Politikai cirkusz Újbudán?

Elfogadhatatlannak tartja Molnár Gyula, Újbudai polgármestere, hogy kampánycélokra használják fel a képviselő-testület csütörtöki ülését, amelyen szó lesz a kerületben építendő iszlám központról - áll Molnár Gyula lapunkhoz eljuttatott közleményében.

Bukik az újbudai Fidesz?

Lapinformáció szerint a Fidesz országos elnöksége kezdeményezi XI.

Szocialista 'elsőség' Újbudán is

Elsőként Molnár Gyula jelenlegi polgármester adta le a megfelelő számú ajánlószelvényét a helyi választási bizottságnak.

Megduplázott költségvetés, stabil fejlődés

„Összefüggő, minőségi fejlesztésekkel mutattuk meg, hogyan lehetett a XI.

Egy tősgyökeres újbudai

Gyerekkoromban imádtunk Kelenvölgyben biciklizni; a barátaimmal gyakran odatekertünk, mert ott vannak a XI.

 

Molnár Gyula: nem fogok ministrálni ott, ahol plébános voltam

A XI. kerület volt polgármestere, Molnár Gyula lemondott újbudai listás képviselői mandátumáról.

A kerület korábbi szocialista polgármestere csütörtökön emlékeztetett arra, hogy az összeférhetetlenségi szabályok miatt nem lehet valaki két települési önkormányzat tagja úgy, hogy mindkét mandátumát listáról szerezte. "Nem hiszem, hogy ott, ahol az ember már volt plébános, ott ministrálnia kellene" - indokolta, miért a fővárosi mandátumát tartja meg.

Molnár Gyula úgy fogalmazott: a XI. kerületi önkormányzatban olyan többség és olyan emberek vannak, akiket nem akar hallgatni. Jelezte, a döntésétől függetlenül továbbra is figyelni fog a kerületre, és segít, ha erre kérik.

Tájékoztatása szerint a polgármesteri hivatalban csütörtök délelőtt lezajlott az átadás-átvétel, amelyre az új kerületvezető "indokolatlan erődemonstrációként" 12 ügyvéddel érkezett. A szocialista politikus értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy az átadás-átvételkor kérdéseket akartak neki feltenni, emiatt másfél órára meg is akadt a folyamat.   

Emlékeztetett arra, ez egy jogi aktus, amelynek során a megválasztott polgármester átveszi a hivatalt. Ezután az új kerületvezetőnek joga van belenézni minden papírba és ha ezek után úgy gondolja, hogy szükséges valamilyen lépést tennie, akkor ezt megteheti.

Molnár Gyula véleménye szerint a kultúrált átadás-átvétel olyan, ahogyan Tarlós István vette át a hivatalt Demszky Gábortól.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.