Még van mit elvonni: százezrek nyelvoktatása került veszélybe

Felszólítja a kormányt a Nyelviskolák Szakmai Egyesülete, hogy napolja el a szakképzési hozzájárulásról szóló törvényjavaslat elfogadását, és egyeztessen a felnőttoktatásban érintettekkel. Az elképzelések szerint a hozzájárulás egyetlen fillérje sem használható fel a jövőben nyelvtanulásra, most viszont akár 60 százaléka is.

Ismét egy olyan törvényjavaslat került a Parlament elé, amelyet nem egyeztettek előzetesen az érintettekkel. Most Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter nevével fémjelzett, „A szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról” szóló jogszabályról van szó. A javaslat szerint 2012 januárjától a munkáltatóknak nem lesz módjuk a kötelezően fizetendő szakképzési hozzájárulás bizonyos százalékát munkavállalóik nyelvi (vagy egyéb) képzésére fordítani.

A Nyelviskolák Szakmai Egyesülete döbbenten látta a szombaton benyújtott törvényjavaslatot, amelyről sem addig, sem azóta nem kérdezték meg a véleményüket. (Másokét sem.) Szerintük a javaslat elfogadása következtében tanulók százezrei lesznek kénytelenek befejezni a nyelvtanulásukat, illetve nyelvtanárok ezrei maradnak majd munka nélkül. De az intézkedés rontja a munkavállalók álláskeresési lehetőségeit is, hiszen a nyelvismeret  ma már a legtöbb helyen követelmény.

Az uniós államok sorában eddig is sereghajtóként szereplő Magyarországon, ahol az EU statisztikai hivatalának felmérése szerint a lakosság háromnegyede semmilyen idegen nyelvet nem beszél, ez az arány hamarosan tovább romolhat. Ami kifejezetten a munkavállalókat illeti, ők ugyan többségében korszerű, jó szaktudással rendelkeznek, ugyanakkor csak 20 százalékuk képes társalgási szinten legalább egy idegen nyelven beszélni - szemben a közel 40 százaléko európai átlaggal.

A szakképzési hozzájárulásról szóló törvény ma még lehetővé teszi, hogy a vállalatok a szakképzési hozzájárulás jelentős részét munkavállalóik nyelvtanulására is fordíthassák, így az állam közvetett módon, de támogatja az idegen nyelvek ismeretében meglehetősen elmaradott magyar lakosság nyelvtanulását. A a szakképzési hozzájárulás (bruttó) összege az egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékalap 1,5 százaléka. A kis- és középvállalkozások ennek 60, a nagyobb cégek 40 százalékát fordíthatják a dolgozóik különböző képzéseire.

Azonban a szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésének támogatásáról szóló törvényjavaslat szerint 2012 januárjától a munkáltatóknak nem lesz módjuk a kötelezően fizetendő szakképzési hozzájárulás bizonyos százalékát munkavállalóik nyelvi (vagy egyéb) képzésére fordítani.

A NYESZE vezetősége felszólítja a kormány illetékeseit, hogy kezdeményezze a törvényjavaslat tárgyalásának elnapolását, és kezdjen egyeztetéseket a nyelvoktatásban és a felnőttképzésben érdekelt szervezetekkel. Szerintük az intézkedésneksúlyos nemzetgazdasági következményei lesznek.

Nyelvvizsgalabor - angol és német nyelvbõl tették le a legtöbben a vizsgát
Nyelvvizsgalabor - angol és német nyelvbõl tették le a legtöbben a vizsgát
Top cikkek
Érdemes elolvasni
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.