Majd én főzök!

Három órával azután, hogy kézhez kapta a figurális artisztika tanfolyam elvégzéséről szóló oklevelét, abszolút magyar bajnoki címet szerzett, az első nemzetközi versenyén pedig rögtön világbajnok lett.

Tűzoltás folyik a felnőttképzésben

Nem túl hízelgő megállapításokat tett az Állami Számvevőszék a hazai felnőttképzési rendszer működéséről.

Válogatott jövedelmek

Álállások, számlagyárak, arculatátviteli kontraktusok, ösztöndíjak – a sportolók fizetése a legkülönfélébb csatornákon jut(ott) el a megfelelő zsebbe.

Életkori diszkriminációs pert vesztett a BBC

A most 53 éves Miriam O’Reilly meg tudta győzni a munkaügyi döntőbíróságot, hogy kora miatt bocsátották el őt és három kolléganőjét a közszolgálati televízió népszerű Countryfile műsorából.

Jótündérek vagy ingyenmunkások?

Bár az önkéntes munkáért nem jár ellenszolgáltatás, mégis lehet profitálni belőle.

 

Fürdővezetés felsőfokon

Noha már majdnem négyszáz termál-, gyógy- és élményfürdő működik az országban, eddig nem volt se alapfokú, se felsőfokú fürdővezető-képzés. A hiánypótló, felsőfokú képzettséget adó kurzus a hónap végén indul Gödöllőn.

Már az első Széchenyi-terv által is erőteljesen támogatott fürdő-, illetve gyógy- és wellness-szálloda-építések eredményeként a tárgyi feltételek adottá váltak ahhoz, hogy a magyarországi egészségturizmus valóban az idegenforgalom gerincét alkossa. Csakhogy időközben jelentkezett egy speciális és immár tömegesnek minősíthető igény arra, hogy a speciális létesítménynek minősülő fürdők irányítási feladatait képzett, korszerű ismeretekkel „felfegyverzett” szakemberek lássák el.

A sok milliárd forintos beruházás révén megvalósult fürdőkomplexumok hatékony és biztonságos vezetéséhez összetett szaktudásra van szükség. A közgazdasági, műszaki-informatikai, értékesítési, marketingkommunikációs, valamint speciális vállalatvezetői ismereteket kínáló felsőfokú szakirányú továbbképzés anyagát a SPA Hungary Holding Zrt. és a Szent István Egyetem szakértői állították össze, a Támop pályázati projekt támogatásával.

Az újonnan alapított gödöllői továbbképzési szakra jelentkezők modulrendszerű, három féléves oktatásban vesznek részt, melynek során huszonnégy tantárgyat hallgatnak. A szakra mérnöki alapdiplomával vagy egyéb felsőfokú képzettséggel lehet felvételt nyerni. A fürdővezetői szakmérnöki, illetve fürdővezető-szakember diplomát kínáló képzés a jövő héten indul, az első kurzusra jelentkezettek 80 százaléka jelenleg is a fürdőágazatban dolgozó, többnyire vezető beosztásban tevékenykedő szakember, akik régóta vártak az új lehetőségre. A hallgatók 20 százaléka fiatal diplomás, akik a jövőben szeretnének elhelyezkedni a területen, immár szakirányú oklevéllel a kezükben.

Az önálló szakként egyelőre nem engedélyezett képzés a jövőben újra megpályázza azokat az engedélyeket, amelyek birtokában akár a közeljövőben elindulhat az állami finanszírozású oktatás is.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.