Szlovákia a harmadik legkorruptabb ország az Európai Unióban

Saját bevallása szerint legalább egy alkalommal fizetett kenőpénzt az elmúlt egy évben a szlovákiai háztartások több mint egyötöde, ami a harmadik legmagasabb arány az Európai Unióban (EU) - derült ki abból a korrupció globális helyzete kapcsán készített felmérésből, amelynek eredményeit a Transparency International Slovensko (TIS) kedden tette közzé.

A civil szervezet adatai szerint Szlovákiában az emberek 21 százaléka vallotta be, hogy fizetett már kenőpénzt az elmúlt egy évben, ami a harmadik legmagasabb arány az EU-ban, ennél nagyobb mértékben már csak Görögországban (22 százalék) és Litvániában (26 százalék) ismerték el a kenőpénzfizetést. A vizsgált uniós tagállamok közül ez az érték Dániában a legalacsonyabb (1 százalék), az EU-ban átlagosan 11 százalék, Magyarországon 12 százalék.

A felmérés szlovákiai résztvevői azt mondták: leggyakrabban az egészségügyben fizettek csúszópénzt, ezt a hivatali ügyintézés során, illetve a rendőröknek adott kenőpénzek előfordulási aránya követi. Érdekességnek számít, hogy a leggyakrabban a gyengébb anyagi helyzetben lévők fizetnek kenőpénzt, ezen a csoporton belül a legtöbbször a nyugdíjasok az egészségügyben.

A felmérés szerint a szlovák lakosság csupán fele jelentené, ha korrupcióval szembesülne, ez az arány az EU-ban meghaladja a 70 százalékot. Az ilyen jellegű bejelentéstől tartózkodók legnagyobb hányada (40 százalék) ezt a döntését azzal indokolta, hogy fél az esetleges megtorlástól, 37 százalékuk pedig azt mondta: azért nem tesz ilyen bejelentést, mert annak úgysem lenne semmilyen hatása. A korrupciós viselkedés bejelentésének negatív következményeitől az unión belül a szlovák lakosságnál nagyobb arányban már csak Cipruson, Olaszországban és Portugáliában tartanak.

A felmérés szlovákiai résztvevőinek legnagyobb hányada, a megkérdezettek 63 százaléka úgy véli: a kormány korrupcióellenes lépései hatástalanok. Ez az egyik legmagasabb arány az unión belül, a felmérés magyarországi résztvevőinek csak 48 százaléka vélekedett így. A szlovákiai válaszadók hasonló mértékben (60 százalékot meghaladó arányban) állították azt, hogy a szlovák kormány döntéseit a háttérből, magánérdeket követve irányítják. Szlovákiában leginkább (a válaszadók 69 százaléka) a bíróságokat tartják korrupt intézménynek, a sorban a köztisztségviselők, a hivatalnokok, majd a politikai pártok következnek.

Top cikkek
Érdemes elolvasni
1
Vélemény
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.