A mélyszegénység mélyén
Ha egyetlen szóval kellene lefesteni a kilátástalanságot, a jövőnélküliséget és a végtelen szegénységet, könnyű lenne válaszolni rá: Tarnabod. Innen naponta csak három busz indul a tíz kilométerre lévő Hevesre és kettő az öt kilométerre található Kálba. Gyógyszertár nincs, annak, akinek az orvos felírja a receptet, igyekeznie kell, hogy elérje a fél kettes hevesi buszt, majd loholva visszafelé még felkapaszkodjon az utolsóra, ami a városból hazafelé indul.
A gyógyszer amúgy sem olcsó, a buszjeggyel együtt még drágább. Orvos hetente kétszer rendel másfél-másfél órát, gyerekorvos pedig havonta egyszer jön az utazó szakorvosi hálózat keretében egy olyan faluba, ahol minden családban legalább négy, de inkább hat-nyolc gyerek akad. Húst sem kapni Tarnabodon, az egyetlen kis élelmiszerboltban legfeljebb csirkeaprólékot vagy far-hátat árulnak, de a helyiek szerint az is nagyon drága, ugyanannyi pénzért Hevesen kétszer-háromszor annyit vehetnek.
Csakhogy ahhoz buszra kell ülni. A diplomások, ha voltak egyáltalán, rég elmentek innét, az egyetlen felsőfokú végzettségű, tarnabodi születésű a polgármester, Pető Zoltán, aki korábban rendőrként dolgozott – de már ő is Kálban él, onnan jár át nap mint nap a falujába. Érettségije az itt lakók közül legfeljebb tíz-tizenöt embernek lehet. Aki itt diplomásként dolgozik – tanár, szociális munkás, védőnő, önkormányzati alkalmazott – mind a környékbeli településekről ingázik.
– Hogy bírod? Ezt szokták kérdezni az ismerőseim, amikor elmondom nekik, hogy Tarnabodon vezetek egy gyerekházat. Mindig elcsodálkozom ezen a kérdésen, mert nekem teljesen természetes, hogy roma gyerekek, asszonyok, családok vesznek körül, az ő gondjaikat kell nap mint nap megoldanom, miattuk vitázom szolgáltató cégekkel, nekik váltom ki a gyógyszert Hevesen, az ő szeretetüket és bizalmukat élvezem, s viszonzom nap mint nap – mondja Kálosiné Tóth Katalin, a Máltai Szeretetszolgálat által működtetett Biztos Kezdet Gyerekház vezetője.
Azt talán nem is kellene hangsúlyozni, hogy a három-öt éves kor alatti gyerekek fejlődését, szüleik szerepbe „hozását”, a gyerekek óvodai beilleszkedését, szocializációját segítő intézményt a máltaiak üzemeltetik: ha nem lenne a szeretetszolgálat, a falu egyfajta tetszhalott állapotban lenne rég. Tavaly szeptember óta ők tartják fenn az óvodát, az iskolát, nevükhöz kötődik a falu egyik legnagyobb vállalkozásának, a közel harminc embert foglalkoztató bontóüzemnek a megalapítása, nekik köszönhető, hogy játszóház, ifjúsági iroda van a településen, s különböző programok indulnak a gazdálkodás megteremtése, az egészség megőrzése, a halmozottan hátrányos helyzetű családok végső lecsúszásának és szétesésének megakadályozása érdekében.
A Máltai Szeretetszolgálat 2004 óta tartja védőszárnyai alatt Tarnabodot: ekkor indult el befogadóprogramjuk, amely ismertté tette a Heves megyei kisközség nevét. Önálló életvitelre képes, de valamilyen okból a perifériára szorult, hajléktalan családok költözhettek be előbb ide, majd a később a programhoz csatlakozó Erkre. Házakat vettek nekik, segítették gazdálkodásukat, odafigyeltek a munkahelyteremtésre, a gyerekek számára is biztosították az ingyenes óvodai, iskolai ellátást. Emellett a településeket is fejlesztették: óvodát bővítettek, a kocsmából játszóházat hoztak létre. Nemcsak a hajléktalanoknak volt szükségük a falura, hanem Tarnabodnak is rájuk, illetve arra a megkülönböztetett állami és civil figyelemre, amely a programot kísérte.
Kálosiné Tóth Katalin 2010-ben került Tarnabodra. Előtte Hevesen egy óvodában dolgozott dadusként, aztán az intézmény megszűnt, ő pedig egy cukrászdában helyezkedett el pultosként. Hiába volt emberek közt, mégsem érezte jól magát: az motoszkált a lelkében, hogy ő olyan helyen szeretne tevékenykedni, ahol másoknak segíthet. Egy ismerőse hívta fel a figyelmét arra, hogy a közeli befogadófaluban egy kicsiket felzárkóztató gyerekház indul: pályázott, s munkatársként felvették ide. Fél évvel később ő lett a gyerekház vezetője.
– Nem szeretem a „főnök” szót, nem is használom, nem várok el semmiféle tekintélyt vagy tiszteletet. Nálunk mindenki egyformán dolgozik, nagyon gyakran a munkaidőn túl, este, éjszaka is, de ugyanezt látom az iskolában, az óvodában, a többi intézménynél. A problémák nem érnek véget a munkaidővel – mondja.
Márpedig gondból Tarnabodon van elég. Maszlag Imre, az iskola igazgatója szerint Katalin – vagy ahogy ő hívja: Katus – képes huszonnégy órából negyvennyolcat csinálni egy nap, hogy minden feladatot elvégezzen. Nem csak a gyerekház vezetése a reszortja, valójában ő a falu „mindenese”, ha szociális ügyekről van szó. Azt, hogy bizalommal fordulnak hozzá, nem volt könnyű kiharcolni.
– Azzal kezdtük a munkát, hogy szinte minden családhoz személyesen mentünk el. Nem „leereszkedtünk” a romákhoz, ahogyan sokan kezelik őket, hanem partnerként viselkedtünk a helyiekkel – mondja. Szavai szerint nem könnyű utat találni olyan emberekhez, akiket szinte születésük óta megaláztatások sora ér. Hiába tanulnak, nem kapnak munkát, mert tarnabodiak, mert cigányok. Így a huszonkétezer-nyolcszáz forintos segélyt kell beosztaniuk, amiből fizetni kellene a vizet, a villanyt is. Nem véletlen, hogy a gyerekház vezetője a legtöbb harcát a szolgáltatókkal vívja.
– Mindig elcsodálkozom, milyen érzéketlenek ezek a cégek. Tudom, hogy a profit meg a bevétel számít, de abba már senki nem gondol bele, mennyire kevés pénzből kellene mindent kifizetnie egy tarnabodi családnak – mondja Katalin.
Nagyon apró lépésekben halad előre abban is, hogy meggyőzze az anyákat: a szűkös keretek között is egészségesebben kellene élniük, étkezniük. Mert előbb veszik meg a gyerekeknek a kólát és a chipset segélyosztáskor, mint a narancsot vagy az almát. S hiá ba a szegénység, a dohányzásról és a kávézásról nem lehet lebeszélni őket. – Azt mondta nekem egyszer egy asszony, hogy meghalna, ha nem ihatna kávét és nem gyújthatna rá. S akkor megértettem, hogy ez a két „élvezeti cikk” az a kapaszkodó, ami valóban sokakat stimulál, ha úgy tetszik, életben tart – mondja.
Gond az alkohol is: ha van pénz, akkor arra is bővebben futja, s nem néznek előre, hogy két hét múlva miből lehet majd kenyeret venni. Tarnabodon egyébként sajátságosan védekeznek a túlzott alkoholfogyasztás ellen. Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat elnöke az elektronikai bontóüzem megnyitóján azt mondta: jelentős sikernek tartják, hogy a főtéren lévő kocsma vezetőjét rávették, zárja be a boltot, s a szeretetszolgálat közbenjárásával egy másik helyen büfét nyithatott.
A gyerekházban egyébként, ahová reggel nyolc óráról kora délutánig jöhetnek a bölcsődés korosztályú gyerekek édesanyjukkal, sokat beszélgetnek az életmódról, az egészségről, pszichológus, logopédus, védőnő is segíti a munkát. De ilyenkor sem a lekezelő, megmondó stílus dukál. – Van, hogy megkérdezem az anyukát, szerinte jó-e, hogy a gyerek háromévesen még a cumisüvegen csüng? Aztán azon veszem észre magam, hogy a kisfiú, amikor bejön, már a kezembe nyomja a cumisüveget és csak akkor kéri vissza, amikor indulnak hazafelé. Nálunk már ez is sikernek számít – mondja.
A kezdetekben sokat segített Katalinnak Milibákné Veres Erika, az iskola korábbi igazgatója – ő most az intézményt fenntartó alapítvány ügyvezetője. Tőle tanulta meg – mondja -, hogy a problémát gyorsan és hatékonyan kell megoldani, mert rögtön jön egy másik, egy újabb, s egyszer csak elönti őket a megoldatlan gondok tengere. A konfliktusok kezelésében sokat segített, hogy időközben elvégezte a jászberényi főiskola szociális munkásokat képző szakát. Ezt azonban nem tartotta elegendőnek, most az egri Eszterházy Károly Főiskolára jár, csecsemő- és kisgyermek-nevelői szakra. Dadusként ugyan sokat tud erről a tudományról, mégis úgy érezte, többet kell tanulnia, hogy minden felmerülő gondot orvosolni tudjon.
Már az is sokat segít egy-egy családban, ha idejében felismernek egy-egy hiányosságot. Van olyan kisfiú, akinek mozgásszervi rendellenességét egy gyermekházi foglalkozás során fedezték fel: most gyógytornára jár, s a korai terápiának köszönhetően hamarosan utolérheti egészséges társait. A Máltai Szeretetszolgálat orvoscsoportja hamarosan rendszeresen tart majd konzultációkat a kistérség egyik településén, Boconádon, ez némiképp kárpótolja majd az itt élőket az állandó gyermekorvos hiányáért is. Tarnabod és Erk, a két befogadófalu szakemberei egymást erősítve igyekeznek úrrá lenni a mindennapi nehézségeken.
Egy-egy család életét előremozdíthatná, ha megtanulnának gazdálkodni: jövő tavasszal ilyen programok is indulnak majd a két faluban. Sokat köszönhetnek Bálint gazdának, aki minden évben ellátogat ide, vetőmagot hoz magával, és igyekszik beavatni a hátrányos helyzetű családokat a mindennapi mezőgazdaság apró fortélyaiba. A tarnabodi gyerekház ebben is jó példával jár elöl: az anyukák segítségével saját konyhakertet művelnek, ahol az idén tíz zsák krumplit sikerült megtermelniük. Ez a munka bátorságot adott olyanoknak is, akik még sosem fogtak ásót vagy kapát a kezükbe, mert nem tanulták meg a szüleiktől, hogyan kell ezekkel a szerszámokkal bánni.
Itt a karácsony, s ez nem csak azt jelenti, hogy több segítség érkezik a hátrányos helyzetű kistérségbe, a befogadó falvakba. Rengeteg a konfliktus is az adományok osztásakor. – Ebben sosem lehetünk igazságosak, legalábbis azok szemében, akik kapják az ajándékot. Már az is gondot tud okozni, hogy az egyik csoki nagyobb, mint a másik. Én azonban úgy érzem, hogy nagyon méltányosan osztjuk el ezeket a csomagokat, s ebben megint csak az segít, hogy nagyon mélyen ismerem azt a közeget, amelyik körülvesz. Tudom, hogy melyik családban éppen mi a gond, s nagyjából ismerem valamennyi tarnabodi ember temperamentumát – mondja Kálosiné Tóth Katalin.
Majd elmesél egy történetet, amiből szerinte jól látszik, mi az ő szerepe ebben a faluközösségben. Egy nehéz sorsú asszony jött hozzá a minap, sérelmezve, hogy az adományok osztásakor neki valamiből kevesebb jutott. Emelt hangon kérte számon az igazságtalanságot. – Akkor én szépen és halkan elmondtam neki, hogy emlékezzen vissza, máskor ő kapta azt, amit most hangosan számon kér, s hol ennek, hol annak jut kicsivel több vagy kevesebb. S ez akkor is így van, ha tudom, hogy csak bodakot, vagyis liszttel, sütőporral és vízzel készült cigány kenyeret tud készíteni a hat gyerekének, akikből kettő asztmás, mert a vályogfalak folyton vizesek, s arra sincs pénz, hogy legalább havonta egyszer jól kifűtsék a házat. S már az is örömünnep, ha jut egy kis lecsókolbász a paprikás krumpliba, mert amúgy legtöbbször csak üresen eszik.
Láttam rajta, hogy elsőre nem sikerült meggyőznöm, azt mondta, neki rengeteg problémája van, amit én félig sem értek meg, és dúlva-fúlva elviharzott. Aznap délután tartottunk szülőklubot, ez rendszeres heti rendezvény nálunk. Azt gondoltam, nem fog eljönni, mert haragszik, sértett, és úgy érzi, minden és mindenki összeesküdött ellene. Legnagyobb meglepetésemre mégis ott ült a többi anyuka között. Odamentem hozzá, átöleltem, és megkérdeztem, sikerült-e megoldást találnia a problémákra, amiktől délelőtt olyan kétségbeesett volt. Azt mondta, a problémái továbbra is megvannak, de most már úgy érzi, tudja kezelni őket.
