Ennek ellenére - folytatta Sárosdi - van, hogy az efféle kénytelenül ellesett csókokból lehet észrevenni bizonyos dolgokat. Egy reggel, például, utaztam a metrón, és szemben velem ült egy lány meg egy fiú. A fülhallgató egyik zsinórja az egyiknek, a másik zsinórja a másiknak a füléből lógott ki. Nem beszéltek, nem néztek egymásra, rágóztak, közben ciripelt a zene. Az egyik megállónál a fiú leszállt, előtte azonban megcsókolta a lányt. A lány viszonozta a csókot, ám nemhogy nem fordult a távozó fiú után, hanem a kézfejével meg is törölte a száját.

Lehet, hogy pont aznap, mindenesetre akkortájt találkoztam ugyancsak a metrón egy másik csókolózó párral. Igazából nem is helyénvaló azt mondani, hogy csókolóztak, inkább amolyan szájra puszi volt, az is csak futólag. A fiú csukva tartotta a szemeit, egyik kezével a lány vaskos karjába kapaszkodott, a másikban fehér botot fogott. A lány nem volt vak, ám erős, vastag lencséjű szemüveget viselt. Ahogyan a fiú hozzá simult, akár azt is lehetett volna hinni, hogy ha nem is anya és gyermeke, de talán ő az idősebb testvér, aki féltve óvja elesett öccsét. Legalábbis egy felületes szemlélő tévesen ezt a következtetést vonhatta volna le. Én azonban kifigyeltem őket, és láttam a gyors, lopva adott csókokat. Sokáig néztem ezt a párost, és bevallom, jólesett látnom, nem úgy, mint általában a nyilvánosan csókolózó párokat. S nem azért, mert diszkréten csinálták.

Aztán képzeljétek csak - mesélte tovább Sárosdi, a prózaíró a barátainak -, a lakásommal szemben, az utca másik oldalán bordély működik. Gyakorta látok az ablakában törülközőbe csavart vagy fehérneműre vetkőzött lányokat, ahogyan unott, üres arccal bámulják a kinti világot. S szoktam látni férfiakat is, amint fölcsöngetnek, majd fél órával később lehajtott fejjel elsietnek onnét. Valamelyik reggel azonban az egyik lány egy férfival álldogált az ablakban. Biztos, hogy nem vendég volt, ugyanis a lány a szokásostól eltérően teljesen fel volt öltözve, és különben is, bizonyára nem olyan elővigyázatlanok, hogy kuncsafttal mutatkoznának a nyilvánosság előtt. Ráadásul nagyon szerelmesen bújt a férfihoz, sőt időnként csókot váltottak. Azon gondolkodtam, hogy a férfi mit tudhat erről az egészről. Tudja vajon, hogy abban az ágyban, ahol egymást szeretve aludtak az éjjel, napközben mások is megfordulnak? Netán éppen miatta, vagy az ő javaslatára történik ez? Mindenesetre egy hosszú, forró csók után a férfi távozott, és a lány hamarosan újra fehérneműben bukkant fel az ablakban.

Tegnap délután pedig az utcán láttam egy csókolózó párt. Nagyon bele voltak feledkezve, alig akarták észrevenni, hogy az addig néhány méterre tőlük egy kis biciklin üldögélő fiúcska eltűnt. A nő nagyon kétségbeesett, a férfi sokkal nyugodtabbnak látszott. Rögtön gondoltam, hogy nem ő az apa. Szerencsére a kisfiú gyorsan meglett: megunta a várakozást, és elgurult a biciklivel a szomszéd sarokig. Miután megkerült, a nő folytatta a csókolózást, onnantól fogva azonban fél szemmel a fiát figyelte.

Szóval, barátaim - fejezte be Sárosdi, a prózaíró -, többnyire engem is zavar, amikor azt látom, hogy egyesek nyilvános helyen csókolóznak. Más alkalmakkor viszont ezekből a csókokból emberek és sorsok rajzolódnak ki, és némelyikből bizony regényt tudnék írni.