- Zsidóként sokkal érzékenyebb és szolidárisabb vagyok – magyarázza a harmincas Péter. - Magától értetődő, hogy elmegyek a temetésre. Magától értetődő, hiszen nekem a fél családomat pusztították el a második világháborúban – teszi hozzá. Véleménye szerint a kérdés persze az, hogy a többségi társadalom tagjai számára is ilyen egyértelmű-e a szolidaritás. Mint mondja számára azért különösen megdöbbentő a gyilkosság, illetve annak körülményei, mert úgy vadászták le Csorba Róbertet és kisfiát, mintha nem is emberi lények lettek volna. 

- A gyilkosság, pontosabban annak a módja engem kisértetiesen emlékeztet a Ku-Klux-Klán módszereire - néz maga elé Péter. - Nem kérdés, hogy rasszista indíték áll a háttérben. Mi más lenne? – veszi át a szót Tamás. - Na persze ezt manapság nem lehet kimondani – teszi hozzá.

A beszélgetés a Magyarországon mind jobban eluralkodó szélsőséges nézetek felé terelődik. Ki halkan, ki hangosabban taglalja a fasizálódás állomásait. - Nyilvánvalóak a jelek, az események, mégsem meri senki kimondani. Pedig attól még létező a jelenség – magyarázza Tamás. - Itt mindent lehet!– legyint dühösen egy húsz év körüli fiú.

Lassacskán arra terelődik a szó, hányan utasítják el a szélsőséges indulatokat, tetteket. Ki az, aki az utcára is kivonul, hogy jelenlétével demonstráljon ellenük. - Magyarországon nincs civil kurázsi – állítja a fiatal Éva. Mint mondja,  nincsenek hagyományai a civil mozgalmaknak, megmozdulásoknak. Itt nem láthatunk a főutcán hömpölygő több tízezres tömegeket, akik a rasszizmus, az idegengyűlőlet, a szélsőségek ellen tüntetnének, nemúgy az Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európában.

- Nálunk van egy biztos bázis, akik mindig ott vannak, de a kör nem bővül. Sajnos – mondják egybehangzóan.

Ahogy közeledünk Tatárszentgyörgyre elhalkul a társaság. Sárga mellényes rendőr tereli a buszt. Megérkeztünk. Fél órával a ceremónia kezdete előtt már hatalmas a tömeg a temető bejáratánál. Mind többen érkeznek, ki autóval, ki szervezett buszokkal. Van, aki egy-egy szál fehér szekfűvel és  van, aki kisebb-nagyobb koszorúval érkezik. - Nagyon kevesen vagyunk nem romák – súgja csalódottan Tamás. 

- Aki eljött az vagy cigány, vagy zsidó, vagy valami gazdag híresség – mondja egy roma fiú a hátunk mögött. Egyre érkeznek a politikusok, közéleti emberek, hírességek. Sokan a temetőn kívülre rekednek, onnan szemlélik az eseményeket, hangtalanul. A száztagú cigányzenekar muzsikája töri meg az ordító csendet. Ismerős zene csendül fel, a cigányzenekar a Schindler listája  híres melódiáját kezdi játszani. - Kell ennél több utalás?  – kérdezi Tamás.

Kezdetét veszik a beszédek. A fejek leszegeződnek, csak egy-egy cigaretta serceg a síri csendben. Iványi Gábor hangját hallani a pulpitusról. - Ez csak egy cigány pap lehet, olyanokat mond – kommentál egy roma férfi. Később megszólal a fájdalmas sirató. A szemközti ház előtt egy asszony hangos zokogása csattan fel, többen zsebkendőt vetnek az arcuk elé. Idős asszony hüppög elöttünk, arréb nagydarabb fiatal férfi törölgeti néma könnyeit.

Elindul a menet. A meggyilkolt Róbertet és kisfiát közös koporsóban temetik. Mentő hajt a temető bejáratához, többen is rosszul lettek.

- Nem birok bemenni – mondja egy negyvenes roma férfi. - Egyszerűen nem birok bemenni, az már sok lenne – ismételgeti. A vidékről hosszú útat megtett férfi több társával ácsorog a bejárat előtt. Indulatosan emlékeznek vissza a történtekre.  - Azt hiheti mindenki, hogy minden következmény nélkül lehet cigányokra vadászni – fakad  ki egyikük. Azt mondja, rettegnek a romák, mindenütt. Egy kis neszre is felriad a család, ki tudja ki vagy mi bujik meg a sötétben.

- Minket senki sem véd meg, ebben a rendőrségben nincs bizodalmunk. Ideje lépnünk... – mondja másikuk. - Figyeld meg, a végén azt hozzák majd ki az egészből, hogy cigány gyilkolta le őket. Cigány ember nem csinál ilyet. Cigány ember nem öl gyereket. Nem bizony – mondják egybehangzóan. Az indulatos szavakat, nagy csendek váltják. Tapintható a feszültség.

- Sokan vagyunk, de nem elegen – szól közbe egyikük. Több tízezer roma is lenne, ha nem hétköznap van a temetés. De nem is ez a lényeg. Kevés a nem roma, nagyon kevés. Pedig az számítana, ha jó sokan lennének. Arra már odafigyelnének – magyarázza.

- Elindult a lavina – mondják egymás szemébe nézve. Nem ez az első, és nem is az utolsó eset. Ki tudja mi jön még...

Temetés Tatárszentgyörgyön