Egészségügyi hungarikum

Téli program lehet-e vonzóbb, mint egy melegfürdő? Hazánk gyógyvizekben igen gazdag, s a fürdőkben, amelyek ezt a természeti adottságot hasznosítják, a fürdőgyógyászati ellátások önköltségen és társadalombiztosítási támogatással is igénybe vehetők.

Hormonok háborúja

Kevesebb válás lenne, ha a partnerek tisztában lennének a maguk és társuk hormonális változásaival.

Jobb közérzettel

A merev derékon és az ólomsúlyú lábakon is lehet segíteni a megfelelő gyógyászati és kényelmi eszközökkel.

Nem csak kenyérre kellhet

A gazdasági válság hatására a két piacvezető, a Hild és az OTP cége is felfüggesztette az életjáradékos szerződések megkötését, és azóta pusztán a meglévőkből eredő kötelezettségeiket látják el.

Örömöt találni

Ideje elgondolkozni, mi lesz azután.

 

Nyugdíjemelés nyugdíj előtt

Sokan úgy érzik, hogy a hazai és a nemzetközi gazdaságban bekövetkezett negatív fordulat miatt veszélybe kerültek a megtakarításaik. Különösen jellemző ez az ötven év feletti, nyugdíjas évekre készülő generáció tagjaira.

A világgazdasági növekedést kerékbe törő recessziós félelmek, az euróárfolyam 300 forintos szint fölé történt erősödése, a tőzsdeindexek augusztus óta tapasztalt 20-30 százalékos mélyrepülése egyaránt táplálja a félelmeket, s befektetéseik újragondolására késztet többeket. Sok család pont ebben a szerencsétlen helyzetben kényszerült a nyugdíjas évekre félretett megtakarításainak azonnali forintosítására, hogy maguk vagy közeli hozzátartozójuk devizahitelének végtörlesztéséhez a forrást összedobják.

LENULLÁZVA ÚJRAKEZDENI Utóbbiak számára az a kérdés, hogy a nyugdíjas évekre szánt, lenullázott kasszát hogyan töltsék fel, milyen értékálló portfóliót építsenek ki, míg a kedvezményes hiteltörlesztés előnyeiből kiszorultaknál veszteségeik minimalizálása, felhalmozásaik értékállóságának megőrzése s mind inkább gyarapítása a legfontosabb szempont.

Zobor Zsuzsanna, a K&H Alapkezelő vezérigazgatója szerint a hazai kisbefektetők számára ebben a nehezen kiszámítható gazdasági helyzetben az óvatosság a legfontosabb követendő szempont. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy kockázataik szétterítése érdekében nem egy, hanem többfajta befektetési eszközbe érdemes fektetniük. Szerinte az ideális portfólió biztonságos kötvények és pénzpiaci eszközök mellett bankbetéteket – mint könnyen hozzáférhető likvid tartalékot – tartalmaz, de részét képezik a magasabb kockázatú és hozamú, részvény típusú befektetések is. Ezeknek az egymáshoz viszonyított aránya az ügyfél kockázatvállalási hajlandóságától függően más és más. A diverzifikáció, a többfajta befektetési forma révén mindig lesz egy olyan eszköz, amelyik az adott piaci környezetben jól teljesít – vélekedik a befektetési szakember.

A mélypontra jutott tőzsdei árfolyamok miatt megfontolandó a visszatérés, illetve a belépés a részvénypiacra. Az óvatosság viszont azt diktálja, hogy ezt a nagy kockázatok miatt ne közvetlen, hanem tőke- és hozamvédett alapok formájában tegyék meg, mivel ezek az alapok megvédenek az eséstől, viszont az esetlegesen bekövetkező részvénypiaci emelkedésből tisztességes részesedést nyújtanak” – tette hozzá Zobor Zsuzsanna.

A végtörlesztésben „kivérzettek” számára a nyugdíjas évekre biztos alapot nyújtó portfóliók újraépítését javasolják. A rendszeresen félretett és befektetett öszszegek hosszú távon meghálálják a törődést, függetlenül attól, hogy az egyre népszerűbb tartós befektetési számlán vagy az adókedvezményt nyújtó nyugdíj-előtakarékossági számlán helyezik el őket.

A rendszeresség alapvető fontosságú, mert a tapasztalatok szerint ezzel jelentősen csökkenteni lehet a kockázatokat. Az egyszeri nagy tételben történő vásárlással szemben a rendszeresség előnye, hogy hosszú távon kisimítja a szélsőséges árfolyamingadozások hatásait, így többet nyerhet a befektető.

FŐSZABÁLY A RENDSZERESSÉG A rendszeres megtakarítások fontosságát hangsúlyozzák az OTP-csoportnál is. Az OTP Bank a befektetési alapok széles tárházát nyújtja – kortól, kockázatvállalási hajlandóságtól és pénztárcától függően mindenki találhat magának megfelelőt. A választék további szélesítése helyett inkább a szolgáltatások bővítésére helyezik a hangsúlyt – tudtuk meg Gáti Lászlótól, az OTP Alapkezelő marketing- és értékesítési igazgatójától. Ennek jegyében vezették be az állandó értékpapírvételi megbízás (ávm) szolgáltatásukat, amelynek igénybevételével megkönnyítették a befektetéseket ügyfeleik számára. A szolgáltatás lényege, hogy az ügyfél rendszeres vételi megbízást ad a banknak, az pedig az előre megjelölt összeget havi rendszerességgel leemeli a folyószámlájáról, és befektetési jegyeket vásárol belőle, majd ezeket az ügyfél értékpapírszámlájára helyezi.

A változtatással – az eddigiekkel szemben – az ügyfélnek már nem kell bemennie a bankfiókba, vagy telefonon, esetleg interneten megbízást adnia minden egyes ügylethez, mert a meghatalmazás visszavonásig érvényes.

MINDENNEK ÁRA VAN Persze költségei is vannak a rendszeres megtakarításnak: a havi díjtól az OTP az év végéig eltekint, s öt kiemelt alap esetében a vételkor felszámított jutalékot is elengedi. Az ügyfél teherbíró képességétől függően, de minimum tízezer forintban szabhatja meg a havonta fialtatni szánt összeg nagyságát, de szükség esetén hozzányúlhat a befektetéséhez. Az ávm-nek ez az előnye a tartós befektetési számlával (tbsz) szemben, melynél az igénybe vett adókedvezményt viszsza kell fizetni, ha lejárat előtt valakinek szüksége lenne a pénzre – mutat rá a rugalmasságbeli különbségre Gáti László.

Eltérés a két konstrukció között az is, hogy a tbsz megnyitásakor alapvetően a már meglévő megtakarítást szokták felhasználni, míg az ávm-nél akár a nulláról is lehet építkezni.

Vonzó célpontok

A feltörekvő országok közül ígéretesnek tűnik Mexikó, Brazília és Chile. Az ottani nyersanyagkincsre alapozó gazdasági növekedés kulcsszereplőinek részvényeit tartalmazó K&H prémium tőkevédett Latin-Amerika alap befektetési jegyei már jegyezhetők. Európa prosperáló gazdaságai közül Svájc, Németország és Hollandia legjobb vállalati részvényeiből felépített K&H fix plusz Rajna alapot ajánlja a pénzintézet – tőkevédett formában.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.