Nyolcvanötmillió forint bírságot kapott a Spar

A Gazdasági Versenyhivatal szerint a Spar visszaélt az erőfölényével, amikor teljesítményarányos bónuszt – visszatérítést – írt elő a beszállítóinak, emellett hátráltatta a GVH-eljárás lefolytatását.

Lecsapott a GVH: nem gyógyított a mágnesterápia

Összesen 12 millió forintra bírságolta a GVH a Magneter és a Magnapress termékcsaládokat gyártó és forgalmazó vállalkozásokat.

Egymilliárdos bírságot kapott az irodaszerkartell

Tizenegy irodaszer-forgalmazó cég 2008 és 2011 között felosztotta egymás között a piacot, egy sor közbeszerzésen így jóval a piaci áraknál drágábban adhatták el termékeiket.

Növényvédőszer-kartellt sejt a versenyhivatal

A versenyhivatal szerint hazai növényvédőszer-kereskedők törvénysértő módon egyeztették reklámcélú ingyenes termékmintáik piaci kivezetését.

Shell: sokba került a spórolós benzin

Huszonötmillió forintos bírságot vetett ki a versenyhivatal a Shell Hungary Zrt.

 

Huszonötmillió versenybírság a Shellnek

Az olajtársaság azt ígérte az autósoknak, hogy csökken a fogyasztásuk, ha az ő termékeit használják. A GVH szerint nem mondott igazat.

25 millió forint versenybírsággal sújtotta a GVH a Shell Hungary Zrt.-mivel a cég 2011. szeptember 6. és 2012 márciusa között egyes reklámjaiban azt állította, hogy a Shell FuelSave Euro 95 és Diesel üzemanyagok használatával – akár tankonként 1 liter – üzemanyag is megtakarítható, illetve 2012 márciusa és októbere között  a Shell FuelSave Euro 95 és Diesel üzemanyag alkalmazásával minden gépjármű esetében fogyasztáscsökkentés következik be.

A GVH szerint a különböző tesztek adatai azt mutatták, hogy a Shell FuelSave termékekkel csak a fogyasztók egy része érhet el tankonként 1 liternyi üzemanyag megtakarítást, a fogyasztók egy másik része ellenben
nem.

A GVH súlyosbító körülménynek értékelte, hogy a jogsértő kereskedelmi gyakorlat a fogyasztók igen széles körét érte el, míg enyhítő körülménynek számított a Shell Hungary Zrt. jogszabályokban előírtat meghaladó mértékű együttműködése.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.