Okos mérők minden közműre

Az Elmű-Émász, a Főgáz, a Fővárosi Vízművek és a Főtáv több ezer fővárosi, illetve észak-magyarországi fogyasztóhoz telepít kísérleti jelleggel ingyenes okos mérőket.

A települések lemondanának az osztalékról

A települési önkormányatok szövetségének fideszes elnöke jó iránynak tartja Orbán Viktor nonprofit közszolgáltatásokról szóló bejelentését. Először a tarifába építhető költségeket nyomná le.

Egyszerűbb közműügyintézést ígér a kormány

A kormány Egyszerűsítési Programjának közművekre vonatkozó része szerint szeptembertől rövidül, illetve egyszerűsödik a gázkészülékváltással kapcsolatos ügyintézés, hatról nyolc évre nő a mellékvízmérők kötelező cseréje, szintén egyszerűbbé válik a nagycsaládosok gázárkedvezményének igénylése, és 2013-tól könnyebben átírhatjuk a gáz- és villanyórákat is.

Lobbinyomok az elfogadott közműadótörvényen

A Parlamentben az utolsó pillanatban kivonták a közműadó hatálya alól a Mol és az állami MVM központi hálózatát, könnyítettek a kisebb távközlési hálózatok terhein, a többiek terheit viszont 25 százalékkal megfejelték.

A magyarokat terheli leginkább a rezsi

Egy cseh átlagháztartás 5 százalékot, egy magyar 20-at költ jövedelméből energiaszámlákra.

 

Rezsicsökkentés 2.0

Július 1-től tíz százalékkal kell csökkenteni a lakossági víz- és szemétdíjat – áll a fideszes Németh Szilárd önálló képviselői törvényjavaslatában.

Németh Szilárd új törvényjavaslatot nyújtott be "annak érdekében, hogy a közszolgáltatások végfogyasztói árainak csökkenése ténylegesen megvalósuljon".

Ebben új elemként szerepel, hogy július 1-től tíz százalékkal csökkenteni szükséges a lakossági vízszolgáltatás összes díjelemét.

Július 1. és 2014. január 1. között szintén tíz százalékkal mérsékelni kell a lakossági hulladékelszállítás tarifáit is.

Ezen túlmenően rögzíti, hogy ez év január 1-i hatállyal mind az áram, mind a gáz, mind a távhő lakossági tarifáit tíz százalékkal szükséges csökkenteni.

Megjegyzendő, mindeddig nem igazolódott a kormánypárt által megfogalmazott gyanú, amely szerint az energiaszolgáltatók nem tartották be a január 1-i tízszázalékos lakossági árcsökkentésről szóló rendeleteket.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.