"Iskolába beültetni nem nehéz egy gyereket"

Az egész világon még mindig 72 millió gyerek nem jár iskolába, közülük pedig csak Afrikában 30 millió azoknak a gyerekeknek a száma, akik semmilyen oktatásban nem részesülnek. Ez elfogadhatatlan, - divatosan szólva - kihívás az UNICEF számára.

Mindenki mosson kezet!

Ma először Magyarországon is megrendezik a Kézmosás Világnapját, amelynek célja, hogy eseményeivel felhívja a figyelmet a szappannal történő kézmosás fontosságára.

A gyermekjogok határozzák meg jövőnket

Az UNICEF gyermekjogi hónappal emlékezteti Magyarországot az ENSZ gyermekjogi egyezményének 20. évfordulójára. A "20 év - 20 nap" című rendezvénysorozat a közös feladatokra is figyelmeztet, amelyeket még meg kell oldanunk.

Rongybabák segítenek a kistelepülések óvodáin

Az UNICEF nemzetközi rongybaba programja 1988-ban indult Olaszországból. Az olasz Pigotta-kat Franciaországban a Frimousse-ok követték, majd számos finn és cseh gyerek csatlakozott a programhoz.

Hatvanezer fontért vitték el Hepburn koktélruháját

Több tízezer fontért keltek el Audrey Hepburn néhai színészlegenda híres ruhatárának darabjai egy londoni árverésen.

 

Jogom van az élelemhez!

Az emberi jogokról szóló, 1948. december 10-én elfogadott egyetemes nyilatkozat emlékére az ENSZ 1950-ben december 10-ét az Emberi Jogok Napjává nyilvánította. A dokumentum elfogadásának évfordulóján Mia Farrow kameruni utazásán készült fotósorozattal hívjuk fel a figyelmet arra, hogy világszerte még mindig mennyien nem élhetnek alapvető emberi jogaikkal.

Az emberi jogok minden embert születésüktől fogva egyenlően megilletnek, fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra vagy politikai meggyőződésre való tekintet nélkül. Olyan polgári és politikai jogokat foglalnak magukba, amilyen az élethez vagy a szabadsághoz való jog, a vélemény és kifejezés szabadsága, a törvény előtti egyenlőség, valamint gazdasági, szociális és kulturális jog. Tartalmazza továbbá az élelemhez, neveléshez és munkához való jogot. A 61 éve elfogadott egyezmény nem törvényerejű, így nem kötelez, mégis hatásosan lehet kormányzatoknál használni diplomáciai és erkölcsi kérdésekben. A dokumentum értelmében a tagállamok kötelessége megvédeni az alapvető szabadságjogokat, teljesíteni a nemzetközi emberi jogi okmányokban vállalt feladatokat, ám a világ több országában még a legalapvetőbb, az élelemhez való jog sem tud érvényesülni.

Mia Farrow szeptemberben Kamerunba utazott, hogy felhívja a figyelmet az éhínségre és az országot fenyegető humanitárius katasztrófára. A színésznő meglátogatott menekülttáborokat és iskolákat, majd HIV fertőzött gyerekekkel találkozott. Az UNICEF jószolgálati nagyköveteként évek óta kampányol Haiti, Csád, Nigéria és Darfur gyermekeiért, utóbbiak megmentéséért már éhségsztrájkot is folytatott.

A neves színésznő 2000-ben lett az UNICEF jószolgálati nagykövete, ám segíteni akarása sokkal korábban kezdődött. Az első hírességek egyike volt, akik saját gyerekük mellé nehéz sorsú, gyakran egzotikus országból származó gyerekeket adoptáltak. A színésznő négy saját gyermeke mellé összesen tizenegy árvát fogadott be családjába. Zeneszerző férjével, André Previnnel a nyolcvanas években kezdte el az örökbefogadásokat, majd később Woody Allennel folytatta.

Kameruni látogatásán leginkább az éhezésre, alultápláltságra szerette volna irányítani a figyelmet. Az országban ugyanis minden évben 52 ezer gyerek hal meg alultápláltság következtében, az összes betegség és halálozás fele pedig az öt éven aluli gyerekeket érinti. „Egy viszonylag jómódú, közepes bevételű országban tényleg nem szükséges minden évben ennyi gyereknek éhen halnia" - mondta Farrow annak reményében, hogy tevékenységével sikerül javítani a helyzeten.

Látogatása alatt a színésznő a fővárosban, Yaoundéban találkozott a miniszterelnökkel, Philémon Yunji Yang-gal és más kormánytisztviselőkkel. Az északi és keleti országrészekbe is ellátogatott, ahol közel 283 ezer ember - beleértve a szomszédos Közép-Afrikai Köztársaság és Csád konfliktusa elől menekülőket - azonnali segítségre szorul. Farrow menekülttáborokat is megnézett, illetve iskolákat és más, az UNICEF által segített intézményeket is felkeresett, ahol HIV fertőzött és AIDS betegséggel küzdő fiatalokkal beszélgetett. Kamerunban az UNICEF a kormánnyal és más pártfogókkal együtt támogatja az egészség, az élelmezés, az ivóvíz, a fertőtlenítés és higiénia területeit, az oktatást, a gyerekek felvilágosítását az AIDS megelőzéséért, beleértve a menekülttáborokat is. Jelenleg a segélyszervezetnek közel 2 és fél millió dollárra volna szüksége, hogy a bajban lévőkön segíthessen.

Mia Farrow, az UNICEF jószolgálati nagykövete idén ősszel látogatott el Kamerunba, hogy felhívja a figyelmet a lakosságot fenyegető éhinségre és humanitárius katasztrófára, mely több mint 300 ezer ember életét fenyegeti.
On 16 September, UNICEF Goodwill Ambassador Mia Farrow sits with children at a shared desk during a class in a UNICEF-supported primary school in the town of Bazzama, near Bertoua, capital of East Province. The school provides education for local children and refugee children from the Central African Republic. From 13 to 18 September 2009, UNICEF Goodwill Ambassador Mia Farrow visited Cameroon to help draw attention to child malnutrition and other critical issues in the country. Some 45,000 Cameroonian children die each year from malnutrition  the underlying cause of half of all illnesses and deaths in children under age five. During her visit, Ms. Farrow met with Prime Minster Philémon Yunji Yang in Yaoundé, the capital, as well as with other senior government officials. She also visited the eastern and northern regions of the country, where some 283,000 people, including refugees from conflicts in neighbouring Central African Republic and Chad, are currently in need of urgent humanitarian assistance. Many of the more than 66,000 refugees are sheltering in impoverished and vulnerable host communities with limited access to basic services. Ms. Farrow visited camps, schools and other UNICEF-supported sites and met with young people affected by HIV/AIDS. UNICEF, together with the Government and other partners, is supporting health, nutrition, water, sanitation and hygiene (WASH), education, child protection and HIV/AIDS interventions, including in refugees camps. A UNICEF humanitarian appeal for Cameroon seeks US $2.4 million to meet critical needs.
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.