Raoul Wallenberg hivatalában, 1944.

Korábban a svéd sajtó arról számolt be, hogy egy amerikai kutatócsoport olyan archív dokumentumokhoz jutott, amelyek arról tanúskodnak, hogy Wallenberget 1947. július 23-án kihallgatták, noha az eddig közölt adatok (szovjet dokumentumok) szerint 1947. július 17-én halt meg. Manne Vengeborg, a moszkvai svéd nagykövetség munkatársa közölte, hogy a korábbi sajtójelentések nyomán fordultak hivatalos megkereséssel az FSZB - a szovjet KGB utóda - archívumaihoz, s a válaszban az illetékesek elismerték, hogy a levéltárakban több pontatlanság is előfordulhatott, s így lehetséges, hogy Wallenberg nem 1947. július 17-én halt meg, hanem később.

Wallenberg sorsa sokáig rejtély maradt, és nagy tehertételt jelentett az orosz-svéd kapcsolatokban. A Wallenbergről szóló archív dokumentumokat, valamint a diplomata személyes tárgyait csak 2001-ben, egy halálának körülményeire fényt deríteni hivatott közös orosz-svéd munkacsoport tevékenységének befejeztével adták át Svédországnak, illetve Wallenberg családjának.

A 32 éves férfi - az egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb svéd család sarja - 1944 tavaszán érkezett Magyarországra részben amerikai szolgálatok megbízásából diplomataként, követségi titkári rangban, s attól kezdve zsidók ezreit mentette meg különféle, részben legális, részben a magyar hatóságok által elfogadott módon a deportálástól – a szinte biztos haláltól. Wallenberg 1944 decemberében már veszélyben érezte magát. Utoljára január 13-án látták, amikor a Nemzetközi Vöröskereszt Benczúr utcai irodájában egy szovjet őrnagy udvariasan magával vitte.

Wallenberg a szovjet hadsereg fogságába került, és moszkvai utasításra az orosz fővárosba szállították. Egyes szemtanúk szerint Moszkvában az NKVD tartotta fogva, majd magyar sofőrjével együtt a Lubjanka - a szovjet titkosszolgálat székháza - belső börtönébe, s később állítólag Lefortovóba került. Az Andrej Gromiko akkori szovjet első külügyminiszter-helyettes által aláírt, Gromiko memorandumként ismert, 1957-ben kelt dokumentumban a Szovjetunió elismerte a letartóztatás tényét, azt, hogy Wallenberg a háború végén Moszkvában volt, továbbá hogy 1947. július 17-én szívinfarktusban halt meg a Lubjanka belső börtönében. Az akkor közzétett orvosi jelentést számos tekintélyes svéd történész is hitelesnek találta. Nagyon sokan azonban még jóval később is látni vélték Wallenberget, egyebek között az ötvenes években a Gulag táboraiban. Budapesten utcát neveztek el róla, ahol emléktábla idézi fel tetteit, a Szilágyi Erzsébet fasorban pedig szobor őrzi emlékét