Bajnai indulni akar a következő választáson

Bajnai Gordon indulni kíván képviselőjelöltként a következő választásokon. Az azonban, hogy ki lesz az Együtt 2014 választói mozgalom miniszterelnök-jelöltje, majd csak jövő nyáron lehet megtudni.

Medián: Bajnai felébresztette az alvó szimpatizánsokat

Az Együtt 2014 színre lépése tovább csökkentette a választani nem tudó vagy nem akaró közönség arányát, ami novemberben már csak 33 százalék volt – olvasható a Medián legfrissebb elemzésében.

'Orbán Viktor a biztos bukás felé hajtja pártját'

Január 2-án elkezdődnek a tárgyalások az ellenzéki szervezetek között a jogállamiság, az alkotmányosság és a demokrácia témaköréről - közölte az egyeztetéseket kezdeményező MSZP frakcióvezető-helyettese csütörtökön.

Bajnai: Inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl

„Azokkal érdemes nekünk összefogni, akik korszakváltást, az Orbán-rezsimtől való megszabadulást és jó kormányzást szeretnének végre Magyarországon, akik készek arra, hogy minden mást hátrébb soroljanak” – nyilatkozta az ATV-nek Bajnai Gordon.

Jobbik: az Együtt 2014 a bűnözők pártját fogja

A Jobbik szerint "gyalázat, hogy az Együtt 2014 megint a bűnözők pártját fogja, és arcátlan módon olajat önt a tűzre, amikor azokat a kezdeményezéseket támadja, amelyek a rendteremtést szolgálják".

 

Bajnai: Orbán mentse a menthetőt!

Bajnai Gordon szerint a jelenlegi rossz kormányzás súlyosan sérti a nemzeti érdeket, az ország érdekérvényesítő képességét.

A Haza és Haladás Egyesület elnöke az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) keddi üzleti fórumán ezért arra kérte Orbán Viktor kormányfőt, hogy brüsszeli és moszkvai útján "mentse a menthetőt". A volt miniszterelnök, az Együtt 2014 választói mozgalom társalapítója azt mondta: az ország bajait mára nagyrészt nem a válság, hanem a rossz kormányzás okozza.

Bajnai Gordon arra kérte a kormányfőt, fejezze be a szabadságharcot az Európai Unióval, és szerdán Brüsszelben próbálja elérni, hogy az ország ne essen el kétezermilliárd forint felzárkóztatási támogatástól. Csütörtöki moszkvai útján pedig "ne ígérje oda egy kartellnek versenyeztetés, társadalmi vita és mérlegelés nélkül" a paksi atomerőmű bővítését - szólította fel Orbán Viktort.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.