Bukik az újbudai Fidesz?

Lapinformáció szerint a Fidesz országos elnöksége kezdeményezi XI. kerületi pártalapszervezete feloszlatását.

Az atv.hu birtokába került információk arról tanúskodnak, hogy a Fidesz Országos Elnökségének határozata szerint javasolják a párt XI. kerületi alapszervezetének a feloszlatását. Az indoklás szerint erre azért van szükség, mert „a helyi szervezeten belül évek óta belső háború zajlik, a csoport legalább öt részre szakadt. A szervezeten belüli konfliktus, többek között, jelentős mértékben csökkentette a csoport és rajta keresztül a Szövetség önkormányzati munkájában hatékonyságát”.

Az atv.hu információi szerint az ellentét már olyan mértékű, hogy a felek képtelenek kompromisszumot kötni egymással, és súlyosan veszélyeztetik a Szövetség 2010-es önkormányzati munkájának hatékonyságát.

A Fidesz Országos Elnökségének megítélése szerint az újbudai helyi szervezet egészének tevékenysége a csoport feloszlatására és annak teljes újjászervezésére ad okot, „mivel a helyi szervezet egysége és hatékony működése csak ezen a módon állítható helyre”.

Mint arról többször beszámoltunk, az újbudai Fidesz évek óta kitartóan, sok esetben alaptalanul vagy eredménytelenül támadja a kerület balliberális vezetését, elsősorban Molnár Gyula szocialista polgármestert. A leginkább célkeresztbe került ügyük a Kopaszi-gát fejlesztésével, s az azzal összefüggő állítólagos ingatlaanpanamákkal kapcsolatos rendőrségi-ügyészségi feljelentésük volt. Ugyanakkor tavaly nyár végén a nyomozó- és a vádhatóság is megalapozatlannak tartotta a feljelentők állításait.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.