Az igazat megvallva első utunk nem a Falanszterbe vezet, hanem a földi paradicsom megvalósulásának egészen más - esztétikai, kereskedelmi és vallási - színtereire, és csak a legvégén vissza, a Falanszter valószínűtlenül bibliofil álomvilágába. Már a reggelt is a Paradicsomban kezdjük, a szállásunkhoz közeli palacsintázóban - lazacos és kaviáros palacsintákkal. Innen poroszkálunk át jóllakottan egy erős eszpresszóért a - mit tesz Isten?! - "Délice", azaz "Gyönyör" elnevezésű - francia bisztróba. Az Édenkert - nem csak Hieronymus Bosch-tól tudjuk - egyszersmind a Gyönyörök kertje is (Le Jardin des délices), és ilyen értelemben a "második eljövetel" után, az ezeréves messiási királyságban a jelenlegi Földön fog megvalósulni, de hogy mindjárt itt, Moszkvában, korán reggel, egy francia bisztróban vegye kezdetét az üdvterv megvalósulása? Nos, ez akkor is meghökkentő gondolat, ha nem igaz. De hogy élesebben lássuk a perzsa eredetű "paradeiszosz" (paradicsomkert) és a görög "trüphé" (gyönyör) szó közötti összefüggést a Biblia görög nyelvű fordításában, a kávé után kapjunk be talán egy hamisítatlanul francia eredetű orosz trüffelt is (vagyis csokigombát).

Első zarándokhelyünk: a Tretyjakov-képtár, a kultúra temploma, a képek mauzóleuma. Erőltetett menetben vonulunk át a XVII., a XVIII. és a XIX. század óriási termein, csak az orosz "fin du siécle" szimbolista-szecessziós festészetének-szobrászatának csarnokaiban fújhatjuk ki kicsit magunk, mindenekelőtt a Vrubel Teremben, ahol üldögélni is lehet, és nemcsak a mester nagyszerű Ülő Démonát csodálhatjuk meg ültő helyünkből, hanem a korabeli moszkvai kereskedővillákba készült szőttesként aláereszkedő ornamentális-szecessziós paradicsominstallációkat is. Menetelésünk a képtár ritkaságokban gazdag ikongyűjteményénél ér véget. Az ikonok a Paradicsomról szőtt igaz látomások, még ha ezek az éltető vallási aurájukról leválasztott kiállítási tárgyak itt csak dokumentálni képesek is ezt. Sőt azt mondhatnánk, hogy bizonyos értelemben minden ikon a Mennyei Jeruzsálem képe, amely persze csak "szellemi szemekkel" szemlélhető. Itt van például az Andrej Rubljov műhelyében készült és az "ikonok ikonjaként" tisztelt "Troica", amelyről az ikonteológus Pavel Florenszkij - egyetlen mondatban foglalva össze a kinyilatkoztatott, tehát hallott és a megtestesült, tehát látott Igét egyjelentőségűnek tekintő ortodox hitvallást - a következőt mondja: "Rubljov Szentháromsága van, tehát létezik Isten." Sajnos Gombár Csabát még az ortodox hitvallásnak ez az igen erőteljes képi megfogalmazása sem győzi meg Isten létéről, fejét csóválja csak, és mosolyog.

A Tretyjakov-képtárat - az esztétikai élményparadicsomot - futólépésben hagyjuk el, miután Bíró Zoli prófétailag megígéri: ha vállaljuk a gyalogtúrát, tizenöt perc múlva az Ötödik mennyország nevű étteremben leszünk, ezért ő kezeskedik. Egy percig sem dőlünk be persze Zolinak: tudjuk, hogy az orosz tizenöt perc eltart néha egy-két óráig is. De erőltetett menetelésünk végül is meghozza gyümölcsét: az Ötödik mennyországnak, ahol Zoli szerint a hetedikben leszünk, se híre, se hamva. Nemrég még itt volt, de már egy vadonatúj bank terpeszkedik a helyén. "Na de most, válság közepén?!" - méltatlankodnak a szakemberek földbe gyökerezett magyar lábakkal, és erős magyar szavakkal emlegetik a kufárok felmenőit, akik ezt a kis Paradicsomot Moszkva belvárosában nem átallották lebontani.

Van, akinek lelki szemei előtt semmibe futó erőltetett menetelésünk a szovjet történelem egyetemes példázataként elevenedik meg ("azok is csak meneteltek, meneteltek és ugyanott lyukadtak ki, ahol mi: a nagy semminél), úgyhogy a rendszer "felmenőit" is emlegetni kezdjük (lehet is csuklás a mauzóleum környékén, a kremli fal tövében!). Ámde korántsem éhség és fáradtság szülte elhamarkodott képzettársítás ez: a kámforként elpárolgott Ötödik mennyország nevű étterem mellett ugyanis hirtelen megjelenik a pokol első körének emlékhelye egy Gulag-múzeum képében. És hol van ilyenkor Woland?! (Nyilván az Ötödik mennyországban, és röhög a moszkvaiakon. Egy bizonyos távolságból nézve ugyanis megkülönböztethetetlenek vagyunk tőlük.)

Elcsigázottan vánszorgunk a legközelebbi édenkert felé, amely a városalapítóként tisztelt hatalmas Dolgorukij-szobor árnyékában szerényen lapuló Lenin-szobor mögött jelent meg idejövet lelki szemeink előtt egy sátorponyvás, hűvös terasz délibábos alakjában: menjünk, ellenőrizzük, létezik-e a valóságban is, vagy tényleg csak délibáb volt? Nos, akár létezik, akár nem, pár perc múlva ott ülünk e délibáb teraszán, és zsenge bárányhúsból készült saslikot eszünk, csapolt Baltika sörrel öblítve le a lakomát. Utunk során először látom Lengyel Laci homlokát felhőtlennek: "Na, ez rendben volt!" - mondja, és szinte látom a boldog Moszkvát, amint repül, hogy átvegye végre Lacitól a kitüntető szavakat, melyekre oly régóta vár.

A következő paradicsom, a nemrég megnyitott hiper-szuper pláza-áruház Moszkva szívében, amely a luzskovi keresztségben a büszke "Európa Park" nevezetet nyerte, nem messze a moszkvai City - válság miatt most éppen megtorpant - építkezésének égbe szökő moszkvai felhőkarcolóitól: "tiszta Európa!", "tiszta Amerika!" ergo: "tiszta Oroszország!" "Bizánc Amerikája" - ahogy Nyikita Mihalkov, a nagy államférfi, filmrendező és cár méltóztatott egy ízben bölcsen megjegyezni. A pláza-áruház műfajilag egyébként csakugyan a földi paradicsom képzetéhez kapcsolódik, legalábbis a XIX. századi világkiállítások - a plázák ősei - szökőkutas, üvegcsarnokos, a világ minden javát egy helyen felhalmozó grandiózus pavilonjaikkal ezt a képzetet kívánták felkelteni. (Szegény Dosztojevszkij, mennyit hadakozott a londoni világkiállítás kristálypalotája, e hamis paradicsom ellen. Persze könnyű volt neki, szívében az igazival!)

Így jutunk el másnap - szombat délelőtt - rövid zarándokutunk végállomására: Új Jeruzsálembe, az "orosz Palesztinába" (ez a hivatalos egyházi neve!), amelyet még - az ortodox egyházat egész az egyházszakadásig megreformáló - Nyikon pátriárka alapított és kezdett építtetni a XVII. század közepén. Moszkva "Sionnal" és a "mennyei Jeruzsálemmel" való azonosítása ekkor már nem számított újdonságnak. Egy 1552-ben készült ikonon a Kazanyt elfoglaló, diadalmas Rettegett Iván hazatérését látni: a képen az első orosz cár a régi Oroszország összes uralkodóit megelőzve, mintegy közvetlenül Mihály arkangyal nyomában lovagol be Moszkvába, a "mennyei Jeruzsálembe", amelynek kapujában az istenszülő várja őt, karján a kisdeddel.

A Nyikon alapította Új Jeruzsálem - a keresztény Jeruzsálem szent és igaz másolata (vagyis ikonja). Természetesen a csaknem tíz kilométer szélességben elterülő "orosz Palesztina" középpontját is a jeruzsálemi Szent Sír-templom, közelebbről az Anasztászisz másolata alkotja (a Voszkreszenyije Goszpodnya, azaz Urunk Feltámadása-nagytemplom), a templom középpontját pedig az Urunk Koporsója
(a "cubuclium", vagyis az az építmény,

amelyet először még Nagy Konstantin idejében emeltek a háromnapos "nyugvóhely", az "üres sziklasír" fölé). De itt van az összes Nagy Konstantin és Szent Ilona által megalapított, megépített, majd az arabok által lerombolt, a keresztesek által jól-rosszul újjáépített szentföldi templom, sőt itt vannak egyetlen térbe összevonva az evangéliumi tájegységek, a szent események színhelyei is: a betlehemi Krisztus Születése-bazilika, a Mennybemenetel-templom, az Urunk Bevonulása Jeruzsálembe-templom építészeti másolatai. A völgyben csörgedező Isztra folyócskának a pátriárka a Jordán nevet adta, az ettől északnyugaton emelkedő magaslatot Tábor-hegynek nevezte el (ma erdő borítja), a domb lábától keletre fekvő kis Mikulino faluból Preobrazsenkojét (azaz Színeváltozás-falvát) csinált (a faluban épült fel ugyanis az Urunk Színeváltozása-templom). Egyszóval tiszta Jeruzsálem, tiszta Konstantinápoly, tiszta Róma, vagyis hát hamisítatlan Moszkva, Moszkva ez itt! A világ köldöke. Ne csodálkozzunk! Ki ne szeretne a világ köldöke lenni! Vagy legalább bokréta a kalapján. Esetleg Európa köldöke vagy a Kárpát-medencéé. Miért, szép köldök az is!

Az "omphalosz" - a dudorodó kő képében ábrázolt világköldök: a világ születésének helye - nemcsak a görög templomokban volt látható, hanem a Salamon építette Templom szentélyében is. Innen "került át" jelképesen és sokatmondóan a Szent Sír-templomba (a XII. században faragták ki, a XIX. században azonban szeméremsértőnek vélve, elfedték, de megint látható). Hiszen Ádámot a "Föld középpontjában" temették el, ugyanott, ahol teremtették. Vagyis a kertben. Az Édenkertben. Kezdetben volt a kert. És megfordítva: az új Ádámot, vagyis Jézus Krisztust a Koponyák halmán (Golgotán vagy Kálvárián) feszítik meg (tehát Ádám koponyája fölött), és nem messze attól a helytől temetik el, ahol elszenvedte a halált (szintén a kertben). Az ő "üres sírja" azonban életadó sír, amely Ádám - a régi emberiség - megváltását, halálból való kiszabadítását, vagyis a paradicsomi örök életet hirdeti.

Ebben az értelemben lett egykor a világ köldöke Jeruzsálem a keresztények szemében: a Megváltás, vagyis az új teremtés, az új paradicsom helye, ahol kezdet és vég összeér. De már pár száz évvel később, még jóval Jeruzsálem perzsa elfoglalása és mozlim szent várossá nyilvánítása előtt, a IV. században megjelenik a keresztény világ új köldökének szerepében Konstantinápoly. Oszlopos Dániel az első, aki zarándokútját - egy titokzatos hang sugalmazására - megváltoztatva nem a Szent Városba, Jeruzsálembe, hanem a még annál is szentebb Új Jeruzsálembe, Konstantinápolyba zarándokol, és egész hátralévő életét a főváros egyik külső kerületében fölállított oszlop tetején, az ég közelében tölti el, míg majd halála után szent testi maradványait föl nem erősítik egy táblára és ott egyszerre ereklyeként és ikonként tisztelik.

Természetesen mára a szóban forgó világköldök puszta néznivaló, és ebben a köldöknézésben nem csupán a belföldi és a külföldi turisták tömegei, hanem az új orosz állam is kiveszi a részét, amennyiben - ha jórészt a politikai tömegkultúra élményformáiban is - saját spirituális köldökének az ortodox egyházat - e földi paradicsomot - tekinti. A világ szemében azonban Moszkva ma inkább a világ energetikai köldökének szerepére pályázhatna, bármennyi baj és bonyodalom legyen is olykor a köldökzsinórral, vagyis az "orosz energetikai köldökből" szerteágazó gáz- és kőolajvezetékkel. Na de, mint mondani szokás: sic transit gloria mundi!