Kék fény helyett Kék Pont (1. rész)
Lehet máshogyan kezelni a jelenséget: humánusabban, elfogadóbban, mégis eredményesebben. Soha nem lesz szermentes a világ, ahogy soha nem is volt az. Ám léteznek emberek, akik megpróbálnak javítani a szerhasználók életminőségén, megpróbálják élhetőbbé tenni életüket. A Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány a város három pontján működik: a IX., VIII. és III. kerületben, Békásmegyeren. A békási komplex, ambulanciás ellátást biztosít szociális munkások, pszichológusok és pszichiáterek közreműködésével, a Kálvária téren pedig „ártalomcsökkentés" folyik, vagyis a droghasználó kliensek könnyen, lehetőség szerint azonnal el tudják érni az adott programokat, jelen esetben a tűcserét és felvilágosítást.
A hozzátartozók segítsége nagyon fontos
A békási Kék Pont a lakótelep tízemeleteseinek egyikében működik. Belépve kellemes meglepetés ér, üde, meleg színű falak, kórházi tisztaság, kórházi jelleg nélkül. Az ambulancia egyik szociális munkása, Sárosi Mária fogad. Este hat előtt járunk, kezdődik a „hozzátartozói csoport" foglalkozása. A csoportszobának egyáltalán nincs terápiás jellege, meleg színek dominálnak, a sarokban hangulatlámpa, fotelek, középen kisasztal, rajta tea bögrékben. Kik válnak általában a kliensekké? - vágok bele, mielőtt megkezdődne a foglalkozás. „Három csoportot különböztetünk meg: elterelésre jelentkezőket, önkénteseket és hozzátartozókat. Az elterelésre jelentkezők a 2006-os törvény értelmében - amennyiben kis mennyiségű drogot találnak náluk - elkerülhetik a büntetőeljárást egy hat hónapos kezeléssel.
Ilyenkor havonta legalább kétszer kell konzultációra jelentkezniük. Ők alkalmi fogyasztók, leginkább füvet vagy diszkódrogokat használnak. Általában nem problémás fogyasztókról van szó, így nem is érzik a terápia szükségességét, őket nem is próbáljuk meggyőzni. Nekem senki nem bizonygassa, hogy nem szív többet, az én feladatom abban motiválni a szerhasználót, hogy leszokjon. Ha hat hónap után is fogyaszt, az már nem az én dolgom." - mondja a szociális munkás.
Az önkéntesekkel más a helyzet - folytatja. Ők tényleg önszántukból jönnek segítségért. Újdonság az úgynevezett „hozzátartozói csoport", ahol szülőket, házas- és élettársakat, de akár barátokat is fogadunk. Tapasztalataink szerint sokat számít a hozzátartozók együttműködése, motiválhatja a beteget a leszokásban, a családtagok tudatos reakciói jó irányba terelhetik a leszokni vágyót.
Vannak sikeres leszokók
Van sikerélményetek? - kérdezem. „Most éppen akadt, az egyik kliensem, aki azóta is jár hozzám, három hónapja tiszta. Tíz évvel ezelőtt hagyta abba a heroin fogyasztást, azóta családra lelt: élettársával élt, és annak lányát közösen nevelték. Ám tíz év múltán újból visszaszokott a heroinra. Először a párja jött el a hozzátartozói csoportba, majd ő is. Többek között egy új, gyógyszeres terápiával kezeljük, úgy tűnik, sikeresen."
Nem akarok cinikus lenni, de honnan tudod, hogy igazat mond? - folytatom. „Egyrészt, ha önként eljött, a saját érdeke is. Csak önmagát csapná be vele. Másrészt minden konzultáció vizeletvétellel kezdődik, ha pedig gyógyszer szedése mellett lövi be magát, az óriási fájdalmakat idéz elő. Nem a hiszékenységemre alapozok."
A rendőrség néha megalázó helyzetet teremt
- A rendőrséggel milyen viszonyban vagytok? „A rendőrség néha nagyon megalázó helyzetbe tudja hozni az utóbb elterelésre jelentkezőket. Egyszer egy 16-17 éves srácot kaptak el egy diszkónál drogfogyasztásért, az éjszaka közepén csöngettek be a szüleihez, hogy lám, kit hoztak..."
Hogyan lehet bírni ezt a lelkileg megterhelő munkát? - érdeklődöm tovább Sárosi Máriától. „Csakis a realitások talaján mozogva. Pontosan tisztában kell azzal lenni, mikor, miben tudunk eredményt elérni, és miben nem. Nem szabad álomvilágban élnünk, nem lehet megváltani a világot. És persze fontos az összekovácsolódott csapat. Szerencsére jó társaság gyűlt össze, remekül tudunk egymás munkáját támogatva, összhangban dolgozni. A felmerülő problémákat pedig minden héten megosztjuk egymással. Valahol nekünk is ki kell engedni a gőzt."
„Hozd olyan helyzetbe, hogy segítséget kérjen!"
Eközben megérkeznek az első résztvevők. Ki pogácsát, ki foszlós kalácsot hoz magával, és rakja be a „közösbe". Mikor bemutatkozom, a várt tartózkodás elmarad, megörülnek, hogy végre olvasni lehet majd róluk. A hangulat klubestre hasonlít: kedves ismerősként köszöntik egymást, és hamarosan elkezdődik a beszélgetés. Olyan érzés közöttük ülni, mintha regények középső fejezetei tárulnának föl előttem.
Az egyik édesanya több éve füvet szívó fiáról mesél, akinél ennek hatására - ahogy Sárosi Mária is utalt a marihuána hosszú távú veszélyeire -, skizofrénia alakult ki. A fiú karácsony előtt eltörte a lábát, bevitték a kórházba, ahol három napon át feküdt anélkül, hogy bármiféle ételt vett volna magához. Majd egy szál pólóban és törülközőben, fekvőgipsszel a lábán hazaszökött, de fekvés helyett inkább biciklire pattant...
A Kék Pontos segítő szerint fontos, hogy a szülő helyesen mérje fel a helyzetet, lehet, hogy nincs is akkora gond. De ha tényleg nagy a baj, az egyetlen dolog, amire a szülő törekedhet: hozza olyan helyzetbe gyermekét, hogy segítséget kérjen! Erre fájdalmas lehet szülőként törekedni, de hosszú távú segítség e nélkül nincs.
