De tett egy próbát: azóta közel ötszázezer kilométert vezetett balesetmentesen. – Tizenhat éve vagyok az 50-es vonalán. Ez napi hat-hét fordulót jelent a Határ út és a Béke tér között. Kötődöm ehhez az útvonalhoz: sokáig laktam Lőrincen, nekem ez hazai pálya – mondja. Tizen nyolc év villamosvezetői múlttal a háta mögött úgy érzi, a kormány mögött eltűnnek a nemek. Nő különben van a szakmában, közvetlen környezetében a Száva kocsiszínben is.

A BKV-nál a teljes munkaidős dolgozók húsz százaléka nő, a járművezetők között az arány nyolc százalék. A legtöbb női vezetővel a metrón találkozhatunk, csaknem minden harmadik metróvezető nő. A felvételnél nem számít, nő-e vagy férfi a jelölt. Mindenki ugyanúgy vezet a szóló- és csuklósvonalon, délelőtt és délután, sőt alkalmanként éjszaka is.

– A foglalkozásomon mindig meglepődnek, pedig a villamosvezetés szerintem nőies szakma – mosolyog Rozália. – A nem kötött pályás járművezetést férfiasabbnak tartom. Azokat nehezebb vezetni, holott nehézségekkel villamosvezetőként is találkozom. Van, hogy a verekedőket kell leszerelnem éjszaka, máskor motorpárt selejtezek, szerelem a meghibásodott ajtót. Technikailag fel kell tudnunk mérni a járművünk állapotát, hogy a hibát megállapíthassuk. Fizikailag is megterhelő a folyamatos vezetés, ráadásul az 50-es vonalán sok átjáró van, ami fokozott odafigyelést igényel, de én szeretem a nehezebb feladatokat is.

Szerinte vezetői stílusára a megfontoltság és az udvariasság a jellemző. Ennek nincs köze a nemi sztereotípiákhoz: akinek van esze, így kéne vezetnie. Mivel ez nem így van, Szűcs Rozáliának elvették a kedvét az autóvezetéstől. Ha nem az lenne a munkája, ami, nem merne a közlekedésbe merészkedni, annyira sok a durvaság. Még jó, hogy itt van a villamos, ahol biztonságban érzi magát: saját bevallása szerint sínen van.