Postabezárás: karcsúsít az amerikai USPS

Leépít az amerikai posta.

Fizetéskor veszélyben a készpénz is

Felszámolja a közterületi pénzkifizetést a mezőtúri önkormányzat.

Vége a nyereséges éveknek

Évek óta először veszteséges volt tavaly a Magyar Posta.

Nyílt levélben tiltakoznak a miskolci egyetemi virrasztók

Nyílt levélben fordultak a Felsőoktatási Kerekasztalhoz a Miskolci Egyetem (ME) azon oktatói, hallgatói és dolgozói, akik az intézmény sokszínűségének megtartásáért demonstrációt tartottak keddre virradóra.

Változtat a posta

Hétfőtől változnak bizonyos postai szolgáltatások az erről szóló törvénynek megfelelően.

 

Fű alatt karcsúsít a posta

Csendben fogyókúrázik a Magyar Posta: a társaság a csoportos létszámcsökkentést elkerülendő kisebb, harminc fő alatti csoportokban küldi el dolgozóit. Úgy tudjuk, sokaktól igyekszik az állami vállalat közös megegyezéssel elválni, ezzel is elkerülve a bejelentési kényszert.

A Népszabadság információi szerint az elmúlt hetekben több mint 250 postásnak kötöttek útilaput a talpára. Azt is hallani, hogy a terv ennek akár a kétszerese is lehet. Vezetőknek és a szakapparátus dolgozóinak egyaránt van félnivalójuk. Ez utóbbit éppen a posta árulta el. Annyi biztos: a Magyar Postának ha másra nem is, a karcsúsításra van pénze, a 33 ezer főt foglalkoztató állami vállalat alaposan felkészült a létszámcsökkentésre. Éves beszámolójának tanúsága szerint legalábbis 14,2 milliárd forintos céltartalékából 2,8 milliárd forintot a „létszámracionalizálással, valamint a 40 éves szolgálati idővel rendelkező nők kedvezményes nyugdíjba vonulásával összefüggésben” a felmentési bérekre és a járulékokra tettek félre.

A bejelentési kényszer miatt kis csoportokban bocsátanak el
A bejelentési kényszer miatt kis csoportokban bocsátanak el FOTÓ: TEKNŐS MIKLÓS

További 339,9 millió forint céltartalékot a végkielégítésekre és járulékokra különítettek el. És akkor ott van még másik 4,2 milliárd forint céltartalék, amely hivatalosan az „egyéb várható kötelezettségekre és költségekre” használható fel – de hogy pontosan mire, azt hiába kérdeztük, nem árulták el. Az aktuális hírek több mint félezer postás utcára kerüléséről szólnak. Méghozzá apránként, hónapról hónapra, kisebb csoportokban. Kenyéradójuk ugyanis szeretné elkerülni, hogy a leépítéseket be kelljen jelentenie, és alighanem az ilyesmivel járó negatív hírverésnek sem örülnének. Lapunk érdeklődésére mindenesetre a fogyókúra hírét a posta nem cáfolta. Apáti-Tóth Kata, a Magyar Posta szóvivője szerint a postai piac 2013. január 1-jei liberalizációja után cégük „kiemelt szempontja, hogy a versenykörülmények között is megfelelő hatékonysággal működő, és a piaci igényekre gyorsan reagáló szervezetet alakítson ki”.

Aminek érdekében a vállalat „megkezdte tevékenységének átvilágítását, és a hatékonyságnövelés szempontjából releváns intézkedéseket tesz”. Ezek „része lehet egyes tevékenységek racionalizálása, korszerűsítése”. A szóvivő leveléből kiderült: az idén az irányítási és az adminisztrációs területek racionalizálására, hatékonyabb működésének kialakítására koncentrálnak. Ez pedig „szervezeti átalakításokkal, esetenként a vezetői szintek és a háttérapparátus létszámának csökkentésével jár”.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.