Egészségügyi hungarikum

Téli program lehet-e vonzóbb, mint egy melegfürdő? Hazánk gyógyvizekben igen gazdag, s a fürdőkben, amelyek ezt a természeti adottságot hasznosítják, a fürdőgyógyászati ellátások önköltségen és társadalombiztosítási támogatással is igénybe vehetők.

Hormonok háborúja

Kevesebb válás lenne, ha a partnerek tisztában lennének a maguk és társuk hormonális változásaival.

Jobb közérzettel

A merev derékon és az ólomsúlyú lábakon is lehet segíteni a megfelelő gyógyászati és kényelmi eszközökkel.

Nyugdíjemelés nyugdíj előtt

Sokan úgy érzik, hogy a hazai és a nemzetközi gazdaságban bekövetkezett negatív fordulat miatt veszélybe kerültek a megtakarításaik.

Örömöt találni

Ideje elgondolkozni, mi lesz azután.

 

Nem csak kenyérre kellhet

A gazdasági válság hatására a két piacvezető, a Hild és az OTP cége is felfüggesztette az életjáradékos szerződések megkötését, és azóta pusztán a meglévőkből eredő kötelezettségeiket látják el. Időközben azonban új szereplő jelent meg a piacon, ahol továbbra is van igény az időskori biztonság anyagi fedezetét nyújtó szolgáltatásra.

A válság alatt egyedül az FHB Életjáradék Zrt. tudott jelentősebb növekedést felmutatni: 2008 és 2010 között 11,5-ről 16 milliárd forintra növelték ingatlan vagyonukat, ami az elmúlt két évben további négymilliárddal növekedett. Mivel az FHB is banki hátterű életjáradékszolgáltató, a rossz gazdasági helyzet miatt piaci szerepük átgondolására kényszerültek, ezért a növekedés ellenére szűkítették azon települések listáját, ahol járadékszolgáltatásaik elérhetők. Bár a demográfiai és a gazdasági folyamatok abba az irányba mutatnak, hogy az időskori piac folyamatosan bővül a jövőben is, mégis – ahogy azt Kappéter Béla, az FHB kommunikációs munkatársa elmondta – elsősorban az életjáradéki piac egységes szabályainak felállítása és életbelépése növelné az ügyfélmegkeresések számát.

Míg a legtöbb piaci szereplő egyáltalán nem, vagy csak kisebb mértékben tudta növelni ügyfelei számát, ezt a helyzetet kihasználva piacra lépett egy új cég, a Perfectum Consulting Zrt., mely jelenleg 3,2 milliárd forintos ingatlan vagyonnal rendelkezik, és több mint 200 ügyfele van. Terveik szerint mindkét szám megsokszorozódik a jövőben. Optimizmusukat nem csupán a konkurencia hiányára építik. Fő előnyüknek azt tartják, hogy banki finanszírozás nélkül, a financiális diktátumoktól mentesen, kizárólag magántőkéből működtetik és fejlesztik a cégeiket.

A két, jelenleg is aktívan működő életjáradéki szolgáltató feltételrendszere jelentősen eltérő. Egy életjáradékos szerződés megkötésének alsó korhatára az FHB Életjáradék Zrt.-nél férfiak esetében 62 év, nőknél pedig 65, a Perfectumnál egységesen 70 év. A szerződés megkötéséhez szükséges minimális ingatlanérték 5 millió forint az FHB és 20 millió a Perfectum esetében, utóbbinál vidéken 15 millió a határ. Az ingatlannak tehermentesnek kell lennie, és a szerződés megkötése után nem örökölhető, az egykori tulajdonost azonban élete végéig megilleti a használati jog.

A különböző cégek különböző ingatlan-értékbecsléssel dolgoznak. Jellemzően azért elmondható, hogy az ingatlan értéke csak induláskor, a szerződéskötéskor számít, azt követően olyan folyamatos szolgáltatásról van szó, amely az ügyfél élete végéig kiszámítható pluszjövedelmet jelent, illetve ezt az összeget évente, az infláció mértékével növelik.

A következő egy évet különbözően látják a cégek. Míg a Perfectum a már említett optimizmussal tekint a jövőbe, a Hildnél továbbra is borúlátóak, és nem bíznak a piac egy éven belüli fellendülésében. Az FHB illetékese szerint egyedül az életjáradék-szolgáltatás szabályozása hozhat sikert rövid távon.

Borúlátóbbak az 50 felettiek

Az 50 év feletti korosztály borúlátóbb, mint a fiatalabbak – derül ki a Dimenzió Biztosító és a GfK közös kutatásából. Nem csak saját családjuk, az ország helyzetét tekintve is pesszimistábbak az idősebbek. Felük rövid távon a jelenleginél is rosszabb gazdasági helyzetet prognosztizál, a teljes lakosság körében ez az arány 47 százalék. Sokan reáljövedelmük csökkenésére számítanak. Az 50 felettiek 39 százaléka szerint öt év múlva lesz csak jobb az ország helyzete.

Orosz András, a Dimenzió Biztosító ügyvezető igazgatója szerint egyértelmű, hogy az 50 felettiek legnagyobb félelmei az egészségi problémákkal és a megélhetési gondokkal kapcsolatosak. Ezért létfontosságúnak tartja, hogy ne csak a 20 évesek, de az 50 felettiek is rendelkezzenek megtakarítási tervvel a következő 20-30 évre. A kutatás egyértelműen kimutatta, hogy 50 felett átrendeződnek a prioritások, e korosztály a speciális ajánlatokra vevő.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.