Vajon vállalja? Schmuck Andort főpolgármesternek jelölnék

A Magyarországi Szociáldemokrata Párt (MSZDP) Schmuck Andort, a Tisztelet Társasága ügyvivőjét jelölné főpolgármesternek.

Erzsébetváros fegyelmezetten talpra állt

„Amíg Hunvald György közöttünk volt, a testület nem mögötte, hanem mellette állt.

A Jobbik már átadta a Margit-hidat

Persze csak jelképesen, ezzel utalva arra, hogy az eredeti tervek szerint valóságosan is ma kellett volna átadni.

Polgármesterséget érhet a gyorsaság

Szűcs Lajos, Etyek polgármestere újrázásra készülve már augusztus 16-án leadta a polgármester-jelöltséghez szükséges ajánlószelvényeket. A másfél évvel ezelőtt leszerelt egykori rendőrt három nappal később már nem vették volna fel a jelöltlistára.

Miskolcon is megvannak az MSZP-s kopogtatócédulák

Az MSZP miskolci önkormányzati képviselőjelöltjei és a párt polgármesterjelöltje egyaránt összegyűjtötte a jelöltté váláshoz szükséges ajánlószelvényeket.

 

Kopogtatógyűjtés: aranyérmes a kispesti polgármester

A fővárosban elsőként Gajda Péter, Kispest újrázni készülő MSZP-s polgármestere gyűjtötte össze a szükséges mennyiségű ajánlószelvényt. Az előírt 990-nel szemben ráadásul 1400 cédulát adott le, így indulása már most biztosra vehető.

Lapunk megkeresésre Gajda Péter elmondta, hasonlóan eredményes volt valamennyi szocialista egyéni körzetben induló önkormányzati képviselőjelölt is: a kellő mennyiség többszörösét gyűjtötték és adták le a polgármesteri hivatalban. A politikus hozzátette: örül, hogy ilyen gyorsan sikerült megszerezni a kellő számú ajánlást. Egyúttal megköszönte mindazoknak a támogatást, akik továbbra is bizalommal fordulnak felé. Mint mondta, az elmúlt napokban nagyon sokan segítették abban, hogy hivatalosan is jelöltté válhasson és sikerrel szerepeljen az október 3-i önkormányzati választáson.

Az ajánlószelvényeket egyébként még szeptember 3-ig lehet gyűjteni.

Gajda Péter emlékeztetett arra, Kispesten korábban sem okozott gondot a megfelelő számú ajánlószelvény összegyűjtése, ezúttal azonban a szokásosnál is rövidebb idő alatt sikerült ezt megtenni.

"Tavaszhoz képest most többen hozták be maguktól a kopogtatócédulákat, ennek köszönhetően már csütörtökön megvolt a kellő számú szelvény. Ebből azonban nem szabad messzemenő következtetéseket levonni, a választásokat ugyanis október 3-án tartják" - figyelmezetetett a polgármester. Hozzátette, nagy elutasításban nem volt részük.

Gajda Péter elmondta, a kampányidőszakot megelőző telefonos felmérésükből kiderült, hogy közel 1500-an szívesen ajánlanák a mostani polgármestert.

A szocialista politikus programjában egyébként a Biztonságos Kispestért Program, valamint a térfigyelő kamerarendszer kiépítésének folytatását is szerepel, de nagy hangsúlyt fektetne az átfogó intézményfelújításra is. Szerinte a 2006-os programját is szinte maradéktalanul meg tudta valósítani, így a mostani kampány során sem szeretne olyan ígéreteket tenni, melyeket később nem tud teljesíteni.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.