Kína lesz Afrika megmentője?
„Nyugaton sokan hiszik, hogy ismerik az afrikai fejlődés receptjét. A hozzávalók: piaci liberalizáció és demokratikus reformok” – írja Deborah Brautigam Afrika-szakértő, a decemberben megjelent A sárkány ajándéka: Kína afrikai jelenléte című könyv szerzője a Foreign Policyben.
A cikk apropója Peking afrikai terjeszkedése. A kínai kommunista vezetés az elmúlt években dollármilliárdokat fektetett a termőterületben, illetve nyersanyagokban gazdag fejlődő államok mezőgazdaságába és iparába. Az afrikai országok vezetése rendszerint tárt karokkal várja a külföldi befektetőket, azt remélve, hogy a mezőgazdaság felfuttatása segíthet a gazdaság fellendítésében. A sokak szerint a gyarmatosítást idéző területszerzés a helyi gazdák azonban gyakran nem nézik jó szemmel: kormányuk gyakran akaratuk ellenére eladja a megélhetésüket biztosító földeket. A problémára már a nemzetközi szervezetek is felfigyeltek: az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) a helyi gazdák előzetes beleegyezéséhez kötné a földek eladását.
Kína jelentős hitelekkel is segíti a szegény országokat. A támogatás kettős célt szolgál. Egyrészt a helyi politikai elit kegyeinek elnyerését, ami hosszú távon erősítheti Kína geopolitikai befolyását. Másrészt közvetlen anyagi hasznot is hoz a kommunista ország számára: Peking a kedvezményes hitelek folyósítását ugyanis rendszerint jelentős kínai importszerződések aláírásához köti. Vagyis a kölcsönt felvevő országok a hitel egy részét azonnal visszafordítják a kínai gazdaságba.
Sokan gondolják, hogy Kína csak kihasználja a szegény országokat, mondván, a Kínából feltételek nélkül érkező pénzek hozzájárulnak a nyugati világ hiteleitől és befektetéseitől elzárt országokban a diktatúra fenntartásához. Kínát ugyanis csak az olcsó természeti erőforrások, a szinte korlátlan mennyiségben rendelkezésre álló termőföld és a filléres munkaerő érdekli, az emberi jogok, a demokrácia, a környezetvédelem ügye egyáltalán nem.
Brautigam elismeri, hogy Kína szempontjából roppant előnyös az afrikai gazdasági kapcsolat: nem csak az olcsó energiahordozók és az ásványkincsek miatt, hanem azért is, mert a legkevesebb hasznot hozó munkafolyamatokat kiszervezheti. A rohamosan fejlődő Kína lakossága ugyanis egyre kevésbé tűri a nagy környezetszennyezéssel járó, ám a megélhetéshez éppen hogy csak elég fizetést nyújtó iparágakat. Ráadásul az afrikai partnerek a nemzetközi szervezetekben is hű csatlósnak bizonyulnak, és az ENSZ-ben rendre Kínával szavaznak.
Az együttműködés mindazonáltal nem egyoldalú – figyelmeztet Brautigam. Szó sincs kizsákmányolásról: Kína afrikai terjeszkedése a fogadó országok számára is előnyös. Peking összesen 14 milliárd dollárt fektetett be a kontinensen. A pénz jelentős hányadát a kereskedelemhez, a bányászathoz, a mezőgazdasághoz és az iparhoz elengedhetetlen infrastrukturális beruházásokra fordította: utak, elektromosvezeték-hálózat, vízellátás és erőművek kiépítésére. Az infrastruktúra fejlesztése márpedig nem csak a kínai befektetőknek érdeke, hanem a helyi vállalkozásokat is ösztönzi. Az afrikai kormányok újabban arra is ügyelnek, hogy a megállapodásokba bekerüljön a helyi munkaerő alkalmazása, így az afrikai vállalkozók és munkavállalók közvetlenül is profitálnak a kínai kereskedelmi kapcsolatokból és a hitelekből.
Az sem igaz, hogy hosszú távon csak Peking érdekeit szolgálják a befektetések. Számos afrikai ország olyan megállapodást kötött a kínai bányavállalatokkal illetve az olaj- és gázkitermelőkkel, amelynek értelmében a jövőbeni haszonból az aktuális világpiaci árak arányában részesülnek. Így ha az energiahordozók ára emelkedik, az afrikai országok is jól járnak, hiszen nem a jelenlegi, nyomott árakon kötöttek szerződést az ásványkincsekre.
A kínai hiteleknek ráadásul nem csak közvetlen, de közvetett gazdasági haszna is van a szegény államok számára. A nyugati bankok a politikai kockázatok miatt csak magas kamatra hajlandók hitelezni a kontinens elmaradott országainak. A kínai baráti kölcsönök versenyhelyzetet teremtenek a pénzpiacokon is, aminek következtében a nyugati bankok is kénytelenek kedvezőbb feltételeket kínálni.
Fontos járulékos haszon az is, hogy Kína befektetői szemlélettel közelít a problémákhoz: hosszú távra tervez, ezért érdekében áll a fejlődés elősegítése mellett a rend, a stabilitás és a biztonság erősítése. Vagyis pontosan azt szeretné elérni, amit korábban a Nyugat nem tudott megvalósítani Afrikában – sem a gyarmati időkben, sem pedig azóta, a nemzetközi segélyek korában – figyelmeztet Brautigam.
Kína ugyan valóban nem tűzi zászlajára a demokrácia jelszavát, viszont utakat épít, miközben a szabad kereskedelemről és az emberi jogokról prédikáló Nyugat legfeljebb a felemelkedést gátló segélyeket küld. Arról nem is beszélve, hogy ha a gazdasági érdek úgy kívánja, a fejlett nyugati országok is együttműködnek az afrikai zsarnokokkal.
