Tudással segítik az indulást

– A legjobb amerikai egyetemeken úgy tartják, hogy az igazi siker nem az, ha az egyetem után találsz magadnak egy jó állást, hanem ha megteremted magadnak a munkahelyet, amiről álmodtál.

Még van mit elvonni: százezrek nyelvoktatása került veszélybe

Januártól a munkáltatók a kötelezően fizetendő szakképzési hozzájárulás bizonyos százalékát már nem fordíthatják dolgozóik nyelvi (vagy egyéb) képzésére.

Magadban keresd az ellenséget!

– Akármilyen nehéz is a gazdasági világválság nyomán a munkaerőpiaci helyzet, továbbra is vannak elérhető minőségi állások, ám a piac nem a puszta tudást, hanem a megszerzett készségek „készletét” fizeti meg – nyilatkozta Dave Ulrich a Népszabadságnak.

Kalapács alatt az esélyegyenlőség

– Először, másodszor, senki többet harmadszor! – hangzik fel pontosan egy hét múlva a Néprajzi Múzeumban az aukciók jól ismert mondata.

Nem csökken a bérszakadék

Az Európai Unióban a nők ugyanabban a pozícióban, ugyanazért a munkáért átlagosan 17,5 százalékkal kevesebb fizetést kapnak, mint a férfiak. A két végletet Olaszország és Hollandia képviseli, előbbiben öt, utóbbiban 30 százalékos bérszakadék tátong. Magyarország a maga 17 százalékával a középmezőnyhöz tartozik. A Workania bérinformációs portáljának ( fizetesek.hu) felmérései szerint bár 2008 óta nőttek az átlagfizetések, a bérszakadék alig változik.

 

Kiből lehet jobb főnök?

Mind a férfias, mind a nőies vezetői stílusnak fontos szerepe van a szervezetek életében, egészen addig, amíg nem csapnak át szélsőségekbe – derült ki egy új, kétszáz magyar közép- és felső vezető közreműködésével végzett felmérésből. – A férfi vezetők, mivel számukra fontos az anyagi elismertség, feltételezik, hogy beosztottjaikat is ezzel lehet legjobban motiválni. A nők legfontosabb motivációja a biztonságkeresés, ami viszont azt eredményezi, hogy inkább elfogadják az alacsonyabb bérezést és a rossz munkahelyi körülményeket, hogy kiszámítható és tervezhető legyen az életük. A nők abba halnak bele, hogy rosszul érzik magukat a mindennapokban, a férfiak pedig arra mennek rá, hogy meg akarják menteni a világot – összegzi a tanulságokat Fehér Zsolt, a felmérést készítő Assessment Systems nemzetközi igazgatója.

Nemcsak az számít, hogy kinek milyenek az alaptulajdonságai, sokkal fontosabb, hogy mit hoz ki belőle a stressz, és hogy milyen motivációkkal és értékekkel rendelkezik. Az Assessment Systems Hungary Kft. által használt Hogan-felmérés, amely a módszert kidolgozó dr. Robert Hogan munka- és szervezetpszichológusról kapta a nevét, a vezetői tulajdonságokat három nagy csoportra osztja (a személyiség három oldala), és ezeket a személyiségelemeket vizsgálva állítja fel a vezetői profilt. Ez a profil a munkaadó és a jelölt számára előre jelzi azt, hogy ki milyen vezetői feladatok ellátására alkalmas, illetve melyekbe tud idővel beletanulni.

A személyiség úgynevezett világos oldalához azok az alaptulajdonságok tartoznak, melyek a külső szemlélő számára is jól láthatóak: ilyen például az ambiciózusság, a társaságkedvelés, a kíváncsiság és a tanuláshoz való viszony.

– Szisztematikus különbség figyelhető meg a magyar női és férfi vezetők körében az ambíciók, a szisztematikusság, a társaságkedvelés és a személyközi érzékenység tekintetében – ismerteti az eredményeket Fehér Zsolt. Ez önmagában nem jelent túl nagy meglepetést, hisz közismert, hogy a férfiak ambiciózusabbak, törtetőbbek, a nők pedig empatikusabbak, jobban boldogulnak a személyes kapcsolatok hálójában, figyelmüket könnyebben megosztják, és alaposabbak.

Az viszont meglepő lehet, hogy bár a fejlett kommunikációs készségeket általában a nők javára írják, a kutatás eredményei szerint a férfi vezetők kommunikatívabbak, jobbak a kapcsolatok kialakításában (networking), társaságban szórakoztatóbbak és megközelíthetőbbek, mert szívesebben helyezik előtérbe magukat. Ez viszont azzal jár együtt, hogy a férfiak gyakrabban szakítanak félbe másokat, kevésbé megértőek és toleránsak, ami hosszú távon rontja kapcsolataik minőségét. A nőies kedvesség és tapintat célravezetőbb és több szövetségest eredményez, ugyanakkor a női vezetők inkább kerülik a konfliktusokat, nehezen mondanak nemet, és könnyen engednek álláspontjukból.

A vezetői profil tekintetében azonban nemcsak a világos oldal, a mindennapokban tapasztalható nyilvánvaló személyiségjegyek a fontosak, hanem az is, hogy mit hoz ki a vezetőből a stressz. A nőkről elmondható, hogy általában elővigyázatosabbak és alaposabbak, és kevesebb kockázatot vállalnak mind a napi rutinfeladatok, mind a döntéseik meghozatala közben, ám amikor különleges helyzet áll elő, amely gyors és határozott fellépést igényelne, ezek az erények hátráltatják nemcsak a személy, de a csapat hatékonyságát is. Sok női vezető stressz alatt is ragaszkodik a szabályokhoz, a bejáratott utakhoz és a részletek pontos kidolgozásához. Hajlanak arra, hogy újabb és újabb véleményeket kérjenek a döntés meghozatala előtt, holott a hibázás lehetőségét is felvállalva, gyorsan kellene cselekedni.

A veszély tehát abban áll, ha a vezető túlzásba viszi erősségeit, és ez vonatkozik a férfiakra is, akik stressz hatására zsarnoki uralkodókká válhatnak, mások véleményét, megoldási javaslatait lesöprik az asztalról. Az önzetlenségben és biztonságra törekvésben abszolút a nők vezetnek, míg a férfiak jóval profitorientáltabbak, és inkább a tudományos eredményekre támaszkodnak, mintsem a megérzéseikre.

– A motivációkkal és értékekkel az a „probléma”, hogy hajlamosak vagyunk azt gondolni, mások is arra vágynak, amire mi, ez pedig az egyik legnagyobb vezetői hiba – hangsúlyozza Fehér Zsolt.

Vezetői továbbképzés: nem csak árnyalatnyi eltérések vannak
Vezetői továbbképzés: nem csak árnyalatnyi eltérések vannak
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.