Lehet, hogy a kínai televízió sikeresen ki tudja kerülni majd az angol kifejezéseket, főleg a betűszavakat, de a fiatal internetező korosztály számára teljesen természetes ezek használata a China Daily jelentése szerint.

Tinik titkos élete az interneten

Az egész világon egyre több szülő aggódik amiatt, hogy gyermekeik mivel töltik az idejüket az interneten.

 

Nem adják fel az információcserét a fiatalok

Egy technológia szakértőkkel készített kutatás szerint a napjainkban a közösségi online felületeken aktív fiatalok életük végéig az internetes információcsere hívei maradnak. Koruk előrehaladtával talán változik majd a megosztott információk tartalma, de a digitális információcsere lehetőségéről nem fognak lemondani.

A Pew Internet & American Life Project által készített felmérés kimutatta, hogy a millenniumi generáció, azaz a már az internet világában született, ma még 20 év alatti fiatalok várhatóan életük végéig ragaszkodnak majd az online közösségi oldalakon való jelenléthez. A felmérés során megkérdezett technológiai szakértők és iparági érdekeltek bő kétharmada látja ugyanis úgy, hogy 2020-ra a mai fiatal generáció tagjai meg fogják tartani azon szokásaikat, hogy a közösségi portálokon információk széles skáláját teszik közzé önmagukról és osztják meg ezeket ismerőseikkel, annak érdekében, hogy kapcsolati tőkéjük megmaradjon. Az egyetértők szerint a mai fiatalok idősebben, érettebben és családosan sem vesztik majd el a közösségi felületek iránti lelkesedésüket.

A felmérés során megkérdezett szakemberek többsége úgy vélte, a személyes információk megosztása az online közösségi felületeken számos szociális előnnyel járhat: meglévő kapcsolatokat erősít, sőt újakat teremt, növeli a reputációt és segít bizonyos problémák megoldásában. A szakértők szerint a millenniumi generáció tagjai már most is tapasztalják ezeket az előnyöket, éppen azért a következő évtizedben sem fognak lemondani ezek kihasználásának lehetőségéről.

A támogató vélemények szerint az aktív internethasználók újradefiniálják a magán és a közös fogalmát, így meglehet, hogy a mai fiatalok idősebb korukban más jellegű információkat fognak közzétenni magukról, de az életkori változások nem fogják megszüntetni az információcsere iránti igényüket. A szakértők úgy látják, hogy már most is élnek olyan normák a fiatalok körében, amelyek a személyes információk online megosztását jutalmazzák. Mindezek mellett azért remélik, hogy a társadalom hosszú távon megbocsátja majd az online felületeken nyilvánosságra hozott ifjúkori botlásokat.

A kutatás során kérdezett másik állítással, amely szerint a fiatalok ki fognak nőni az online hálózatokból, és az életkori változásokkal párhuzamosan új érdeklődési irányba fordulnak majd, a szakértők 29, a szakértőket és iparági érintetteket egyaránt tartalmazó minta 28 százaléka értett egyet.

A millenniumi generáció lelkesedésvesztésével egyet értő szakértők érvelése szerint az alapvető életkori változások mindenképpen hatással lesznek a mai fiatalok magatartására. Meglátásuk szerint az érdeklődésüket vissza fogják fogni, mikor elkezdenek attól tartani, hogy online közösségi életük hatással lehet szakmai megítélésükre, amikor komolyra fordul a párkapcsolatuk, vagy amikor megszületnek a gyerekeik. Mindemellett pedig hangsúlyozzák, idősebb korban a természetes életkori változások miatt lényegesen kevesebb idő jut az online felületeken történő posztolásra - írja az ELTE TÁTK hírlevele.

 

Internetező hallgatók
Internetezõ hallgatók
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.