A blog sem ismeretlen ötven fölött. Évekkel ezelőtt beküzdöttem magam egy blogközösségbe. Kívülről érkeztem, mindenféle csacskaságokat írtam, ezt tették mások is. Volt benne politika, de nem ez dominált. Álneves személyiségek csaptak össze, az éjszakákon át zajló, érzelmes és vad vitákat nagy egymásba borulások követték, olykor úgy tűnt, a törzsi háború harcosai mindent fölégetnek maguk körül.

Azt hittem, s emiatt kezdetben óvatosan vettem részt a csatákban, hogy csupa fiatal ember kakaskodik a blogos küzdelmekben. Melyeknek az volt a legfőbb értékmérője, hogy kire kik és mikor és hányszor és miért kattintanak. Illetve hogy a kommentek számát tekintve ki tud rápirítani a másikra. Hány fölösleges perc és óra ráment arra, hogy az ember az álnevével belesimuljon a virtuális környezetbe! S mekkora csalódás volt, mikor megtudtam erről-arról, hogy valójában kicsoda. Ezt a blogfalu pletykahálózata tette lehetővé. Ahol a privátleveles sugdosás ugyanúgy része az életnek, mint az igazi falvak mindennapjaiban.

A blogközösség egy alkalommal személyes találkozót szervezett. Főzést egy romantikus katlanban. Nosza, gondoltam, ott a helyem. Szembesülhetek vele, hogy vénemberként hová keveredtem. Csomagoltam, s mentem.

Itt ért a legnagyobb meglepetés. Mert nem a tizenéves szinglihordával, s főleg nem yuppie trendikékkel találtam magam szemben, hanem többgyermekes családanyákkal, s olyan példás életet élő, kertjüket rendben tartó, unokáik születés- és névnapját soha el nem felejtő Matuzsálemekkel, mint én magam is vagyok. Akadtak persze ifjabbak, de a blogközösségben többségben voltak az idősebbek. Akik a számítógépet életvitelszerűen, s nem passzióból, unalomból használják. Akik már nem találják otthon a konyhaszekrényen a tollat, ha föl akarnak írni egy telefonszámot. Akik úgy indulnak a hobbikertbe vagy a balatoni nyaralóba, hogy zsinórokat tömnek amúgy atombombát is tartalmazó női táskáikba. Hátha lesz alkalmuk arra, hogy egy blogbejegyzést összeeszkábáljanak. Hozzá fotót biggyesszenek, vagy zenét osszanak meg a barátaikkal. Mert ehhez van kedvük.

A kutatók figyelmét is fölkeltette, hogy milyen aktívnak mutatkozott az 50–59 közötti sokaság. Nem csak abban, hogy szereti a blogot. Kedveli a kommentet is, melyről pontosan tudja, hogy az olykor „az idő mocska”. Az „ezüst generáció” (ez az 50–59 művészneve!) leginkább a blogok olvasásában jeleskedik. Ami persze egyben azt is jelentheti (erre a kutatás nem tér ki), hogy a korosztályból sokan lemondtak az újság-előfizetésekről az olcsó internettarifák hatására. Olvasási hajlandóságuk a jelek szerint nem változott. Az ezüstösök húsz megkérdezett téma közül nyolc esetében voltak a legaktívabbak.

Miféle blogokat olvasnak? A politikai-közéleti közleményeket szívesen látogatják, s nagy kedvvel hozzá is szólnak a bejegyzésekhez. Hasonló a helyzet a gasztroblogokkal, ezeket az idősebb korosztály élteti (a borblogokat is beleértve). Népszerű még az ötvenesek körében az életmóddal, az egészséggel és az utazással kapcsolatos témák bogarászása.

Na most ebben nincs semmi rendkívüli, az történik, mint a hatvanas–hetvenes években, amikor hirtelen a nők is belültek a volán mögé, s kezdték birtokba venni az autózást olyanok is, akik addig távol tartották magukat tőle.

Így van ez az internettel is. Az idősebb korosztály nem azért kezdi tömegesen használni, mert attól fél, hogy lemarad valamiről – egy ötvenedik életévén túljutott ember már pontosan tudja, miről maradt le, s mit ért el az életében. Azért nyúl a géphez, mert ez megfizethető számára, a kézenfekvő használat pedig nem igényel többet, mint a bicikli tekerése.

A korosztály egyébként igen fogékony az új technikai kütyük működtetésének elsajátításában – ezt a blogos közösségben tapasztaltam. Itt legmacerásabb a képekkel való operáció. Mégpedig azért, mert a képet használat előtt általában konvertálni kell. A mozgóképek föltétele pedig olykor megkívánja a HTML minimális ismeretét is.

Nos, erről azt tudom nyilatkozni, hogy az alapfogásokra nem a tizenévesek kezdték tanítgatni az öregebbeket. Nem tudták elmagyarázni. Az ezüstösök egymástól tanulnak a legtöbbet. Aki pedig erdőmérnöki vagy közgazdászdiplomát szerzett az átkos valamely rendes iskolájában, nem esett kétségbe akkor sem, ha a szöveg és a képek elrendezéséről kellett valami egészen újat megtanulnia. Volt olyan trükk, amelyet hetvenhez közelítő bloggerek tanítottak meg a többiekkel. Lépésről lépésre haladtak, szinte mindenkinek a szájába rágták, mit, mikor, hogyan kell megnyomni. Aztán együtt örültek annak, hogy lám, működik az, amiről sokan azt gondolják, harminc fölött a közelébe sem szabad menni.

Korkövetők

A mai ötvenesek lesznek a wifit használó első nyugdíjas korosztály. Akiknek a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek mellett talán a legfontosabb az lesz, hogy rendben legyen a széles sávú internetkapcsolatuk is. Az 50–60 közötti korosztály tagjai ügyeik jelentős részét interneten intézik. S föl vannak háborodva, amikor személyesen kell bumlizniuk fölösleges helyekre (az állam, ellentétben a nyugdíjas és nyugdíj előtt álló korcsoportokkal, egyáltalán nem halad a korral).