Fekete felhők a fazekasmesterség felett

A túlélésért küzdenek a fazekasok – állítja a szakma több mestere.

Még nem tudni, mit hoz az ötszörös büntetés

Az év elején drasztikusan megemelkedett a cégek által fizetendő rehabilitációs hozzájárulás, amit csak megváltozott munkaképességű emberek alkalmazásával lehet kiváltani.

Magányos farkasok vagy csapatjátékosok

Az utóbbi időben nem akárki népszerűsít egy nálunk csak pár éve ismert szakmát: maga a miniszterelnök átmeneti vezetőként látja el feladatát. Az első interim menedzsment cég két különböző filozófia mentén a közelmúltban ketté vált.

Leszakadáshoz vezethet a szakemberhiány

.

Öttömösről szegedi gimnáziumba

Február 15-ig kell középiskolába jelentkezniük a nyolcadik osztályosoknak.

 

Svéd modell: kellemesen, praktikusan

A svéd kultúrát sikerült átemelni a magyar viszonyok közé, de nem lemásolva, hanem a hazai körülményekhez illeszkedve – ez a lényege annak a vállalati magatartásnak és légkörnek, amelynek alapján az idén az Ericsson Magyarország Kft. lett a legjobb magyar munkahely a nagyvállalatok közül a Világgazdaság és Hewitt felmérésében.

A cégnél ennek számos jele van: sok apróságra figyelnek azért, hogy a munkatársak harmonikus környezetben, kiegyensúlyozott körülmények között dolgozzanak. – mondja Jakab Roland, marketing- és PR-igazgató. – Az irodák egyszerűek és praktikusak, a bútorok kiválasztásánál az ergonómiai szempontok a legfontosabbak. A hagyományos légkondicionálókkal ellentétben itt hűtött víz kering az álmennyezet felett futó rézcsövekben, az hűti le a levegőt. Az ára bőven megtérül az alacsonyabb működtetési költségekben és a dolgozók egészségének védelmében.

Az ebédlőben sok az egészséges étel, a saláta ingyen van, ahogy a kávé is.

A munkaeszközök a villámgyors kommunikációt segítik, ami manapság egyre fontosabb, hiszen sok múlik a gyors reagáláson. Természetes, hogy a munkatársak laptopot használnak, megfelelő adatkártyával, amelynek révén bárhonnan rá tudnak csatlakozni a vállalati szerverre. Így sehol nincs elvesztegetett idő.

Az Ericsson döntési mechanizmusa pontos szabályokhoz igazodik, amelyekkel sok hibát meg tudnak előzni, és ez is hozzájárul ahhoz, hogy a cég sikeres. Ez teszi lehetővé, hogy a vállalat a válság idején is költ arra, hogy munkatársai jól érezzék magukat. Rendszeresek a közös programok, például az évzáró, a családi nap, a tavaszi egészséghét. Nagy hagyománya van az Ericsson-galériának, rendszeresek a képzőművészeti tárlatok, és a munkatársak fotóiból is többször nyílt már kiállítás. Most is éppen egy ilyen kiállítás látható az Ericssonközpontban.

Sok lehetőség nyílik a tanulásra, bizonyos képzések intranetes felületen elérhetők, és a hagyományos vállalati képzések is folyamatosan zajlanak. A vezetők képzésére egy speciális, szisztematikusan felépített rendszert dolgozott ki az Ericsson. Az angol nyelv ismerete szakmai minimum, de van lehetőség a nyelvtudás csiszolására és arra is, hogy valaki svédül tanuljon.

A válság itt is megkövetelte, hogy húzzanak a nadrágszíjon. Az elbocsátásokat az üzleti területek közötti áthelyezésekkel igyekeztek elkerülni. Az idén megnőtt a kutatás-fejlesztés és a nemzetközi mérnöki szolgáltatás iránti igény, így összességében közel kétszázzal, 1300-ra nőtt a létszám. A cafeteriát is csak abban a mértékben fogják vissza, amennyit az adóváltozások miatt feltétlenül szükségesnek találtak. Takarékoskodnak viszont a külföldi utazásokkal: amit lehet, széles sávú, távoli hozzáférésen keresztül intéznek.

A házi fotópályázat győztes képét mutatja Jakab Roland Chris Houghton vezérigazgatónak
A házi fotópályázat győztes képét mutatja Jakab Roland Chris Houghton vezérigazgatónak
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.