A nemzetközi alternatív globalizációs mozgalom bölcsőjében, a Porto Alegre-i Társadalmi Világfórumon (World Social Forum, WSF) elindítottak egy párbeszédet a világ legkülönbözőbb társadalmi szervezeteinek részvételével. A folyamat célja egy jobb világrend és a felé vezető út kidolgozása - ezt írtuk a vita elindításakor, és feltettünk néhány kérdést a hazai civil szféra számára. A kérdések a vitaindítóban olvashatóak, amelyet Benyik Mátyás, az ATTAC Magyarország elnökének a cikke elé illesztettünk.

Tracey Wheatley válasza

A negyedik Európai Társadalmi Fórum zajlott Athénban. Lenyűgöző folyamat: Firenze – Párizs – London – Athén. Mint egy parfümös üveg felirata. Egyetértek Benyik Mátyás szinte valamennyi megjegyzésével a fórum „visszásságaival” kapcsolatban, mindazonáltal szeretném ezeket a megfelelő kontextusba helyezni.

Talán jobban megérthetjük ugyanis a fórumot, ha összefüggéseiben szemléljük. A NOL bevezetője a Porto Alegre-i Társadalmi Világfórumra mint bölcsőre hivatkozik. A kép a gondoskodást és a kezdetet idézi fel, ami illik az első WSF-re; mégis úgy vélem, talán helyesebb, ha a Porto Alegre-i fórumot bölcsődeként fogjuk fel.

A múlt század végén igazi ősrobbanás ragadta meg az emberek képzeletét: a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) ellen Seattle-ben, 1999-ben szervezett sokszínű, óriási demonstrációkban az együttműködés és az ellenállás eszménye kapcsolódott össze. A közös ellenség, nevezetesen a WTO neoliberális politikája és felelősségre nem vonható hatalma ellen tüntető mozgalmak együttműködése a civil áramlatok ’keresztbeporzásának’ – kölcsönösen termékeny voltának – szimbólumává vált.

Már csak a rendőrség komoly visszhangot keltő brutális fellépésére volt szükség – a földön ülő tüntetők arcába küldött könnygáz lángra lobbantotta az „ügyet”. Megszületett a Globális Társadalmi Igazságosság fogalma.

Az összefogásnak mindenképpen ihletet adott a Zapatisták, a mexikói Chiapas indiánjainak mozgalma, akik 1994-ben hirdettek ellenállást az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodással (NAFTA) szemben, felismervén, hogy Mexikó gazdasági viszonyai között az egyezmény elfogadása a számukra kulturális és egzisztenciális megsemmisülést jelent. Az egyetlen ésszerű válasz a csendes forradalom volt, amelyhez az Interneten kerestek szolidaritást.

Latin-Amerikai helyszínen játszódik egy másik fontos fejezet is: a bolíviai vízprivatizációval szemben fellépő ellenállási mozgalom története. A tét a közelmúltban tovább emelkedett a globális társadalmi mozgalmak számára: a privatizáció-ellenes összefogás egyik vezetője, Morales lett Bolívia elnöke.

Az elmúlt tíz évben e mozgalmak szereplői hozzájárultak ahhoz, hogy új módon értsük a világot és egymásrautaltságunkat. Identitásuk sokszínű. Zöldek, szervezett munkásság, (ami nem feltétlenül azonos a szakszervezetekkel), Zapatisták, autonóm közösségek és őslakosok, civil szervezetek, helyi közösségek. A fórum szerepe egyrészt azon a felismerésen nyugszik, hogy kollektív párbeszédre van szükség közöttük és sok más szereplő között, másrészt a globális tapasztalatok sokaságát megjelenítő agytrösztként működik…

Szinte mindenki részt vett már lakógyűlésen. Vegyük egy átlagos társasház 20 lakosát. Bár általában meglehetősen hasonló anyagi, szociális, és kulturális háttérrel rendelkeznek, tapasztalataim szerint a párbeszéd megerőltető és frusztráló órákat jelent, még akkor is, ha jóban vagyunk szomszédainkkal...

Lakógyűlés százezer emberrel

Most hozzunk össze 9, 20, 60, majd később 100 ezer embert… a World Social Forum erre tett kísérletet, évről évre növekvő számú résztvevővel. Az erő, a kreativitás, a dolgok elébe menő hozzáállás masszív megjelenése volt, valamint annak a meghatározó igénynek a kifejeződése, hogy hozzunk létre egy méltányos világot; olyan világot, amelyet - egyszerűen fogalmazva - a gyermekeinkre hagyhatunk. Mindez elég széles napirendet jelent. A folyamatnak vannak alapvető szabályai: pártok és erőszak nélkül, szembehelyezkedés az uralkodó gazdasági trenddel, a neoliberális gazdaságpolitikával, és a mögötte felsorakozó intézményekkel és nagyvállalatokkal, a vadkapitalizmus egy formájával.

És ez került át kontinensünkre: a ’regionalizált’ és ’európaivá tett’ WSF. A kétévente sorra kerülő Társadalmi Világfórum dialógusának a sok regionális valóságot is meg kell jelenítenie. Ezért jött létre az Európai Társadalmi Fórum, az Afrikai Társadalmi Fórum, az Ázsiai és végül az Amerikák Társadalmi Fóruma.

Európának, finoman szólva, megvannak a saját problémái. Szemben a WSF-fel, itt nincs nyoma a mélyülő elköteleződésnek, a szélesedő részvételnek. Sok súrlódást okoz a ’fapados’ szervezési gyakorlat, a belső küzdelmek, az átláthatóság hiánya (enyhe kifejezéssel), a folyamat direkt manipulációja (nyersebben). Mint Mátyás írja, mindez Londonban vált nyilvánvalóvá, ahol a libertariánus szocialista – feminista – anarchista hagyomány történeti szerepéhez hűen fellépett a központosított, tekintélyelvű baloldal ’túlkapásai’ ellen. Ezt az irányt akkor főleg a brit Socialist Workers’ Party (SWP, Szocialista Munkáspárt) testesítette meg, amelyet egy rossz emlékű szövetség kötött a Ken Livingston vezette Nagy-London Tanácsához (GLC, Greater London Council). Ez utóbbi állta a fórum költségeit...


A szurkálódástól eltekintve mindez az európai valóság része, de szerencsére csupán egy szelete az összképnek. Valóban kemény tanulságokról van szó egy olyan baloldal számára, amelynek ideológiai bázisa a történelmi küldetés volt, hogy az igazság birtokában a munkásokat az Ígéret Földjére – a proletárforradalom utáni életbe – vezesse.

Feszültség a pártok és a mozgalmak között

És itt jönnek a képbe a pártok, amelyek a kezdetektől fogva ott vannak a fórumok körül. A brazíliai Munkáspárt (Partido dos Trabalhadores, PT) bábáskodott a Társadalmi Világfórum születésénél, és bár állítólag befolyása nem terjed ki a napirend alakítására, kétségtelenül hasznot húz a látványos szereplésből. Sokak számára ez nem jelent problémát: a PT „a mozgalmak” pártja, amely a szociális, feminista, ökológiai, kistermelő és meleg mozgalmak mondanivalóját bejuttatta a brazil parlamentbe. Van egy bizonyos ’dinamikus összjátéka’ a társadalmi mozgalmakkal, amelyet sokan pozitív fényben látnak, és égetően fontos kísérleteket folytat a demokrácia új típusaival kapcsolatban: a részvételi költségvetések intézménye például lehetőséget teremt a lakosok számára, hogy maguk azonosítsák helyi fejlesztési szükségleteiket: a csatornázás, vízellátás, iskolák így előzhették meg a bevásárlóközpontok és az további autópálya-építéseket.

Európában a fórum fő szervezői között sokan két jelvényt hordanak: egyrészt egy párt, másrészt valamilyen mozgalom, civil szervezet, szakszervezet vagy egy kutatóintézet kitűzőjét. Az európai baloldal pártjai szisztematikusan támogatják a fórumot, és egyértelművé teszik a törekvést, hogy saját munkájukat a társadalmi mozgalmak tevékenységével összehangolják. Ezzel – a fórum alapító chartájának fényében – helytelen gyakorlattal kapcsolatban számos hozzáállás létezik.

Egyesek teljesen elutasítják a pártok bekapcsolódását; ők a pártokban olyan szervezeteket látnak, amelyek képtelenek túllépni a befolyásuk növelésének igényén. E szemlélet szerint a fórum tágabb célkitűzéseivel nem lehet összeegyeztetni a pártok azon törekvését, hogy a mozgalmi energiákat saját hatalomközpontú céljaik irányába tereljék.

Mások a pártok jelenlétét az európai valóság részének tekintik. Szerintük így nincs választásunk, hogy bevonjuk-e őket a folyamatba vagy sem. Az európai baloldal évszázados parlamentarizmusra tekinthet vissza, ahol a töredékpártok töredékpártjai megszokott alakzatok, és megannyi változatuk a keményvonalastól a középbalig állandó szereplője volt a nyugati országok küzdelmeinek.

Végül vannak, akik a pártok kapcsán a mozgalomnak nyújtott támogatást emelik ki. Városi, kerületi önkormányzatokban betöltött szerepük révén fontos erőforrások fölött gyakorolnak ellenőrzést, s az infrastrukturális és anyagi támogatás kapóra jött valamennyi fórum számára – gondoljunk csak az iskolákban és közösségi csarnokokban biztosított ’szolidáris szállásokra', amelyeket Athénban is ingyen bocsátottak a magyar és más közép-kelet-európai delegációk rendelkezésére.

Ez a kérdés a Londoni Európai Társadalmi Fórumon érte el a kritikus pontot, ahol az elképzelhető legrosszabb gyakorlatot folytatták. Miközben az SWP elbújt a Stop the War Coalition, a Globalise Resistance, majd a Campaign against Climate Change elnevezésű szervezetei mögé, opportunista módon gátat vetett minden olyan kezdeményezésnek, amely szélesebb szervezeti egységet kívánt kialakítani a radikális környezetvédelmi / feminista / munkavállalói / igazságosságot követelő / felekezeti, és további autonóm és közösségi mozgalmakkal – amelyek ekkor még képviseltették magukat a fórum folyamatában. Több volt ez, mint gyenge csapatjáték: politikájuk része volt, mert a nem általuk irányított szereplők részvételében ’burzsoá és individualista’ jelenséget láttak, ami az mozgalom egészét gyengítette.

Miért fontos mindez? A politikai és szervezeti kultúrából eredő viselkedés és taktika kérdése legalább olyan meghatározó, mint maguk a konkrét politikai meggyőződések és álláspontok. Beszélhetünk arról, hogy állítsuk meg a háborúkat Afganisztántól Iránig, szálljunk szembe Európa militarizációjával, emeljük fel szavunkat a Bolkenstein direktíva ellen, követeljük a genetikailag módosított élelmiszerek betiltását, korlátozzuk a klímaváltozást, de a tisztelet és együttműködés kultúrája nélkül nem léphetünk fel hatékonyan e célok érdekében.

Ezért olyan fontos a ’folyamat’ fogalma, és ez az oka annak, hogy a legutóbbi, Athéni ESF után egy sor szervezet és egyén a sokakat kiábrándító, egyre destruktívabb „szervezeti kultúrával” fellépő SWP vérét kívánja.

Nem lehet mindent a pártokra kenni

Könnyű lenne mindent az SWP-re kenni, de ezzel túlságosan leegyszerűsítenénk a dolgokat. Az ESF folyamat válogatós: egyes helytelen gyakorlatokat ugyan elfogad, de nem mindent. A baloldal azon része, amely a fórum-folyamaton keresztül képessé vált bizonyos mértékű együttműködésre, kétségkívül elutasítja a SWP viselkedését, ám más gyakorlatok már rég elidegenítették a radikális zöldeket és a libertariánus baloldalt. Ilyen a fórum szűk elitek által történő irányítása, vagy azok a merev és nem túl eredeti (magyarul unalmas) szervezeti modellek, amelyek segítségével a kisebbség megőrizhette monopóliumát. Ez az oka annak, hogy a fórum egyre homogénebbé válik. Elveszíti sokszínűségét, mivel elveszíti azt a szerepet, amelyet nyitott, az integrációt támogató térként korábban betöltött.

Mindennek ellenére az athéni 4. Európai Társadalmi Fórum sikeres volt, különösen, mint Mátyás is írja, a logisztika, a kulturális közvetítés, a részvétel és az általános jó hangulat tekintetében. A Görög Társadalmi Fórumban együttműködő szervezetek kiváló munkát végeztek, és még mosolyogtak is hozzá, (ahogy olvasom, sokan belebetegedtek a kimerültségbe).

A szemináriumokon sokan vettek részt, és az egyes konkrét kérdéseken túl komoly hangsúlyt fektettek a mozgalmi stratégiára. Legalább ilyen bátorító azoknak a hálózatoknak a folyamatos és növekvő jelenléte, amelyek a fórum folyamatát erősítve maguk is gazdagodtak. Ezek a hálózatok a jövőben a fórum gerincoszlopává válhatnak.

A fórum még mindig az egyetlen közös tér

Végül a lényeg: a fórum még mindig a legjobb európai szintű tér a valódi hálózatépítésre. Ez az egyenetlen olyan tér, amely hangsúlyt helyez arra, hogy integráló, konkrét ügyeken átívelő szerepet töltsön be, ugyanakkor – és ez kulcsfontosságú – sokféle ellenállás helyszíne legyen. Athénban az Amnesty International teret talált arra, hogy kisméretű lőfegyverek ellen kampányoljon, a Globális Ökofalu-hálózat bejelenthette, hogy új világot teremt, és miután az ember dekódolta a tömegnyi vörös zászlót és egyéb jelképet, végignézhette, hogyan találják meg a kis kommunista frakciók azt a teret, amelyben felvonulhatnak a ’kevésbé képzett’ elvtársak előtt.

A fórum nem olyan hatékony, mint amilyen lehetne: bár alkotóelemei hatásosak, összhatása nehezen megfogható. Ökológiai szempontból ésszerűtlen (próbálja valaki meggyőzni a küldötteket, hogy ne repülővel jöjjenek…), de nagyon fontos üzenetet közvetít a tágabb mozgalom és Európai polgárai felé csakúgy, mint azok számára, akik a miénkkel ellentétes ideológiai álláspontot képviselnek, vagy pozíciójuk révén befolyással bírnak. Sokan vagyunk, és tanulunk együtt dolgozni. A háború, a haszon, a gazdasági pusztítás és a társadalmi elidegenedés logikájának ellensúlyává válhatunk. Meg tudjuk változtatni a világot, és a puszta létünkkel meg is változtatjuk. Ez erős állításnak tűnhet, de képzeljünk csak el egy olyan világot, amelyben ellenvélemény nem kap hangot… a fórum olyan tény, amely ezeket a hangokat erősíti fel.

Magyarországon ez a folyamat eddig nem működött

Mi pedig a számunkra valóban lokális kérdéshez, Magyarország kérdéséhez érkeztünk. A fórum-folyamat itt mindeddig nem működött, és más közép-kelet-európai országokban is nehézségekbe ütközött. Ha azonban demisztifikáljuk a ’folyamatról’ szóló beszédet, megszabadulunk a ’fórum’ címkétől, és figyelembe vesszük, hogy alternatívák és stratégia kialakítása érdekében közös párbeszédre van szükség, illetve arra a kollektív ellenállásra, amelyet a fórum kíván létrehozni – ezek a gyakorlatok mindenképpen a józan észt képviselik. Jó mozgalmi gyakorlat, és a fórum címkéjével vagy anélkül, ösztönösen tesszük – úgy, ahogy tudjuk, hogy tennünk kell.

’Mi’, a ’civilek’, folyamatosan új szövetségeket építünk ki mindennapi együttműködéseink mellett; közös állásfoglalásokat bocsátunk ki, akciókat szervezünk, lobbizunk. Tüntetünk, amikor kell. Sok ’kis győzelmet’ aratunk, sok kis csatát nyerünk meg, köztük az elmék és szívek sokat emlegetett csatáját. Gondoljunk csak a Paks és a Zengő körüli kampányra, a Békejelekre, a Kritikus Tömeg megmozdulásokra, a méltányos kereskedelem mozgalomra, a városfejlesztési kérdésekre, hogy csak egy párat említsünk…

Megváltoztatja mindez a világot? Egy csapásra – aligha. Mégis, a világot sok kis lépéssel jobb irányba változtatjuk: hiszem, hogy a mindennapi élet sok kis forradalma a jövőben egy áramlatban egyesül, és egy jelentősebb, alapvetőbb változáshoz vezet, amint a jelenlegi pályán maradás ’alternatívája’ egyre nyilvánvalóbban fenntarthatatlanná válik. Megtanulni együtt dolgozni az egyik legfontosabb lépés, amit ezen az úton tehetünk.

A társadalmi változás e széles folyamatában sok rendkívül elkötelezett ember rendkívül elkötelezetten végzi munkáját. Magyarországon egyetlen személy, egyetlen szervezet sem szinonim a ’társadalmi mozgalmak’ kifejezéssel, ami egészséges helyzet: úgy érzem, a mozgalmak három részre osztása Mátyás részéről egy kissé öntömjénező és belterjes gesztus, és valószínűleg nem kis zavart okozott, hiszen az említett neveket nem sokan ismerik, és a "Magyar Szociális Fórummozgalmakért Alapítványról" is kevesen hallottak.

Marxizmus és környezettudatosság
Végül azzal kapcsolatban, ’ahogy a dolgokat csináljuk’: minden szervezet másként tesz bizonyos dolgokat és éppen ennek köszönhető, hogy más-más típusú, a ’politikai képzettség’ más-más fokán álló, különböző mértékben elkötelezett és a mozgalmakhoz változó mértékben kapcsolódó emberekkel képesek kommunikálni. Így lesznek köztünk, akik továbbra is előnyben részesítik a ’banzájt’, például a színes, élénk és provokatív Ökofeszt és Globfeszt rendezvényeket, amelyeket tavaly szerveztünk, és élvezik a fórum adta együttlét örömét, amely a problémák ellenére sok energiával tölt fel bennünket.

Továbbra is együttműködünk egy sor különböző áramlattal, attól függően, hogy mindez mennyire tűnik szükségesnek stratégiánk és helyzetértelmezésünk alapján. Ebbe beleférnek a reformirányzatok, mint pl. a Seattle to Brussels Network, amelyben az ATTAC is jelen van, csakúgy, mint a különböző ’önszerveződő’ csoportok – feltéve, hogy szívesen fogadják, hiszen a zöldek általában önszervezőek, mint ahogy maga a Védegylet is határozottan az.

Továbbra is központi jelentőségűnek tartjuk a környezet kérdését, jelentsen ez bármilyen rejtélyt a fundamentalista marxisták, valamint azok számára, akik az elmúlt század domináns politikai tendenciáira korlátozzák magukat: környezetközpontú megközelítésünk lehetővé teszi az emberi felszabadulás mélyebb elemzését nem csupán a bérmunka, de az olyan ökológiailag fenntarthatatlan szélsőségek alól, mint a konzumerizmus és a homogenizáció. Tekintettel arra a társadalmi, ökológiai és demokratikus válságra, amellyel szembe kell néznünk, szükségünk van erre az ortodoxiáktól való szellemi szabadságra; arra a rugalmasságra, hogy az ideológiákon túllépve gondolkodhassunk, anélkül, hogy szükségszerűen tagadnánk bármelyiket. Remélhetőleg képesek leszünk erre, miközben nagyra becsüljük, konstruktív módon értékeljük vagy éppen kritizáljuk a többi szervezet munkáját, akik másként csinálják a dolgokat, és nem esünk a destruktív, cselekvést bénító csapdába, hogy azt gondoljuk, ’nálunk van a tuti’.

Az utolsó kérdés érdekesnek tűnik: vajon a civilekre is jellemző lesz-e a közéletünk megosztottsága? Azt hiszem, igen, egy bizonyos mértékig – de remélhetően csak addig az optimumig, ameddig megosztottságaink a termékeny párbeszédet szolgálják, és a józan ész figyelmeztet, ha fel kell ismernünk, hogy a kérdések, amelyekkel foglalkozunk, a változások, amelyeket látni szeretnénk, jelentősebbek különbségeinknél. Ugyanakkor ezt a szervezeti vagy taktikai egységet az egymást tiszteletben tartó párbeszédnek és együttműködés ’normáinak’ kell alátámasztania, ideológiáktól függetlenül. A fórum témájára visszatérve, ez helyi és Európai szinten egyaránt olyasvalami, amit ha mindenki nem is, de néhányan megtanultak megérteni.

Tracey Whitley