A cipőkről mellőzzék a gyémántokat!

A divat emléke végtelen. Ami a kőkorszakot illeti, akkor is voltak már ékszerek, s azt is biztosra vehetjük, a bundákat sem hordta mindenki egyformán.

Krízis idején

Nem vártam ugyan drámai képeket, mégis meglepett, hogy az immár csaknem egy éve Oroszországba is begyűrűző válságnak egyelőre nyoma sincs, legalábbis semmi nem utalt erre a júniusi Moszkvában. Pedig a tavaly júliusban elkezdődő válság hosszú hónapok óta rendkívül komolyan sújtja Oroszországot. Sz. Bíró Zoltán írása

Az orosz kormány hadat üzen a hírtolvajoknak

A moszkvai kommunikációs és sajtóügyi minisztérium törvénytervezetet készített, amely a hírekre is kiterjesztené a szerzői jogvédelmet.

Csókok

- Kifejezetten rühellem, amikor például a villamoson a közelemben cuppog egy pár. Ma is volt egy ilyen eset, délelőtt. Ilyenkor, ugye, kevesebben utaznak, így az egész szerelvény hallhatta, ahogy a nem is annyira fiatal nő és férfi nyalta-falta egymást. Próbáltam olvasni, de nem tudtam, annyira a fülemben volt a cuppogásuk. Másokat is zavart: hiába fordultak az ablak felé, a hang utolérte őket.

Bányászok, szövőnők, újságírók

Az Economist egyik cikke szerint Philip Meyer (az Észak-Karolinai Egyetem nyugalmazott újságírás-professzora) kiszámította, hogy 2043 első negyedében kihal majd a nyomtatott újság Amerikában. Az utolsó olvasó kezéből ekkor kihullik a lap. És vége.