Winnetou nyelve is kihalhat

Az európai hódítás kezdetén csaknem 300 indián nyelv létezett Észak-Amerikában, amiből 175 még ma is él, de nagyon sok közülük erősen veszélyeztetettnek számít – írja a Philadelphia Inquirer.

A még élő indián nyelvek közül már csak 11 százalékot beszélnek a gyerekek, 17 százalékot csupán a szülők, 40 százalékot kizárólag a nagyszülők generációja, a maradék 30 százalék pedig gyakorlatilag egy évtizeden belül kihaltnak tekinthető. Vagyis a még élő 175 nyelv közül 50 hamarosan örökre eltűnhet a Föld színéről.

Jó hír azonban, hogy a hangrögzítés több mint száz éves történelme során sok száz órányi hanganyagot vettek fel az Egyesült Államokban, többek között az éppen még beszélt amerikai indián nyelveken is. Ezeket a felvételeket jelenleg az Amerikai Filozófiai Társaság könyvtárában őrzik, és egy félmillió dolláros alapítványi díjnak köszönhetően most digitalizálták is őket.

Az Amerikai Filozófiai Társaság frissen digitalizált, több mint ezer órányi hanganyaga sokat segíthet a veszélyeztetett nyelvek megmentésében. Olyan nyelvek is hallhatók a felvételeken, amiket már évtizedek óta nem beszél senki, így a kutatók nem is tudták korábban, hogyan hangozhattak. Az indiánok szorosan együttműködnek a kutatókkal: a múlt hónapban tíz indián törzsfő tárgyalt a Filozófiai Társaság munkatársaival - írja a nyest.hu.

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.