Kék fény helyett Kék Pont (1. rész)

Lehet máshogyan kezelni a drogfogyasztókat: humánusabban, elfogadóbban, mégis eredményesebben. Soha nem lesz szermentes a világ, ahogy soha nem is volt az. Ám léteznek emberek, akik megpróbálnak javítani a kábítószeresek életminőségén, megpróbálják élhetőbbé tenni életüket.

Kék fény helyett Kék Pont (2. rész)

Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Ambulancia, tűcsere program. Szemben üvegablak, rajta nyílás. Egy férfi hajol közelebb az üveg másik feléről. „Szia! Mondd a neved! Hoztál vissza?”

Drogos csecsemők?

Évente 150-200 gyerek születik kábítószerfüggő anyától, ám a magas látencia miatt a probléma valós súlyát csak becsülni lehet. A nőgyógyászok nagy része ráadásul elutasítóan viszonyul a szerhasználókhoz.

Legalizálj!

A több évtizedes múltra visszatekintő New Scientist nemzetközi tudományos ismeretterjesztő folyóirat “Egy jobb világ vázlata” címmel jelentette meg 10 világjobbító ötletét. Némi meglepetésre a lista második helyén a droglegalizáció szerepel. A kérdés kézenfekvő: a tiltás visszaszorítja a drogfogyasztást? Noha szeretjük magunkat abban ringatni, hogy igen, a tapasztalatok és a statisztikák szerint azonban ez nem igaz.

Levél a börtönbe

A pszichológus azt mondta, ha te nem akarsz változni, nekünk kell változtatni. Akkor el kell, hogy küldjünk, mert ez a meleg légkör biztonságot ad a drogozáshoz, és miközben mi a megmentő szerepében vagyunk, hozzásegítünk a halálhoz.

 

Újabb veszélyes drog az illegális laborokból

Legalább öt év árulják az interneten a Spice, magyarul „fűszer" nevű szintetikus kábítószert - írja a francia Libération. A hatóságok macska-egér harcot folytatnak a kábítószer-készítőkkel: hiába tiltják be a füstölőként és fűszerként hirdetett drogokat, a vegyészek rendre újabb és újabb szereket dobnak piacra.

Az interneten megvásárolható szintetikus kábítószerek nem THC-t, a cannabis-származékok szokásos hatóanyagát, hanem egyéb, ám a természetes marihuánánál is nagyobb bódulatot okozó anyagokat tartalmaznak. A hatóságok sokáig tehetetlenek voltak, hiszen a laboratóriumban előállított szerek nem szerepeltek a kábítószer-listán, így betiltani sem lehetett árusításukat.

Idén azonban több európai uniós államban - például Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Lengyelországban, Luxemburgban és Svédországban - a szintetikus drogok is felkerültek a tiltólistára. A probléma ezzel mégsem oldódott meg - figyelmeztet a Libération -, hiszen a kábítószer-laboratóriumokban könnyen újabb, egyelőre még nem tiltott szereket állíthatnak elő, és macska-egér harc kezdődik elölről.

A napilap kitér rá, hogy a szintetikus kábítószerek használata a hagyományos könnyűdrogoknál több kockázatot rejthet, hiszen a mesterséges anyagokról nem készültek pontos hatástanulmányok, így nem tudni, hogy milyen egészségkárosító hatással járnak, és az sem, hogy milyen könnyen alakulhat ki függőség.

Napi belövés
Napi belövés

forrás: globusz.net

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.