Fekete felhők a fazekasmesterség felett

A túlélésért küzdenek a fazekasok – állítja a szakma több mestere.

Még nem tudni, mit hoz az ötszörös büntetés

Az év elején drasztikusan megemelkedett a cégek által fizetendő rehabilitációs hozzájárulás, amit csak megváltozott munkaképességű emberek alkalmazásával lehet kiváltani.

Magányos farkasok vagy csapatjátékosok

Az utóbbi időben nem akárki népszerűsít egy nálunk csak pár éve ismert szakmát: maga a miniszterelnök átmeneti vezetőként látja el feladatát. Az első interim menedzsment cég két különböző filozófia mentén a közelmúltban ketté vált.

Leszakadáshoz vezethet a szakemberhiány

.

Öttömösről szegedi gimnáziumba

Február 15-ig kell középiskolába jelentkezniük a nyolcadik osztályosoknak.

 

Két év szünet után megint van hentesosztály

A magyar húsipar jövője attól is függ, lesz-e elég jó hentes az exporttermékek előállításához. Kapuváron annak ellenére tudtak ilyen osztályt indítani, hogy a nemzeti szakképzésre hivatott országos intézet bürokráciája a kezdeményezés ellen hat.

A nemzetközi hírű kapuvári húsüzem 1925 óta sertéseket vág és darabol, illetve védőgázas hústermékeket forgalmaz. Távol-Keletre császárszalonnát szállítanak, Olaszországba, Spanyolországba főként sonkát. –Rendkívül igényes termékekről van szó, ezeket csak jó szakmunkások tudják előállítani –mondja Foltányi Árpád, a Kapuvári Hús Zrt. gazdasági igazgatója. – A japánok például precízen meghatározzák a szalonna minden méretét, s egyéb paramétereit. Az olaszok és a spanyolok is hihetetlenül kényesek a minőségre.

A kapuváriak szerencséje, hogy 380 munkatársuk többsége régóta a gyárban dolgozik, kiválóan ismeri a szakma a fortélyait. Fiatalokat azonban nehéz találni, noha ezzel a szakmával azonnal el lehet helyezkedni. A henteseket külföldön is keresik, Magyarországon részben azért hiányoznak a jó szakemberek, mert a fiatalok Ausztriában és Németországban vállalnak munkát.

Ennek ellenére az utóbbi időben nemigen akadt jelentkező hentestanulónak. A kapuvári Berg szakiskola két éven át nem tudott osztályt indítani. A Kapuvári Hús Zrt. vezetősége és az iskola igazgatója, Nagyné Szabó Nikolett összefogott annak érdekében, hogy a nyolcadikos gyerekekkel és szüleikkel megismertessék a szakmát, s a foglalkoztatási lehetőségeket. –Végül tizenhét tanuló döntött úgy, hogy a hentesszakmát sajátítja el nálunk – tájékoztat Nagyné Szabó Nikolett. Hozzáteszi: úgy néz ki, jövőre is tudnak osztályt indítani.

Fodor Szabolcs tanuló édesapja is hentes, igaz, nem Kapuváron dolgozik, hanem Ausztriába ingázik naponta. Az ő személyes példája is hozzájárult Szabolcs pályaválasztásához. –A gyártól kapott ösztöndíj fejében legalább két évig a cégnél kell dolgoznunk – mondja. – De ez nem baj, hiszen ismert környezetben jó szakemberektől szerezhetjük meg a rutint, tanulhatjuk meg a fogásokat – teszi hozzá, de nem titkolja: egy idő után ő is szeretné külföldön kipróbálni képességeit.

Az ösztöndíj havi 30 ezer forint. A húsgyárnak nagy segítséget jelentett, hogy egy 2004-ben kötött megállapodás alapján a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet 8 millió 64 ezer forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott nekik. Az összegből olyan berendezéseket vásároltak – a szerződés szerint teljesen jogszerűen –, amelyeken a gyakorlatok során a fiatalokat képezték ki a feladatokra. Azt vállalták, hogy a támogatásért cserébe öt éven át folyamatosan a pályázati célok végrehajtására – vagyis a szakképzésre – használják ezeket a gépeket.

Igen ám, de a város iskolái és a gyár minden erőfeszítése ellenére két éven át nem tudott osztályt indítani a Berg szakiskola. Ezért a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet 5,7 millió forintot visszakövetel a támogatásból.

Foltányi Árpád azonban úgy érvel: ők mindent megtettek a képzés érdekében, ösztöndíjat ajánlottak fel, népszerűsítették a hentesszakmát, gyárlátogatásokat szerveztek a gyerekeknek és a szülőknek. Igaz, két év kellett hozzá, de törekvésük végül eredménnyel járt. A gyár azt kéri tehát, hogy a képzési támogatást ne vonják vissza, hanem használhassák fel az újrainduló képzéshez. A gyár gazdasági igazgatója szerint erre azért is lehetőség nyílna, mert a köztük lévő megállapodás azt tartalmazza: ha a felróhatósági körön kívüli okok miatt csökken a tanulói létszám, az nem szankcionálható.

A Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet azonban teljes rugalmatlansággal, bürokrata módra működik. Néha leveleznek a gyárral, de általában vissza sem hívják őket. A szerződést úgy értelmezi: mivel nem volt folyamatos a képzés, a gyár megszegte a megállapodást. Azt egyáltalán nem hajlandó figyelembe venni, hogy ha késve, s két részletben is, de teljesülnek a képzési célok.

A Kapuvári Hús Zrt. arra készül, hogy igaza érdekében bírósághoz fordul. – Óriási eredmény, hogy saját erőnkből, jelentős energiákat mozgósítva fel tudtuk éleszteni ezt a képzést. A képzés indulása egy folyamat kezdete, amit hosszú távon szeretnénk folytatni, kiterjesztve a betanított szakképzésére is. Úgy gondolom, a nemzeti szakképzési intézetnek támogatnia kellene az ilyen kezdeményezést, nem pedig a valós folyamatok érdemi ismerete nélkül, íróasztal mellől ezzel éppen ellentétes határozatokat gyártani – summáz Foltányi Árpád.

Hentestanulók gyakorolnak a kapuvári gépsorokon - 2009-ben
A hentestanulók két évig az üzemben dolgoznak majd – aztán biztosan akad, aki külföldre indul
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.