Perre megy a Rába egyik kisrészvényese

Bírósághoz fordult egy Rába-részvényes, kérve a társaság részvényeire az MNV Zrt.

Huszonkétmilliárd állami bérkompenzációra

.

Türelemre intik a Rába-részvényeseket

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

Suzuki-alkatrészt gyárt a Rába

A Rába gyárthat hátsó ülésvázakat, üléshuzatokat és fejtámlahuzatokat a Suzuki új modelljébe.

Minisztériumi vezetők a Rába volánja mögött

Az MNV ezentúl egyedül diszponál az állami kézbe került Rába igazgatóságában, ráadásul saját magát felügyeli – így fogalmaztak a kisrészvényesek a járműipari társaság rendkívüli közgyűlésén kedden Győrben.

 

Lecserélték a Rába teljes vezetését

Lényegében a teljes Rába-igazgatóságot lecserélték, az elnök és egy tag kivételével. Wáberer György is a testület

Négy új tagot választott a Rába Járműipari Holding Nyrt. hétről hatfősre szűkült igazgatóságába a nemrég belépett többségi tulajdonos, a magyar állam képviseletében eljáró Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. kezdeményezésére összehívott keddi rendkívüli közgyűlés.

Új tagnak javasolta az igazgatóságba az MNV Zrt. Borbíró Zoltánt, a honvédelmi tárca kabinetfőnök-helyettesét, Hajdu Tibor Zoltánt, az MNV Zrt. társaságokért felelős igazgatóját, Székács Pétert, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkárát és Wáberer Györgyöt, a Waberer's International közúti szállítmányozó cég tulajdonosát, elnök-vezérigazgatóját. A személycserék így csak a testületet vezető Pintér Istvánt és az egyik tagot, Alan Spancert nem érintik.

Előzőleg a közgyűlés döntésével megszűnt Fintha-Nagy Ádám, Földvári Gábor és Khalid Abdol Rahman igazgatósági tagok megbízatása. Martin Olivér hétfői, Hrabovszki Róbert keddi hatállyal már korábban lemondott tisztségéről. A felügyelő bizottság mindhárom tagja - Benedek János, Sándorfi Balázs, Varga Zoltán - a közgyűlés napjával írásban lemondott tisztségéről. A helyükre – szintén ötéves időtartamra – Kerékgyártó Jánost, a fejlesztési tárca közlekedésfejlesési főosztályvezetőjét, Markovics Mirjánát, az MNV Zrt. jogtanácsosát és Polacsek Csabát, az MNV Zrt. társasági portfolióért felelős főigazgatóját választották az MNV javaslatára.

A közgyűlés - szintén az MNV Zrt. kezdeményezésére - több ponton módosítja majd a társaság alapszabályát. A holding nettó árbevétele tavaly 35,77 milliárdról 39,379 milliárd forintra emelkedett, adózás utáni eredménye mínusz 859 millióról 455 milliós pozitívumba fordult, miközben a mérlegfőösszeg 32,042 milliárdról 35,777 milliárdra emelkedett a Rába Nyrt. éves jelentése szerint.

A tavaly 17,092 milliárdos rövid és 8.694 milliárdos hosszú távú kötelezettsége volt a cégnek: ezek egy esztendővel korábban 13,845, illetve 8,138 milliárdot tettek ki. A cégcsoport alkalmazottainak száma 2.047-ről 1.962-re csökkent. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) április elején közölte, hogy  az Európai Bizottság versenyhatósága jóváhagyta a Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényeinek állami felvásárlását.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.