Bächer Iván: Wu 2
Körülbelül fél éve történt, hogy ugyanígy, elbicikliztem, úsztam, kijöttem, letusoltam, felöltöztem. Már épp indultam volna, mikor észbe kapok, hoppá, a samponomat benn hagytam a zuhanyozóban. Nem egy nagy érték, egy kis flakon Wu 2-es sampon, azt használom gyerekkorom óta, ahhoz szoktatott anyám, még majdnem teli volt, gondoltam, papa, csak viszszamegyek érte, nem úgy neveltek.
Vissza is mentem a zuhanyozóba. Látom, az enyémben tusol már valaki, egy kigyúrt állat, odamegyek, mondom, bocs, papa, csak a samponomat vinném, nyúlok a samponért, ami ott volt a szappantartóba, veszem el a sampont, mire a faszi megfordul, és visszkézből, de ököllel, úgy állon mosott, hogy bezuhantam a sarokba.
Mire föltápászkodtam, már négyen álltak ott, meztelenül, négy benga állat. Nekem folyik a vér a pofámból, érzem, hogy egy fogam is kitörött, de azért, tudod, milyen vagyok, papa, mondom nekik, hogy akkor most rendőrt hívok, és ott előttük, föltárcsáztam a száznullahetest, mondtam, mi van, azt mondták, jönnek, én meg elindultam kifelé, gondoltam, nem fogok itt állni ezekkel. Kiléptem az uszodából, öt métert se mentem, papa, mikor utolértek, és semmi perc alatt szabályosan szarrá vertek.
Ügyesek voltak, profik, szó se róla, semmim se tört el, de dőlt belőlem a vér, mindenem kék-zöld volt, vagy negyedóráig nem tudtam fölállni. Ők pedig elsétáltak szépen. Már messzire jártak, mikor jöttek a rendőrök, jó húsz perccel a hívás után. Fölvették a jegyzőkönyvet, elvittek orvoshoz is, szépen megtettem a feljelentést, ahogy kell, aztán gyógyulgattam otthon.
Pár héttel később hívnak a rendőrségre, egy rendőrtisztnő volt ott, mondta, lehet, hogy megvannak a verekedők, de gondoljam meg, nem vonnám-e mégis vissza inkább a feljelentést, ő mindenestre azt javasolja. Ezek nehézfiúk, mondta a rendőr, pénzbehajtók, nem érdemes velük ujjat húzni.
Én tudod, milyen vagyok, papa, azért se vontam vissza. Eltelt megint vagy két hónap, akkor volt szembesítés, tanúvédelemmel, egy üveg mögül nézhettem meg őket, ők voltak, nem kétséges. No akkor kitűzték a tárgyalást jó három hónappal későbbre.
Talán két hét múlva jön haza a kisebbik lányom, tudod, papa, hogy két csodaszép lányom van, az egyik tizenöt, a másik tizenhét éves, jön haza a kisebbik, és mondja, hogy érdekes, a kabátja zsebében talált egy sampont, ráadásul ez már nem az első eset. Erre mondja a másik, hogy őneki is adott egy osztálytársa egy sampont, hogy egy pasas kérte meg, adná át neki, de ő nem tud mit kezdeni vele, mert Wu 2-t ő nem fog felkenni a fejére.
Pár nap múlva már megjöttek az e-mailek is, hogy milyen szép lányaim vannak, aztán befutottak az első telefonok. Nekem is, a lányoknak is. Hiába cseréltem le a számokat, a címeket, egy nap alatt mindenkit megtaláltak. És hol itt, hol ott kaptam egy flakon Wu 2-t, hol a küszöbre volt letéve, hol a kocsimra, de a tanszéki szobámba is beraktak egyszer. Ja, és az asszonynak is küldtek. Még próbálkoztam tenni pár kört, elmentem a rendőr asszonyhoz, ő széttárta a karját, megmondta. Elmentem a miniszterhelyetteshez, aki osztálytársam volt, mondta, nem tud tenni semmit. Akkor visszavontam a feljelentést. De a samponok csak jöttek tovább, papa. Jöttek tovább. És megírták, megtelefonozták, hogy elkéstem.
No akkor szépen kivettem két hét szabadságot, kiutaztam, mert e-mailezni nem akartam, kiutaztam, és szépen levajaztam mindent. Beszélek három nyelvet, van három könyvem angolul, vagy száz publikációm, válogathattam, papa. Igyekeztem a legkisebb városka legkisebb egyetemét megtalálni, azt hiszem, sikerült is. Igaz, hogy analfabétákat tanítok majd, de tízszer annyi pénzért, és gondolkodni ott is gondolkodhatok. Szerencse, hogy matematikus vagyok, nekem nem kell internet, telefonozni sem fogok, itt már csak az anyám van, illetve már csak volt, mert már kinn van ő is a többiekkel, a lányok már iskolába járnak odakinn. Holnap megyek utánuk, papa, csak még elvarrtam itt a dolgokat, meg kiküldtem száz könyvet, a fontosakat, Adytól Vörösmartyig.
Na szevasz, papa, hoppá, itt egy sampon, nézd: minálunk egy ilyen kis flakon egy egész életet tud kizökkenteni. De akár négyet-ötöt is. Nesze, neked adom emlékbe, nekem már nincsen rá szükségem. No szevasz papa, megyek.
Megszorította kezemet, fölállt, és ment is ruganyos léptekkel tova.
Néztem utána, és csak ekkor jöttem rá, miért nem ismertem meg azonnal. Mikor utoljára láttam, vállát verdeste dús hófehér haja. Most meg teljesen kopasz volt; okos feje úgy csillogott az őszi napsütésben, akár egy századokon át simára simogatott súlyos márványgolyó.
