Interneten keresik a megoldást problémáikra a fiatalok

A 25 év alatti fiatalok közül tízből kilenc az interneten keres megoldást problémáira ahelyett, hogy szüleihez fordulna segítségért - derül ki egy friss brit felmérésből.

Éber amerikaiak, álmos magyarok

Érdekes eredményekre jutott az amerikai National Sleep Foundation az egyes amerikai etnikai csoportok lefekvési és alvási szokásait vizsgáló kutatása során.

Internet és mobil 80 év felett is

Német szakértők szerint az időseknek sem kell megijedniük az új kommunikációs technikától és akár 80 év felett sem késő az internetet vagy a mobiltelefont megtanulni.

A Sziget

2010 február 25-én egy 15 főből álló csoport kötött ki Asinara szigetén, majd önkényesen elfoglalta az 1999 óta elhagyott szuperbiztos börtönt. Ezzel kezdetét vette Olaszország legreálisabb reality showja.

Szeretetkommandó

Hallottál már az ingyenes ölelésről? No nem arra gondolok, mikor reggelente búcsúzóul egymás nyakába omlik a család, nem is fülledten erotikus ölelésekre, hanem csak úgy. Emberbarátilag. Vagyis felpingálod akár egy kartonlapra hogy: INGYEN ÖLELÉS, aztán cirkálsz vele az utcán. Hátha igényli valaki.

 

Terjedőben a többgenerációs családmodell

Az elmúlt három évtizedben érezhetően megváltoztak az amerikai családok együttélési szokásai a Pew Research Center kutatása szerint. A vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy az 1980-as évek óta ismét terjedőben van a többgenerációs családmodell.

A most közzétett adatok szerint 2008-ban a lakosság 16 százaléka, vagyis 49 millió amerikai lakott olyan háztartásban, ahol legalább két felnőtt generáció, vagy a nagyszülők és legalább egy másik generáció élt együtt. Az 1980-as években ez csupán 28 millió emberre volt jellemző, amely akkor a lakosság 12 százalékát jelentette.

A növekedés egy korábbi trend éles megfordulását jelenti, 1940 és 1980 között ugyanis jelentősen csökkent azoknak az amerikaiaknak a száma, akik többgenerációs családmodellben éltek. Míg 1940-ben a lakosság 25 százalékára volt jellemző az együttélés ezen formája, addig ez az arány negyven év alatt több mint a felére esett vissza.

Az adatok szerint jelenleg az amerikai lakosság 47 százaléka él olyan háztartásban, ahol két generáció lakik együtt (szülők és kiskorú gyerekek), 34 százalékuk nem él együtt más generációval, míg 16 százalékukra a többgenerációs családmodell, 3 százalékukra pedig egyéb együttélési formák jellemzőek.

Később házasodnak a fiatalok

A többgenerációs családmodellek immár három évtizede tartó növekedésének főleg demográfiai illetve kulturális okai vannak, az utóbbi évtizedekben ugyanis jelentősen nőtt a bevándorlók aránya a teljes lakosságon belül. A vizsgálat szerint a latin-amerikaiak 22 százaléka, a feketék 23 százaléka, valamint az ázsiaiak 25 százaléka él többgenerációs háztartásban, míg ez az arány a fehérek esetében csak 13 százalék. A szakértők szerint a másik ok, hogy ma már a fiatal felnőttek is később házasodnak, mint korábban, ami egyúttal azt is jelenti, hogy tovább élnek együtt szüleikkel, nagyszüleikkel.

Mindemellett a magas munkanélküliség és az ingatlanárverések korában szignifikánsan nőtt azoknak a háztartásoknak a száma, amelyekben egy család több generációja él egy fedél alatt. A vizsgálat adatai szerint 2007 és 2008 között 2,6 millióval nőtt a többgenerációs amerikai háztartások száma - írja az ELTE TÁTK hírlevele.

Kiscsaládos magyar háztartások

A TÁRKI 2009 tavaszi kutatásának adatai szerint Magyarországon - az amerikai tendenciával ellentétben - még mindig a kisebb családok együttélése a jellemző. A magyar otthonokban átlagosan 2,64 személy él együtt, míg a háztartások több mint fele csak egy, vagy kéttagú.

 

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.