Emberke
Az ágybérlőket a konyhában nem zavarta a hideg: napközben a tűzhely kicsit bemelegítette a helyiséget, az alváshoz meg jól felöltöztek, még sálat is tekertek a nyakuk köré. Edit néni leginkább az edényeit féltette tőlük, folyton zörgést vélt hallani a konyhából,még éjszaka is, amikor pedig csak az ágyak nyikorogtak amozgolódó testek alatt. Számtalanszor elmondta, hogy a kredenchez ne nyúljanak, mert az artistáknak fogalmuk sem volt a tejes- és húsospolcokról. Konyhakést külön hozott nekik a piacról, a magukét a fiókban tartotta elzárva, de így se volt egy nyugodt pillanata se.
A mosogatáshoz használt zománcvájdlingokat ugyan bent a szobában, a szekrény tetején tárolta, de a többi konyhaeszközt nem tudta előlük elzárni. Az edényeken kívül az is foglalkoztatta, hogy vajon hol szoktak ezek a fiatalemberek mosdani. Mert borotválkozni mindennap megborotválkoztak, látta, az ablakkilincsre akasztott kis vaksi tükör előtt. A habot a fali kútba csapták le, a pamacsot a párkányon szárították. Vizet viszont sose melegítettek, mégse látszottak piszkosnak, amiből a néni arra következtettet, hogy a közfürdőbe járnak. Arra bezzeg volt pénzük.
Az otthoni fürdés addig is bonyolult ügy volt, az artisták beköltözése óta pedig még nehezebbé vált, a plusz ágy elhelyezésével ugyanis a konyhában a lakóktól nem maradt egy talpalatnyi hely sem. A sparherden fazékban melegített vizet a szobába cipelték be, és beledöntötték a kék lavórba. Itt zajlott hetente egyszer a fürdés.
A kihajtott szekrényajtó mögé a néni egy nagy ponyvát fektetett, erre állította a lavórt. A bácsi és a néni egy vízben fürödtek, mindig egymás után. A néninek már korán elállt a havibaja, ami nagy szerencse volt, mert megbonyolította volna a dolgot.
Amikor a legidősebbek befejezték, akkor a kislány következett egy új vízben, utána pedig Edu. A nénimindig olyan vadul dörzsölgette szárazra a vézna kislányt, hogy annak meg kellett kapaszkodnia a politúros szekrényajtóban, hogy el ne essen. A szekrénykulcsba bele volt fűzve egy nagy fehér bojt dísznek, ezt fogdosta. A bojt felső része puha, szoros fonalakból kötött gömb volt. Aztán a néni rámordult, hogy igyekezzen,mert az Edu vár a vízre, ez itten nem a Dagály.
Edu a rossz lába miatt nehezen egyensúlyozott, a néni vállába kellett kapaszkodnia. A két nő között mindössze kilenc év korkülönbség volt, de Edu ilyenkor visszaváltozott gyerekké, Edit néni pedig hozzáöregedett a szerepéhez, mintha nem nővére, hanem az anyja volna ennek az alig harmincas, koravén csecsemőnek. Ha Edu menstruált, kimaradt a sorból, és később vitte a néni a fürdőbe, ha nem, a gyerek után következett. A lelenc kislányt a fürdés után beparancsolták az ágyba, és utasították, hogy húzza a fejére a takarót, nehogy megfázzon. Valójában nem akarták, hogy lássa a meztelen, a csiklandozó szivacstól fel-felvihogó Edut. A különös hangok azonban, amelyek Eduból előtörtek, kíváncsivá tették, különben is szeretette volna látni, milyen ez a nagy, lomha test ruha nélkül.
Edu alapjában véve nem volt csúnya, legalábbis sokkal kevésbé, mint felöltözve, a mindig szinte hónaljig húzott nadrágban és a magas szárú, fűzős gyógycipőben. Az egyik lábfeje furcsa szögben állt, a lábszára pedig vékony volt, de egészében viszonylag nőies benyomást keltett.
Legmegdöbbentőbb a hatalmas, szétterülő melle volt, ami az örökösen viselt kinyúlt pulóverben szinte egybeolvadt a hasával, és sokkal kövérebbnekmutatta,mint amilyen valójában volt. A kislány nem tudott nem odanézni az óriási, kék eres mellbimbókra, amelyekhez hasonlót soha azelőtt nem látott. Edit néni megmosta az Edu melle alatti hajlatokat is, aztán ráparancsolt a húgára, hogy forduljon meg, majd miután a fényes, fehér hátat is végigszappanozta, utasította, hogy guggoljon le. Edu engedelmesen meglögybölte magát alulról is, aztán kiszállt, és beburkolózott a nagy fürdőlepedőbe. Az arca kipirult, nedves haja a fejéhez tapadt, és ebben a pillanatban, amikor nem látszottak szétcigarettázott, csorba fogai, szinte bájosnak tűnt. A néni szólt neki, ráadta a köntöst, aztán behívta a bácsit. A bácsi kancsóval viszszameregette a fazékba a szürke vizet, aztán a maradékkel kiegyensúlyozott a falikútig. Amikor mindennel végeztek, Edu feltörölt, a bácsi pedig kiöblítette a nagy bádogfazekat, és visszavitte a folyosó végi vécébe, mert hét közben ott lógott spárgával a falra akasztva.
Éppen időben végeztek, mert fél nyolckor megjöttek az artisták is, akik a konyhában laktak, pontosabban ott éjszakáztak. Zörömböltek, papírból kolbászt csomagoltak elő, kiteregették a székekre a kabátjukat. Nagyon átfázhattak, mert átszóltak, hogy hadd rakjanak még a sparherdre. A néni azt felelte, hogy felőle aztán rakjanak, de magában azt gondolta, hogy így is elég meleg van, eszik ezek a fiúk a tűzifát. Aztán kis kört törölt a fürdéstől bepárásodott, izzadó ablakra, és mérgesen kipislogott a gangra. A túloldali folyosó fölött egy darabka szürke eget lehetett látni, és mintha ebből a darabka égből mindent megtudhatna, hátraszólt az ágyon pilledten szárítkozó családnak: Nincs is hideg. Mindjárt havazni is fog.
A kislány a dunnák közt feküdt, és egyszer csak megszólalt, hogy szeretné elkérni az emberkét. Edit néni és Jóska bácsi nagyon elcsodálkoztak, mert mióta kihozták az intézetből, még soha nem kért semmit. Nem sírt, igaz, nem is igen nevetett, megevett mindent, amit elétettek, és nagyokat hallgatott.Most viszont határozott hangon elismételte, hogy szeretné az emberkét. A nagyok nem értették, mire a gyerek felült, és a szekrényajtó bojtjára mutatott: azt.
A néni lecsomózta, és odaadta. Lefekvés után, már a sötétben, odaszólt a férjének: Kéne ennek a gyereknek valami baba. A bácsi azt morogta, hogy minek ide még az is, így se férnek, különben is van már neki emberkéje. Aztán a fal felé fordult, de nem tudott elaludni. Azon járt az esze, hogy hol a fenében lehet egyáltalán szerezni babát, és vajon mennyibe kerülhet.
