Matolcsy reformhullámot ígér

Az állam reformja, a kamatok csökkentése, a foglalkoztatás növelése áll egyebek mellett a Fidesz gazdaságpolitikájának középpontjában - mondta Matolcsy György, az ellenzéki párt gazdaságpolitikusa, volt gazdasági miniszter csütörtökön Budapesten.

Matolcsy újraírná az IMF-szerződést

Matolcsy György szerint új költségvetés, új adórendszer és új foglalkoztatáspolitika lép hatályba július 1-jétől, ha a Fidesz alakít kormányt 2010-ben.

Fidesz: alacsony adó nem fizetőknek

A Fidesz-kormány a jellemzően nem adózó, a feketegazdaságba tartozó cégek számára új, kedvezményes adókulcsot vezetne be - nyilatkozta Matolcsy György kijelölt nemzetgazdasági miniszter a Figyelőnetnek.

Összevonja a kormány az APEH-et és a VPOP-t

Megszűnik a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács, átfésülik az MFB feladatait és összevonják az APEH-et a VPOP-val - az állami vagyonnal való felelős gazdálkodásról szóló javaslata az új kormánytól.

A jegybank együttműködne

Az inflációs várakozások, a szabályozott árak alakulása illetve a reális euróbevezetési menetrend jelentik a közeljövő legfontosabb monetáris kérdéseit az MNB által a nemzetgazdasági miniszter számára készített "Együttműködés Könyvében".

 

Romló mutatókon javítana a kormány

A magyar gazdaság még nincs gyógyulófélben, azt az új kormány kívánja stabilizálni - közölte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter. A bankadóban semmilyen engedményt nem tudnak adni.

Hamis illúziónak nevezte a nemzetgazdasági miniszter azt a feltételezést, hogy a "magyar beteg már gyógyul". Matolcsy György szerint ezzel szemben az igazság az, hogy az ország valamennyi makromutatója romlik. A gazdaság az idén stagflációs állapotba kerül. Ezért az új kormány első feladata, hogy Magyarország további zuhanását megakadályozza.

A Heti Válasz és a Magyarok a piacon Klub csütörtöki konferenciáján a miniszter kifejtette: a gazdaság még lefelé megy, a pénzügyi stabilizációval éppen sikerül elkerülni egy nagyobb bajt. A bankadó és a költségvetési megtakarítások révén lehet az államháztartás hiányát 5 százalék körüli mértékről 3,8 százalékra leszorítani.

Hozzátette: 2010 második fele a pénzügyi és gazdasági stabilizáció, az infláció megfékezésének időszaka. Megerősítette: a 200 milliárd forintos bankadóban a kormány részéről semmilyen engedményt nem tud adni.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.