Az alkotmány eltörlését megelőző úgynevezett nemzeti konzultációk során föltették azt a kérdést, hogy vállaljon-e felelősséget az alaptörvény intézményesen is a jövő nemzedékek jogaiért.

Nos, erre a kérdésre kiemelkedően sok igenlő válasz érkezett. Talán túl későn. Addigra ugyanis már réges-rég túl voltunk a környezetvédelmi minisztérium fölszámolásán. Azt hittük, ennél rosszabb már valóban nem történhet. Természetesen történt: a zöldombudsman posztját egész egyszerűen megszüntették, az alaptörvényből pedig kikerült a legmagasabb testi és lelki egészséghez való jog, a zöldhatóságokat drasztikus pénzügyi fogyókúrára kényszerítették, a nemzeti parki védett területeket pedig nemes egyszerűséggel szétosztották a barátok és az üzletfelek között.

Mára kiderült, hogy még ezt a gyalázatos környezetpolitikai teljesítményt is lehet tovább erodálni: olyan terv formálódik, amelyben a környezetvédelem még névleges kormányzati képviseletet sem kap, a zöldszektorra szánt – szinte kizárólag uniós – pénzeket pedig elképzelhető, hogy odadobják a jóllakni képtelen fideszes érdekcsoportoknak.

Abban az országban, ahol a rendszerváltás jelentős részben arról szólt, hogy mindent lehet, de a holnapot (a vizet, a Dunát, az élhető környezetet) nem adjuk, egy ilyen lépést csak az vállalhat magára, aki szilárd eltökéltséggel hisz benne, hogy a jövő nem zöld, hanem – mondjuk – narancsszínű. Viszont nem fenntartható.