PC: most már nincs kontroll a kormány felett

Az Alaptörvény negyedik módosításának elnöki elfogadásával a kormány három év után elérte azt a célját, hogy kétharmados parlamenti többségének útjából minden akadályt eltüntessen - írja a Political Capital.

Egyre elégedettebbek vagyunk az energiaszolgáltatásokkal

Egyre elégedettebbek a fogyasztók az energiaszolgáltatásokkal – mutatta ki a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal (MEKH) immár 17 éve végzett közvélemény-kutatása.

Nálunk leépít, Szlovákiából kivonul az EDF

A rezsicsökkentés miatt kétszáz munkavállalót épít le az EDF Démász, melynek francia tulajdonosa eladja az egyik legnagyobb szlovák áramszolgáltatóban meglévő 49 százalékát.

Szlovákia a harmadik legkorruptabb ország az Európai Unióban

Saját bevallása szerint legalább egy alkalommal fizetett kenőpénzt az elmúlt egy évben a szlovákiai háztartások több mint egyötöde, ami a harmadik legmagasabb arány az Európai Unióban (EU) - derült ki abból a korrupció globális helyzete kapcsán készített felmérésből, amelynek eredményeit a Transparency International Slovensko (TIS) kedden tette közzé.

Mi a fontos az életben?

Érdekes megállapításra jutott a Nielsen piackutató intézet globális felmérésében: a világon hétmilliárd ember él, de meglepő módon több köztük az értékrendbeli hasonlóság, mint a különbség, és jellemzően mindenki a családot, a vallást és az iskolázottságot tekinti a legfontosabbnak az életben.

 

Titkos háttérhatalom irányítja az országot?

A címben feltett kérdésre meglepően sokan felelnek igennel, és nem csak Magyarországon: a franciák és a szlovákok még nálunk is nagyobb arányban hisznek az összeesküvés-elméletekben.

Az összeesküvés-elméletek egyik gyakran felmerülő alapvetése, hogy a demokrácia valójában csak színjáték, és a hatalom tényleges birtokosai nem a megválasztott politikusok, hanem rejtett, háttérben tevékenykedő titkos csoportok. A Political Capital - egy nemzetközi kutatás-sorozat részeként - annak járt utána, mennyire népszerű ez a vélekedés hazánkban.

A felmérés eredménye szerint a magyarok relatív többsége (42 százaléka) szerint valójában nem a kormány irányítja az országot, hanem valakik a háttérből mozgatják a szálakat. Ennél némileg kevesebben (36 százalék) voltak ezzel ellentétes véleményen.

A pártválasztók köréb3n még magasabb a konteró-hívők aránya: 47 százalékuk egyetért azzal az állítással, hogy nem a kormány irányít, és nem tudjuk, ki mozgatja a szálakat a háttérből.

A „szabadságharc” gyümölcse

Az Orbán-kormány szabadságharcos retorikájára rímelve a legtöbben a nemzetközi pénzügyi köröket és más államokat sejtenek a konspiráció hátterében. Még a kormánypárt szavazóinak 43 százaléka is azt gondolja - írja blogján a kutatási eredményeket ismertetve a PC -, hogy nem a kormány irányít az országban, így aztán nem meglepő, hogy a „szabadságharc” gondolata népszerű a körükben. Ennek megfelelően, a konteó-hívők közül a legtöbben (37 százalékuk) a nemzetközi pénzügyi köröket nevezték meg "valódi" háttér-hatalomként, egynegyedük szerint más országok próbálnak uralkodni felettünk, az egyes vallási csoportokat "csak" 8 százalék nevezte meg, a nagy médiavállalatok és a titkos csoportok, például szabadkőművesek fej-fej mellett állnak 5-5 százalékkal. A parlamenti pártok hívei közül a jobbikosok a leginkább (68%), az Együtt-PM szimpatizánsai a legkevésbé (32%) összeesküvés-pártiak.

A felmérés másik érdekessége, hogy a pártválasztók relatív többsége is azt gondolja, hogy valójában a megválasztott kormány helyett mások kormányoznak majd – többségük mégis elmenne szavazni.

Valahol le kell vezetni

A kutatás szerint ezek az elméletek minden társadalmi csoportban elterjedtek, de leginkább a kevésbé előnyös helyzetű csoportokban fogékonyak rá, számukra a konspiráció-elmélet "a politikai feszültséglevezetés eszköze is lehet". Az összeesküvés-hívők nagyobb arányban találhatók meg a férfiak, a szakmunkások, a vidéki városok lakói, illetve a munkanélküliek körében - a vallásosok között viszont (ellentétben a PC írása szerint "jellegzetes vélekedéssel") kisebb arányban találunk összeesküvés-hívőket.

Bezzegék

Mielőtt még azt gondolnánk, hogy valamiféle hungarikumról van szó: összeesküvés-elméletek ugyanúgy hódítanak a szlovákok és a franciák körében - sőt. A Counterpoint adatai szerint a franciák 51 százaléka vallja, hogy nem a kormány irányítja az országot, és "sokkolóan magas", 77 százalékos volt azok aránya, akik azt gondolták: a nemzetközi pénzügyi körök alkotják a háttérhatalmat, a szabadkőműveseket pedig 27 százalék sejti a háttérben (a PC megjegyzése szerint az eltérő mintavétel miatt óvatosan kell bánni az összehasonlítással). Szlovákiában is kiugróan magas, 63 százalékos többségben vannak az összeesküvés-elméletek elfogadói (bár ez csak az internethasználók körébbben végzett kutatáson alapul , de ebben a csoportban a magyaroknál 38 százalékos az arány, tehát nem tér el különösebben az országos átlagtól).

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.