Egészségügyi hungarikum

Téli program lehet-e vonzóbb, mint egy melegfürdő? Hazánk gyógyvizekben igen gazdag, s a fürdőkben, amelyek ezt a természeti adottságot hasznosítják, a fürdőgyógyászati ellátások önköltségen és társadalombiztosítási támogatással is igénybe vehetők.

Jobb közérzettel

A merev derékon és az ólomsúlyú lábakon is lehet segíteni a megfelelő gyógyászati és kényelmi eszközökkel.

Nem csak kenyérre kellhet

A gazdasági válság hatására a két piacvezető, a Hild és az OTP cége is felfüggesztette az életjáradékos szerződések megkötését, és azóta pusztán a meglévőkből eredő kötelezettségeiket látják el.

Nyugdíjemelés nyugdíj előtt

Sokan úgy érzik, hogy a hazai és a nemzetközi gazdaságban bekövetkezett negatív fordulat miatt veszélybe kerültek a megtakarításaik.

Örömöt találni

Ideje elgondolkozni, mi lesz azután.

 

Hormonok háborúja

Kevesebb válás lenne, ha a partnerek tisztában lennének a maguk és társuk hormonális változásaival. A női klimaxra már figyelünk, de a férfiak magányosan szenvedik végig a változókort. Alapvető különbség azonban, hogy míg a nők egyértelműen elvesztik fogamzóképességüket, a férfiak termékenyítőképessége öregkorukig megmaradhat.

A negyven feletti férfiak ugyanazokat a fizikai és emocionális problémákat élik meg, mint a nők. Ráadásul házaspároknál csaknem egyszerre, kamaszodó gyerekekkel fűszerezve – kész katasztrófa.

Hőhullámok, alvászavar, csontritkulás, szívpanaszok, elhízás, az izmok tónusának csökkenése, memória- és libidózavarok, éjszakai izomgörcsök, türelmetlenség – ízelítő a tünetekből, amelyek jelzik, hogy az élet tényleg negyven felett kezdődik, vagy legalábbis akkor kezdjük érezni, hogy vagyunk.

A panaszok egy részét – az álmatlanságot és türelmetlenséget például – hajlamosak vagyunk a munkahelyi stresszre fogni, pedig a csökkenő tesztoszteron a felelős. Ugyanez okozhat potenciaproblémát is. Mindezt tovább erősíti az egzisztenciális félelem. Miért is halnak korán a magyar férfiak?

AMI SEGÍT

• türelmes szex

• érintés – növeli a kötődést segítő oxitocin termelődését

• kibeszélés, párterápia

• sport a csontritkulás ellen

• egészséges étrend, természetes növényi hormonok

• közös hobbi és kikapcsolódás

• homeopátiás kezelés a testi-lelki problémákra

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.