Az ötven év körüli úriember szabadkozott, hogy terhemre volt egy megálló erejéig. Semmi baj, elfértünk rajta ketten. Nyugtattam meg. Jó illata volt, gondozott, hátrafésült haj, arany nyakkendő, fekete zakó és galambszürke kalap. Kompakt ürge, futott át az agyamon és már írni kezdtem a regényt róla. S ő folytatta.Munkanélküli vagyok, de hét éve még vettem öltönyöket és azokat hordom.

Nem akarok leszlömösödni. Jól teszi, vágtam rá. Tudja, mindennap írok egy levelet valakinek a számítógépemen, hogy szponzort keresek a kötetemhez. Így havonta harminc levélből kettő-három adni szokott. Ebből fizetem a rezsim. A Rákóczi tér jött. Bocsásson meg, leszállok, mondta, de örülök, hogy megismertem. Én is. És akkor hirtelen észrevettem, hogy az a másik, aki leszállt, három évvel ezelőtti énem volt. Akkoriban még voltak ötleteim.